A pillangófaA kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erd?be. Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagy étvágyú seregély. A f?ben szanaszéjjel hever?, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a cs?rébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erd?nek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek el?l rejtve, nyugodtan csemegézhessen bel?le. Csipegette, vagdosta a cs?rével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta és továbbállt.A következ? napokban a júniusi es? alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erd? földjébe. Telt, múlt az id?, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz, s az erdei gyomok szárai is, azután lassan meger?södött. Törzse el?bb hajlékony botocskához, majd sepr?nyélhez vált hasonlatossá, kés?bb gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett...