Balzac maga nevezte regényének h?sét, Goriot apót ?az apaság krisztusának”. A m? ma is úgy él a k?ztudatban, mint egy szenved?, kiszolgáltatott, mártírumot vállalt apa t?rténete, a lányai által kisemmizett, ?ket mégis az utolsó pillanatig szeret? ?regember regénye. A regény megértéséhez tudni kell, hogy a magára hagyott Goriot apót egyedül szánó, temetésén egyedül részt vev? Rastignac más Balzac-regényekben nagy karrieristaként szerepel, szalonok h?se, a legszebb n?k kegyeltje, az élet igazi császára. Itt azok a vonásai állnak el?térben, amelyek megmagyarázhatják, hogy e talán legfontosabb balzaci h?s miért egyúttal a leginkább komplex, jóból és rosszból legbonyolultabban ?kikevert” alakja a szerz? embergalériájának. Rastignac ugyanazon penzió lakója mint Goriot apó, éles szemmel hamar észreveszi azt is, hogy miért nem viszonozzák, miért nem viszonozhatják lányai apjuk szeretetét, milyen társadalmi – k?telez? érvény? – mozgások irányítják még a legkisebb, legmeghittebb sejt, a család belvilágát is. Ugyancsak a penzió minuciózus leírásából kapunk el?sz?r képet arról a Párizsról, amely a további darabok legf?bb színhelye, a ?nagy” társadalomnak mintegy szimbóluma lesz. A regény vége, utolsó jelenete a világ regényirodalmának legtávlatosabb, legsejtelmesebb zárásai k?zé tartozik: Goriot apót eltemetve egy egész világ temet?dik el. Rastignac híres szavai a temet? hegyér?l látható esti Párizshoz: ?Most mirajtunk a sor!” – nemcsak saját pályája további küzdelmeit jelzik, nemcsak kihívást jelentenek, de új világok születésének próféciáját is.