Azt mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, k?rül?ttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei? A bosnyák asszony megragadta a karomat. – Nem akarok meghalni – suttogta. – Még én sem – mondtam neki, és mosolyt er?ltettem az arcomra. – ?gy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek. Hátrad?ltem az ülésen, és nagy leveg?t vettem. Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal! Figyeltem a saját félelmemet, ahogy j?tt és ment, ha beszívtam és kifújtam a leveg?t, úgy, ahogy a guru tanította. Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni. Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom. Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kerget?zni, nem kerestem misztikus kalandot. Az utóbbi id?ben folyton úton voltam – pihenni akartam kicsit. A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem bel?le. Arepül?útra tartogattam az útik?nyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a f?ldgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek t?bbé. Fogva tartja ?ket egy ismeretlen er?, amelyszétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, ?sszet?r és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal er?sebb lesz, mint amilyen el?tte volt.