"Nyikorgó vasas szekerek: nehéz ládákat szállitanak a katonai szertárba. – Rakjátok le, – mondja a gyár f?igazgatója. Hosszúra n?tt úr, mint fák k?zt a jegenye. A fekete vidraprémes bunda szinte reverendának látszik rajta. Cilindert visel. A bundája gallérját felhajtotta, hogy kilépett az autójából, – csak épp az orrahegye látszik ki, meg a bajusza. Trencséniesen nyírott a bajusza, – azaz hát ango?losan. – Rakjátok le, – mondja, – és srófoljátok le ennek a fels? ládának a tetejét. Az ?sz els? dere fehérlett aznap a szertári udvar gyepén. A katonák keze v?r?s volt a hidegt?l. Az akácfákon már tél-túl lógott egy-egy sárga levél. Az udvar bels? sz?gletén, az iroda el?tt mintha ázott feketés rongyok éktelenkednének a lugason, z?ldesen feketés rongyok. K?zül?k néhány bibircsós futót?k sárgállott el?. Az ügyeletes kapitány némán váltott üdv?zlést a gyárossal. Mogorva volt és szintelen arcu, mintha valamiképpen rokona volna a bibircsós futót?knek. – Ennek a fels? ládának a tetejét, – mutatta a gyár igazgatója. – Valamennyiét, – harsogta a kapitány." (részlet)