Beszterce ostroma电子书

Rejtély, amelyet másfél száz éve próbálnak írók, irodalomt?rténészek, színházi szakemberek, esztéták, filozófusok megfejteni. Mese? ?rgirus királyfi és Tündér Ilona csodásan valószer?tlen t?rténete számtalan változatban létezik a magyar népmesekincsben, s olasz k?zvetít? forrásokon át g?r?g, s?t egyiptomi gy?kerekig nyúlik vissza az aranyalmát term? fa s a két szerelmes t?rténete. Szerelmi románc? Nem fontos a kor, a táj, a t?rténelmi háttér, csak az érzelmeiben egymásba gabalyodott két ember – itt és most: Csongor és Tünde – lángolása, viharzása, minden eléjük tornyosuló akadályt leromboló akarása, szerelmi szárnyalása. Színdarab? Karakteres, jó szerepek – ?rd?g?k, boszorkányok, b?lcsek, ledérek – forgataga zegzugos cselekmény, váratlan fordulatok, lehet?ség mindenféle színpadi csoda semmi nem korlátozva megvalósítására: sok alakra bomló, egy személybe olvadó boszorkány, leveg?ben r?pk?d?, láthatatlanná váló ?rd?gfiak, f?ld mélyér?l szemünk láttára kiemelked?, fényárban úszó tündérpalota. Minden pillanatban tátva maradhat a szánk. Filozófiai traktátus? ?letutak: Kalmáré a kincs, Fejedelemé a hatalom, Tudósé a b?lcsesség; Csongoré a szerelem. A kincs elpereg, a hatalom elkopik, a tudás semmivé porlad. A szerelem ?r?k. Drámai k?ltemény? ?jfélt?l éjfélig élünk: hajnalodik, felragyog az ég, dél van, alkonyodik, beesteledik, már f?lénk borul az éjszaka. Reményekkel telten, harcra készen kezdjük hajnalban, küszk?dünk reggel, boldogok vagyunk délben, szorongunk alkonyatkor, s?tétedéskor belenyugszunk az elmúlásba. De másnap újra f?lkel a nap. V?r?smarty Mihály 1830-ban fejezte be m?vét, a cím alá azt írta: színjáték ?t felvonásban. Már csak boldogan sajgó, rejtve rejtett szomorú emlék szívében reménytelen szerelme, Perczel Etelka. Mindennapi életében legf?képpen arra büszke, hogy sok kínnal keletkezett nagy m?vét, a Zalán futását a várva várt nemzeti eposzként ünneplik. Tagja az éppen szület? Magyar Tudományos Akadémiának, a legismertebb, legfontosabb szépirodalmi és m?vészeti lapok ?dolgozótársa”, szívét melenget? jóérzés: Széchenyi István a barátja. Igaz, a pénztárcája t?bbnyire lapos, gyakran kínosan lapos, de ismert és népszer? ember. Harminc éves. Férfi. Kincse nincs, hatalomra nem vágyik, a tudásról azt gondolja: valójában senki nem tudja, mennyit ér s mire jó. De Csongor boldog, amikor megpillantja Tündét, boldog, amikor át?leli, boldog, amikor elveszíti, mert hiszi, tudja: nem ?r?kre veszítette el. Küzd, harcol, verekszik: keresi a boldogságot. S boldog, amikor embert próbáló kalandok után végre megtalálja Tündét, s f?ldi létükben ?r?kre ?sszeforrnak. Csongor és Tünde számára a szerelem a kincs, a hatalom, a tudás. El nem veszíthet? kincs, ?r?kre er?t adó hatalom, b?lcsességgé párlódott tudás. ?gy lesznek halandók halhatatlanok. ?s másnap újra f?lkel a nap.