Egy újrakezdés hihetetlen t?rténeteKori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, csak legjobb barátn?jére számíthat. Mindennapjait eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik k?rül?tte.?Vajon hogy éli meg a hirtelen j?tt függetlenséget?Megtakarított pénzéb?l utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a f?ldg?mbre b?kve. Azonban úgy t?nik, férje még a halála után is képes ezt a tervét is meghiúsítani. A lány régi életét maga m?g?tt hagyva munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosával, a jókép? Christopher Walkerrel, aki egyedül neveli kislányát, hamar k?lcs?n?s vonzalom alakul ki k?z?ttük.Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával telet?zdelt életet?J. K. Smith humoros jelenetekben és érzelmekben gazdag k?nyve ezekre a kérdésekre keresi a választ, és elvezeti az olvasót egy olyan világba, ahol a család és az ?sszefogás a legfontosabb érték.

***#1 nemzetk?zi bestseller*** ?Letehetetlen, élénk, drámai, túlf?t?tt, megindító, kalandos, briliáns, és még ennél is sokkal t?bb… megéri az utolsó oldalig” – Sky’s Book Corner N?vérháború Alice: Gy?ny?r?, kedves, manipulativ, hazug. Clare: Intelligens, lojális, paranoiás, féltékeny Clare úgy gondolja, Alice egy manipulatív hazudozó, aki el akarja rabolni t?le az életét.Alice úgy gondolja, Claire féltékeny, amiért hosszú id? után újra felbukkant, és a családjukban elfoglalt helye miatt. Egyikük igazat mond. Másikuk egy megszállott ?rült. Két testvér. Egy igazság Sue Fortin páratlanul izgalmas a?pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a k?vetkez? lépés. Nemzetk?zi sikerk?nyvei végre itthon is megjennek.

A Trónok harca tévésorozat alkotójának, producerének és forgatók?nyvírójának, New York Times bestseller, díjnyertes, k?zel negyven országban kiadott regénye. A nácik kegyetlen ostromgy?r?jében verg?d? Leningrádban Lev Benyovot letartóztatják fosztogatásért, és egy cellába kerül Koljával, a jókép? fiatal dezert?rrel. Kivégzés helyett azonban elképeszt? ajánlatot kapnak, hogy megmenthessék az életüket: egy tucat tojást kell keríteniük a Belbiztonság nagy hatalmú ezredesének, leánya lakodalmi tortájához. Mivel a városba már jó ideje nem jut be semmilyen utánpótlás, lakói elképzelhetetlen mértékben nélkül?znek, éheznek. Lev és Kolja nekivág a lehetetlennek – Leningrád kíméletlen poklában, s?t még az ellenséges vonalakon túl is kutatják a felbecsülhetetlen kincset. Ebben a megindító, ugyanakkor mulatságos, egyszerre sziporkázó és hátborzongató regényben a második világháborúban átélt kalandok során egy fiú férfivá érésének ízig-vérig modern t?rténete is kibontakozik el?ttünk. A k?tetet a neves m?fordító, Gy. Horváth László (Gépnarancs, Pi élete, Széthullott birodalom trilógia stb.) ültette át magyar nyelvre. David Benioff a k?nyvek mellett forgatók?nyveket ír. Els? regényéb?l, Az utolsó éjjelb?l Spike Lee rendezett emlékezetes filmet Edward Norton f?szereplésével. A Tolvajok tele a második és eddig utolsó regénye, mert a megjelenése után Benioff egy olyan projektbe fogott bele, ami mellett nincs ideje másra: ? az utóbbi évek egyik legsikeresebb tévésorozatának, a Trónok harcának alkotója, producere és forgatók?nyvírója. A feleségével, Amanda Peet színészn?vel és lányukkal Los Angelesben él.

A Riyria krónikák eredetileg magánkiadásban jelent meg, majd felfigyelt rá az Orbit, a világ egyik legjelent?sebb fantasy-sci-fi kiadója, és 2011 végén saját kiadásban kezdte el kiadni a regényeket, amelyek villámgyorsan az utóbbi évek legsikeresebb új fantasy sorozatává váltak. Legalább 15 országba eladták már a kiadás jogait, és ez a szám folyamatosan b?vül. B?B FEJ?RE KER?L A KORONA. AZ IGAZI ?R?K?S REJTVE MARAD. EGY KALANDOR TITKA FELFORGATHAT MINDENT. Háború fenyegeti Melengárt, és h?seink újabb kockázatos megbízást kapnak. Ezúttal sz?vetséget kell k?tniük a nemzetelv?ek csapataival, akik délen a birodalmi elnyomók ellen küzdenek. A Nefronita Birodalom megállíthatatlanul terjeszkedik, és Royce gyanúja egyre er?sebb, hogy Ezrahaddon, a mágus eszk?zként használja ?t és társát saját, kifürkészhetetlen céljaihoz. Ha ki akarja deríteni az igazságot, meg kell fejtenie Hadrian titkát. ?m felfedezése, k?nnyen véget vethet a barátságuknak és kettészakíthatja a Riyriát. A Birodalom születik a magával ragadó Riyria-krónikák harmadik k?tete. A hatk?tetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra t?r? t?rténetként alkotta meg, amit kül?n epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes k?tet a saját t?rténetét meséli el, és kül?n, kerek egészként is élvezhet?. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyjévé vált.

AZ UT?BBI ?VEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZ?CI?JA, AMELYB?L RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVIT?CI? C?M? FILMHEZ HASONL?AN EZ A K?NYV IS MEGH?D?TOTTA A SZ?LESEBB K?Z?NS?GET. Hat nappal ezel?tt Mark Watney az els?k k?z?tt érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ? lesz az els? ember, aki ott is hal meg. Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az ?t halottnak gondoló társait, Mark a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldj?n a F?ldre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, miel?tt egy ment?akció a segítségére siethetne. Bár valószín?leg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószín?bb, hogy még azel?tt vesztét okozzák a sérült berendezések, a k?ny?rtelen k?rnyezet vagy egyszer?en csak a jó ?reg ?emberi tényez?”. De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérn?ki képességeit és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a számtalan leküzdhetetlennek t?n? akadállyal szemben. Vajon elegend?nek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez? ?Egyszer?en letehetetlen ez a k?nyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószer? karakterek, és az elképeszt? technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel. ? Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetk?zi ?rállomás parancsnoka ?A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigény? túlél? thrillert írt, egy ?MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz t?rténete. ? Ernest Cline, a Ready Player One szerz?je Lebilincsel?… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerz? tollából. Larry Niven, t?bbsz?r?s Hugo- és Nebula-díjas író “?sid?k óta nem olvastam ennél jobb k?ny vet! Miel?tt felt?r?d a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ett?l a t?rténett?l jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint leveg?szivárgás egy ?rhajón. Szórakoztató, okos és p?rg?s – A marsi megad mindent, amit csak egy regényt?l vársz!” Hugh Howey, New York Times bestseller szerz? “Er?s, üt?s és t?k?s. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Miel?tt ezt a k?nyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadid?r?l – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.” Steve Berry, New York Times bestseller szerz?

A horda megérkezett. Pikk élete ?r?k?s harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban k?rülzárták a mutáns korcsok, és fél?, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szeret? családját. Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét k?sz?nheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eld?nt? csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli sz?rnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderít?ket küldenek ki. Véres háború k?zeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért. Csak egy valaki képes ?sszefogni ?ket: Pikk. A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy hely?rség, vagy egy városka. Az egykori vadászn? most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ? maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját… ?S?tét színek, hátborzongató t?rténet… Ann Aguirre k?nyvét nem lehet letenni!” Gena Showalter, a New York Times sikerszerz?je

A TITOKZATOS ?SZAKI PUSZTAS?G... A halál és az árnyak f?ldje, ahol csupán a leger?sebbek maradnak életben. Caimnak mégis e vidék mélyére kell utaznia, hogy felfejtse az életét ?vez? rejtélyt. Támaszt kizárólag pengéit?l és h? társaitól várhat, amikor beleveti magát az ?r?k éjszakába, amerre a Napot sohasem látni, és mindenki az ellensége. Caim korábban már némi békességre lelt, amikor eltemette atyja kardját, ám a messzi északon valamiféle kifürkészhetetlen er? lakozik, amely csak rá vár. Ha sikerrel akar járni, nem elegend? pusztán életben maradnia. Szembe kell szállnia az ?rny Urával. Jon Sprunk ezzel a mesteri regénnyel zárja le cselekménydús, nagy ív? trilógiáját. "Az ármány, az akció és a minden korábbinál árnyaltabban megrajzolt jellemek mesterien sz?v?dnek egybe ebben a letehetetlen k?nyvben... ?sszességében els?rangú, izgalmas szerepl?kkel teli, perg? tempójú dark fantasy t?rténetet vehetünk kézbe." - BOOKLIST"

Ha Agatha Christie és P. G. Wodehouse együtt írna detektívregényt, ilyen lenne. 1932, London. A trón?r?klési sorrendben Lady Victoria Georgiana Charlotte Eugenie az esélytelen harmincnegyedik helyen áll, és szegény, mint a templom egere. Miután lelécel a skóciai családi kastélyból?, és ezzel megússza, hogy férjhez kelljen mennie Halpofához (Siegfried herceghez), Londonba k?lt?zik. A f?városban meglep? kalandok várnak rá: életében el?sz?r saját magának kell begyújtania egy kandallóba, belezúg egy házasságra alkalmatlan, nagyon szexi ír nemesbe, inkognitóban házvezet?n?i szolgálatot alapít, hogy ne kopjon fel az álla, a Királyn? felkéri, hogy kémkedjen a szoknyapecér trón?r?k?s után. De élete akkor vesz igazán új fordulatot, amikor holtan talál a fürd?szobájában egy férfit. Lady Georgiana pontosan tudja, ki az illet?: ez a francia idegen nemrégiben megzsarolta a családját, és azzal fenyeget?z?tt, hogy megszerzi a skóciai kastélyt. Lady Georgiana egyetlen módon tisztázhatja a helyzetet - ha miel?bb kideríti, ki volt a gyilkos.

A Fumax Irodalom sorozat szép sikerrel indult tavaly a Tolvajok tele cím? regénnyel. A Fumax Irodalom sorozat második k?tetére, Az elvarázsoltakra még tavaly tavasszal figyeltünk fel, amikor az Amazon legjobb k?nyve lett márciusban. Azóta megnyerte a Prix du premier roman étrangert (külf?ldi els?regény-díj), a jelent?s francia irodalmi díjat és számtalan más díjra is jel?lték, rengeteg év legjobbjai listára került fel, illetve bejutott a Goodreads-en a legjobb 20-ba a fiction kategóriában (ami talán a legjelent?sebb kategória) az év végi olvasói szavazáson. Bekerült az ALA (Amerikai K?nyvtárak Sz?vetsége) Figyelemreméltó K?nyveinek listájára, 2015-?s díjazottként, és esélyesnek tartják az idei Pulitzer-díjra való jel?lésre is. Az elvarázsoltak csodálatos és megváltással teli els? regény, melynek rideg világában találkozik a gonoszság és a mágia, Alice Sebold empátiája és líraisága és Stephen King s?tét képzel?ereje. TARTALOM: "Még a sz?rnyeknek is szükségük van a békére. Még a sz?rnyeknek is szükségük van valakire, aki valóban meg akarja hallgatni - és hallani - ?ket, hogy egy napon megtaláljuk a szavakat, amelyek t?bbek üres dobozoknál. Talán akkor megakadályozhatjuk, hogy a hozzám hasonlók létrej?jjenek." A szigorúan ?rz?tt b?rt?n halálsorán raboskodó fogoly egyedüli menedéke a megálmodott szavakban rejlik, a nyelv hatalmán keresztül megteremtett világban. Nincsen neve, nem tudjuk a b?nét sem. De figyel, megérzi azt is, amire mások képtelenek. Látomásai, melyekben aranysz?r? paripák vágtáznak a b?rt?n alatt, és olvadt fémként csurran hátukról a h?ség, a b?rt?nélet pusztító er?szakosságával ?tv?z?dnek. Két kívülálló lép világába: a bukott pap és a h?lgy, egy nyomozó, aki eltemetett morzsákat kutat a rabok múltjában, amelyek megmenthetik a kivégzésre várókat. Egy York nev? gyilkos múltjába ásva fájdalmas titkokra bukkan, amelyek felülírják a megszokott elképzeléseket áldozatról és b?n?z?r?l, ártatlanságról és b?n?sségr?l, míg végül a h?lgy saját megd?bbent? múltjára is fény derül. ?s a rab várakozik, várja, hogy az ? t?rténetét is meghallgassa valaki. Mert még a sz?rnyeknek is van t?rténetük. Ez a fájdalommal teli, ugyanakkor k?lt?i regény emlékeztet a mindannyiunkat ?sszek?t? emberségre, és arra, hogy még a legsz?rny?bb, rémálomba ill? valóságban is létezhet szépség és szeretet. A k?tetet a neves m?fordító és írón?, Kleinheincz Csilla ültette át magyar nyelvre.

Egy szédít? hollywoodi karrier. Egy mélyen eltemetett titok. A legendás, de teljes visszavonultságban él? világsztár, Evelyn Hugo évtizedek óta el?sz?r hajlandó interjút adni. A d?ntésénél már csak a választása meglep?bb: ragaszkodik egy fiatal, ismeretlen újságírón?h?z, Monique Granthoz. Miért pont neki jut ez az álomlehet?ség? Aztán Evelyn emeli a tétet. Mert a szimpla sztárinterjú helyett sokkal t?bbet ajánl. Mindent. A teljes igazságot csillogóan botrányos életér?l. Semmit sem szépítve és semmit sem elhallgatva. Ahogy elkezd?dik a munka, az újságírón? nemsokára sejteni kezdi: valamilyen módon ?sszefonódik saját sorsa és Evelyn múltja. ?m ennek a titoknak nagy ára van. Szerelmek, végzetek, barátságok és árulások, aztán egy elképeszt? csavar - ez a szenvedély és az életb?lcsesség letehetetlen regénye. ?Kérném a k?vetkez? Taylor Jenkins Reid regényt. El?vételben, most." - Examiner. ?Elvarázsol ... játszi k?nnyedséggel teremt hús-vér szerepl?ket." - Associated Press.

Underground* *The author of the diary and the diary itself are, of course, imaginary. Nevertheless it is clear that such persons as the writer of these notes not only may, but positively must, exist in our society, when we consider the circumstances in the midst of which our society is formed. I have tried to expose to the view of the public more distinctly than is commonly done, one of the characters of the recent past. He is one of the representatives of a generation still living. In this fragment, entitled "Underground," this person introduces himself and his views, and, as it were, tries to explain the causes owing to which he has made his appearance and was bound to make his appearance in our midst. In the second fragment there are added the actual notes of this person concerning certain events in his life.--AUTHOR'S NOTE. II am a sick man.... I am a spiteful man. I am an unattractive man. I believe my liver is diseased. However, I know nothing at all about my disease, and do not know for certain what ails me. I don't consult a doctor for it, and never have, though I have a respect for medicine and doctors. Besides, I am extremely superstitious, sufficiently so to respect medicine, anyway (I am well-educated enough not to be superstitious, but I am superstitious). No, I refuse to consult a doctor from spite. That you probably will not understand. Well, I understand it, though. Of course, I can't explain who it is precisely that I am mortifying in this case by my spite: I am perfectly well aware that I cannot "pay out" the doctors by not consulting them; I know better than anyone that by all this I am only injuring myself and no one else. But still, if I don't consult a doctor it is from spite. My liver is bad, well--let it get worse! I have been going on like that for a long time--twenty years. Now I am forty. I used to be in the government service, but am no longer. I was a spiteful official. I was rude and took pleasure in being so. I did not take bribes, you see, so I was bound to find a recompense in that, at least. (A poor jest, but I will not scratch it out. I wrote it thinking it would sound very witty; but now that I have seen myself that I only wanted to show off in a despicable way, I will not scratch it out on purpose!) When petitioners used to come for information to the table at which I sat, I used to grind my teeth at them, and felt intense enjoyment when I succeeded in making anybody unhappy. I almost did succeed. For the most part they were all timid people--of course, they were petitioners. But of the uppish ones there was one officer in particular I could not endure. He simply would not be humble, and clanked his sword in a disgusting way. I carried on a feud with him for eighteen months over that sword. At last I got the better of him. He left off clanking it. That happened in my youth, though. But do you know, gentlemen, what was the chief point about my spite? Why, the whole point, the real sting of it lay in the fact that continually, even in the moment of the acutest spleen, I was inwardly conscious with shame that I was not only not a spiteful but not even an embittered man, that I was simply scaring sparrows at random and amusing myself by it. I might foam at the mouth, but bring me a doll to play with, give me a cup of tea with sugar in it, and maybe I should be appeased. I might even be genuinely touched, though probably I should grind my teeth at myself afterwards and lie awake at night with shame for months after. That was my way.

In these times of ours, though concerning the exact year there is no need to be precise, a boat of dirty and disreputable appearance, with two figures in it, floated on the Thames, between Southwark bridge which is of iron, and London Bridge which is of stone, as an autumn evening was closing in. The figures in this boat were those of a strong man with ragged grizzled hair and a sun-browned face, and a dark girl of nineteen or twenty, sufficiently like him to be recognizable as his daughter. The girl rowed, pulling a pair of sculls very easily; the man, with the rudder-lines slack in his hands, and his hands loose in his waistband, kept an eager look out. He had no net, hook, or line, and he could not be a fisherman; his boat had no cushion for a sitter, no paint, no inscription, no appliance beyond a rusty boathook and a coil of rope, and he could not be a waterman; his boat was too crazy and too small to take in cargo for delivery, and he could not be a lighterman or river-carrier; there was no clue to what he looked for, but he looked for something, with a most intent and searching gaze. The tide, which had turned an hour before, was running down, and his eyes watched every little race and eddy in its broad sweep, as the boat made slight head-way against it, or drove stern foremost before it, according as he directed his daughter by a movement of his head. She watched his face as earnestly as he watched the river. But, in the intensity of her look there was a touch of dread or horror. Allied to the bottom of the river rather than the surface, by reason of the slime and ooze with which it was covered, and its sodden state, this boat and the two figures in it obviously were doing something that they often did, and were seeking what they often sought. Half savage as the man showed, with no covering on his matted head, with his brown arms bare to between the elbow and the shoulder, with the loose knot of a looser kerchief lying low on his bare breast in a wilderness of beard and whisker, with such dress as he wore seeming to be made out of the mud that begrimed his boat, still there was a business-like usage in his steady gaze. So with every lithe action of the girl, with every turn of her wrist, perhaps most of all with her look of dread or horror; they were things of usage. 'Keep her out, Lizzie. Tide runs strong here. Keep her well afore the sweep of it.' Trusting to the girl's skill and making no use of the rudder, he eyed the coming tide with an absorbed attention. So the girl eyed him. But, it happened now, that a slant of light from the setting sun glanced into the bottom of the boat, and, touching a rotten stain there which bore some resemblance to the outline of a muffled human form, coloured it as though with diluted blood. This caught the girl's eye, and she shivered. 'What ails you?' said the man, immediately aware of it, though so intent on the advancing waters; 'I see nothing afloat.' The red light was gone, the shudder was gone, and his gaze, which had come back to the boat for a moment, travelled away again. Wheresoever the strong tide met with an impediment, his gaze paused for an instant. At every mooring-chain and rope, at every stationery boat or barge that split the current into a broad-arrowhead, at the offsets from the piers of Southwark Bridge, at the paddles of the river steamboats as they beat the filthy water, at the floating logs of timber lashed together lying off certain wharves, his shining eyes darted a hungry look. After a darkening hour or so, suddenly the rudder-lines tightened in his hold, and he steered hard towards the Surrey shore. Always watching his face, the girl instantly answered to the action in her sculling; presently the boat swung round, quivered as from a sudden jerk, and the upper half of the man was stretched out over the stern.

Чортова дванадцятка — досить змстовна й влучна характеристика збрки жахв за редакцю неперевершеного Ствена Джонса! Пд одню обкладинкою збран 12 гостроцкавих оповдань менитих майстрв горору. Дж. Гаррс, К. Ньюман, М. рей, Р. Кемпбелл та нш гарантують вам безсонну нч в атмосфер тамничост й мстики… Подейкують, що в паризькому Театр Жаху влаштовують кривав вистави. Тридцятидвохрчна Кейт Рд пдбралася надто близько до розгадки… (Гньоль) Вдомий актор Даррен Ловр на пку популярност… був, аж доки не розгнвав вдьму! (Забуття)Chortova dvanadcjatka — dosit' zmstovna j vluchna harakteristika zbrki zhahv za redakcju neperevershenogo Stvena Dzhonsa! Pd odnju obkladinkoju zbran 12 gostrockavih opovdan' menitih majstrv gororu. Dzh. Garrs, K. N'juman, M. rej, R. Kempbell ta nsh garantujut' vam bezsonnu nch v atmosfer tamnichost j mstiki… Podejkujut', shho v pariz'komu Teatr Zhahu vlashtovujut' krivav vistavi. Tridcjatidvohrchna Kejt Rd pdbralasja nadto bliz'ko do rozgadki… (Gn'ol') Vdomij aktor Darren Lovr na pku populjarnost… buv, azh doki ne rozgnvav vd'mu! (Zabuttja)

In 1861 Captain Grant succeeded Captain Burgess on Matinicus, taking his son with him as assistant. The old keeper left Abby on the rock to instruct the newcomers in their duties, and she performed the task so well that young Grant fell in love with her, and asked her to become his wife. Soon after their marriage she was appointed an assistant keeper. A few years later the husband was made keeper and the wife assistant keeper of White Head, another light on the Maine coast. There they remained until the spring of 1890, when they removed to Middleborough, Mass., intending to pass the balance of their days beyond sight and hearing of the rocks and the waves. But the hunger which the sea breeds in its adopted children was still strong within them, and the fall of 1892 found them again on the coast of Maine, this time at Portland, where the husband again entered the lighthouse establishment, working in the engineers' department of the first lighthouse district. With them until his death lived Captain Grant, who in the closing months of 1890, being then aged eighty-five, retired from the position of keeper of Matinicus light, which he had held for nearly thirty years. Not less lonely, but far more perilous than the life of the keepers of a light like that on Matinicus is the lot of the crew of the South Shoal lightship, whose position twenty-six miles off Sankaty Head, Nantucket Island, makes it the most exposed light-station in the world. Anchored so far out at sea, it is only during the months of summer and autumn that the lighthouse tender ventures to visit it, and its crew from December to May of each year are wholly cut off from communication with the land. It is this, however, that makes the South Shoal lightship a veritable protecting angel of the deep, for it stands guard not only over the treacherous New South Shoal, near which it is anchored, but over twenty-six miles of rips and reefs between it and the Nantucket shore—a wide-reaching ocean graveyard, where bleach the bones of more than a half thousand wrecked and forgotten vessels. The lightship is a stanchly built two-hulled schooner of 275 tons burden, 103 feet long over all, equipped with fore-and-aft lantern masts 71 feet high, and with two masts for sails, each 42 feet high. The lanterns are octagons of glass in copper frames, so arranged that they can be lowered into houses built around the masts. In the forward part of the ship is a huge fog bell, swung ten feet above the deck, which, when foggy weather prevails, as it frequently does for weeks at a time, is kept tolling day and night. A two-inch chain fastened to a "mushroom" anchor weighing upward of three tons holds the vessel in eighteen fathoms of water, but this, so fiercely do the waves beat against it in winter, has not prevented her from going adrift many times. She was two weeks at sea on one of these occasions, and on another she came to anchor in New York Harbor. Life on the South Shoal lightship is at all times a hard and trying one, and, as a matter of fact, the crew are instructed not to expose themselves to danger outside their special line of duty. This, however, does not deter them from frequently risking their lives in rescuing others, and when, several years ago, the City of Newcastle went ashore on one of the shoals near the lightship, all hands, twenty-seven in number, were saved by the South Shoal crew and kept aboard of her over two weeks, until the story of the wreck was signalled to a passing vessel. Isaac H. Grant holds a silver medal given him by the Government for rescuing two men from drowning while he was keeper at White Head; while Frederick Hatch, keeper of the Breakwater station at Cleveland was awarded the gold bar. The last mentioned badge of honor is granted only to one who has twice distinguished himself by a special act of bravery. It was given Hatch in the winter of 1898.

Mon Agent Андрея М. Мелехова – третий роман об Аналитике. Как и предыдущие книги серии – Malaria и Analyste – Mon Agent представляет из себя необычную комбинацию приключенческого романа и мистического триллера. Он предлагает читателю не только получить удовольствие от весьма неожиданных поворотов нескольких сюжетных линий, но и задуматься над широким кругом философских, религиозных и мировоззренческих проблем, волнующих современного человека.Действие романа происходит в Лондоне и Москве, в Раю и в Преисподней. Его персонажами являются террористы и агенты спецслужб, герои Библии и герои тайных операций, великие пророки прошлого и политики настоящего, ангелы Божьи и слуги Сатаны, люди и говорящие животные. В произведении нашлось место большой любви и большой ненависти, острой политической сатире и тонкому юмору. Как и все книги Мелехова, Mon Agent написан для тех, кто способен подвергнуть сомнению догмы, стереотипы и предубеждения, кто может рассмеяться, говоря даже о весьма серьёзных вещах. Если вы хотите узнать, чем простые (и непростые!) смертные смогли помочь вдруг начавшим стареть и умирать обитателям Рая и как отнеслись бы сегодня люди к новому пришествию Христа – эта книга для вас, читатель! Вам предлагается новая редакция романа.

Daylight sometimes hides secrets that darkness will reveal—the Martian's glowing eyes, for instance. But darkness has other dangers.... Joseph Heidel looked slowly around the dinner table at the five men, hiding his examination by a thin screen of smoke from his cigar. He was a large man with thick blond-gray hair cut close to his head. In three more months he would be fifty-two, but his face and body had the vital look of a man fifteen years younger. He was the President of the Superior Council, and he had been in that post—the highest post on the occupied planet of Mars—four of the six years he had lived here. As his eyes flicked from one face to another his fingers unconsciously tapped the table, making a sound like a miniature drum roll. One. Two. Three. Four. Five. Five top officials, selected, tested, screened on Earth to form the nucleus of governmental rule on Mars.Heidel's bright narrow eyes flicked, his fingers drummed. Which one? Who was the imposter, the ringer? Who was the Martian?Sadler's dry voice cut through the silence: "This is not just an ordinary meeting then, Mr. President?" Heidel's cigar came up and was clamped between his teeth. He stared into Sadler's eyes. "No, Sadler, it isn't. This is a very special meeting." He grinned around the cigar. "This is where we take the clothes off the sheep and find the wolf."

нод дитяч мр збуваються. Дан Таарт керу найбльшою в кран залзницею. Генк Рарден запроваджу революцйну технологю в металург. Еллс Ваятт перетворю Богом забуту землю на промисловий рай. У хнх руках — наймогутнш корпорац, що вд них залежить доля крани. Вони — сучасн атланти. хня релгя — економка, хня вдповдальнсть — тягар усього свту. Колись вони мряли змнити життя суспльства, а тепер м доводиться чути, що вся хня праця лише помножу несправедливсть. Що всм людям потрбн однаков права можливост. Спершу атланти лише знизували плечима. Але настане той день, коли м остаточно набридне тримати цей свт на свох плечах. вони пдуть.

Mr. Hungerton, her father, really was the most tactless person upon earth,—a fluffy, feathery, untidy cockatoo of a man, perfectly good-natured, but absolutely centered upon his own silly self. If anything could have driven me from Gladys, it would have been the thought of such a father-in-law. I am convinced that he really believed in his heart that I came round to the Chestnuts three days a week for the pleasure of his company, and very especially to hear his views upon bimetallism, a subject upon which he was by way of being an authority. For an hour or more that evening I listened to his monotonous chirrup about bad money driving out good, the token value of silver, the depreciation of the rupee, and the true standards of exchange. "Suppose," he cried with feeble violence, "that all the debts in the world were called up simultaneously, and immediate payment insisted upon,—what under our present conditions would happen then?" I gave the self-evident answer that I should be a ruined man, upon which he jumped from his chair, reproved me for my habitual levity, which made it impossible for him to discuss any reasonable subject in my presence, and bounced off out of the room to dress for a Masonic meeting. At last I was alone with Gladys, and the moment of Fate had come! All that evening I had felt like the soldier who awaits the signal which will send him on a forlorn hope; hope of victory and fear of repulse alternating in his mind. She sat with that proud, delicate profile of hers outlined against the red curtain. How beautiful she was! And yet how aloof! We had been friends, quite good friends; but never could I get beyond the same comradeship which I might have established with one of my fellow-reporters upon the Gazette,—perfectly frank, perfectly kindly, and perfectly unsexual. My instincts are all against a woman being too frank and at her ease with me. It is no compliment to a man. Where the real sex feeling begins, timidity and distrust are its companions, heritage from old wicked days when love and violence went often hand in hand. The bent head, the averted eye, the faltering voice, the wincing figure—these, and not the unshrinking gaze and frank reply, are the true signals of passion. Even in my short life I had learned as much as that—or had inherited it in that race memory which we call instinct. Gladys was full of every womanly quality. Some judged her to be cold and hard; but such a thought was treason. That delicately bronzed skin, almost oriental in its coloring, that raven hair, the large liquid eyes, the full but exquisite lips,—all the stigmata of passion were there. But I was sadly conscious that up to now I had never found the secret of drawing it forth. However, come what might, I should have done with suspense and bring matters to a head to-night. She could but refuse me, and better be a repulsed lover than an accepted brother. So far my thoughts had carried me, and I was about to break the long and uneasy silence, when two critical, dark eyes looked round at me, and the proud head was shaken in smiling reproof. "I have a presentiment that you are going to propose, Ned. I do wish you wouldn't; for things are so much nicer as they are." I drew my chair a little nearer. "Now, how did you know that I was going to propose?" I asked in genuine wonder."Don't women always know? Do you suppose any woman in the world was ever taken unawares? But—oh, Ned, our friendship has been so good and so pleasant! What a pity to spoil it! Don't you feel how splendid it is that a young man and a young woman should be able to talk face to face as we have talked?" "I don't know, Gladys. You see, I can talk face to face with—with the station-master." I can't imagine how that official came into the matter; but in he trotted, and set us both laughing. "That does not satisfy me in the least. I want my arms round you, and your head on my breast, and—oh, Gladys, I want——"

The third novel, The Vicomte de Bragelonne (serialized October, 1847—January, 1850), has enjoyed a strange history in its English translation. It has been split into three, four, or five volumes at various points in its history. The five-volume edition generally does not give titles to the smaller portions, but the others do. In the three-volume edition, the novels are entitled The Vicomte de Bragelonne, Louise de la Valliere, and The Man in the Iron Mask. For the purposes of this etext, I have chosen to split the novel as the four-volume edition does, with these titles: The Vicomte de Bragelonne, Ten Years Later, Louise de la Valliere, and The Man in the Iron Mask. In the first three etexts: The Vicomte de Bragelonne (Etext 2609): It is the year 1660, and D'Artagnan, after thirty-five years of loyal service, has become disgusted with serving King Louis XIV while the real power resides with the Cardinal Mazarin, and has tendered his resignation. He embarks on his own project, that of restoring Charles II to the throne of England, and, with the help of Athos, succeeds, earning himself quite a fortune in the process. D'Artagnan returns to Paris to live the life of a rich citizen, and Athos, after negotiating the marriage of Philip, the king's brother, to Princess Henrietta of England, likewise retires to his own estate, La Fere. Meanwhile, Mazarin has finally died, and left Louis to assume the reigns of power, with the assistance of M. Colbert, formerly Mazarin's trusted clerk. Colbert has an intense hatred for M. Fouquet, the king's superintendent of finances, and has resolved to use any means necessary to bring about his fall. With the new rank of intendant bestowed on him by Louis, Colbert succeeds in having two of Fouquet's loyal friends tried and executed. He then brings to the king's attention that Fouquet is fortifying the island of Belle-Ile-en-Mer, and could possibly be planning to use it as a base for some military operation against the king. Louis calls D'Artagnan out of retirement and sends him to investigate the island, promising him a tremendous salary and his long-promised promotion to captain of the musketeers upon his return. At Belle-Isle, D'Artagnan discovers that the engineer of the fortifications is, in fact, Porthos, now the Baron du Vallon, and that's not all. The blueprints for the island, although in Porthos's handwriting, show evidence of another script that has been erased, that of Aramis. D'Artagnan later discovers that Aramis has become the bishop of Vannes, which is, coincidentally, a parish belonging to M. Fouquet. Suspecting that D'Artagnan has arrived on the king's behalf to investigate, Aramis tricks D'Artagnan into wandering around Vannes in search of Porthos, and sends Porthos on an heroic ride back to Paris to warn Fouquet of the danger. Fouquet rushes to the king, and gives him Belle-Isle as a present, thus allaying any suspicion, and at the same time humiliating Colbert, just minutes before the usher announces someone else seeking an audience with the king. Ten Years Later (Etext 2681): As 1661 approaches, Princess Henrietta of England arrives for her marriage, and throws the court of France into complete disorder. The jealousy of the Duke of Buckingham, who is in love with her, nearly occasions a war on the streets of Le Havre, thankfully prevented by Raoul's timely and tactful intervention. After the marriage, though, Monsieur Philip becomes horribly jealous of Buckingham, and has him exiled. Before leaving, however, the duke fights a duel with M. de Wardes at Calais. De Wardes is a malicious and spiteful man, the sworn enemy of D'Artagnan, and, by the same token, that of Athos, Aramis, Porthos, and Raoul as well. Both men are seriously wounded, and the duke is taken back to England to recover. Raoul's friend, the Comte de Guiche, is the next to succumb to Henrietta's charms, and Monsieur obtains his exile as well, though De Guiche soon effects a reconciliation.

Кра?на стр?мко летить у пр?рву: моторошна криза охоплю? вс? царини людського життя. Псевдовчен? наполегливо пропагують: мислення – це ?люз?я, пошук будь-якого сенсу – абсурд, ? зрештою уряд оголошу? моратор?й на розум. Талано- вит? п?дпри?мц? безсл?дно зникають, кидаючи сво? виробництво напризволяще або знищуючи його. Головн? геро? роману – Да?н? Та??арт ? Генк Р?арден – в?дчайдушно намагаються в?двернути катастрофу. Да?н? переконана, що в кра?н? з’явився та?м- ничий Руйн?вник, ц?ль якого – крах економ?ки ? тотальна деградац?я людей. Ж?нка не покида? над?? в?дтворити досконалий двигун, але перспективний молодий нау- ковець, який погодився допомогти ?й, в?дмовля?ться працювати на благо нев?глас?в. Да?н? не хоче в?дмовлятися в?д свого задуму, тож ?де на зустр?ч з? знев?реним до- сл?дником, а в дороз? знайомиться з волоцюгою. Свого часу в?н працював там, де й зародилося ?чисте зло?, яке зараз пожира? кра?ну… Друга частина роману м?стить блискуч? св?тоглядн? монологи, вкладен? в уста Франциско Д’Анкон?? та Генка Р?ардена.

In 1888 a client, Mary Morstan, comes with two puzzles for Holmes. The first is the disappearance of her father Captain Arthur Morstan in December 1878 and the second is that she has received 6 pearls in the mail from an anonymous benefactor once a year since 1882, since she answered an anonymous newspaper query inquiring for her. With the last pearl she has received a letter remarking that she has been a wronged woman and asks for meeting. Holmes takes the case and soon discovers that Major Sholto — Morstan's only friend who had denied seeing Morstan — had died in 1882 and that within a short span of time Mary began to receive the pearls, implying a connection. The only clue Mary can give Holmes is a map of a fortress with the names of Jonathan Small and three Sikhs, who are named Dost Akbar, Abdullah Khan, and Mahomet Singh. Holmes, Watson, and Mary meet Thaddeus Sholto, the son of the late Major Sholto and Capt Morstan's Army friend who has sent her the pearls. Thaddeus remarks that his father had a paranoid fear of one-legged men and confirms that Mary's father had seen the Major the night he died. That night, in a quarrel about an Agra Treasure, Morstan — who was in weak health — suffered a heart attack. Not wanting to bring attention to the object of the quarrel to public notice, Sholto disposed of the body and hid the treasure. However his own health became worse when he received a letter from India. Dying, he called his two sons and confessed to Morstan's death and was about to divulge the location of the treasure when he suddenly cried "Keep him out!". The puzzled sons glimpsed a face in the window but the only trace was a single footstep in the dirt. On their father's body is a note reading "The Sign of Four". Both brothers quarreled over whether a legacy should be left to Mary Morstan and Thaddeus left his brother Bartholomew, taking a chaplet and sending its pearls to Mary. The reason he sent the letter is that Bartholomew has found the treasure and possibly Thaddeus and Mary might confront him for a division of it. Bartholomew is found dead in his home from a poison dart and the treasure is missing. While the police wrongly take Thaddeus in as a suspect Holmes deduces that there are two persons involved in the murder: a one-legged man, Jonathan Small, as well as another "small" accomplice. He traces them to a boat landing where Small has hired a launch named the Aurora. With the help of his Baker Street Irregulars and his own disguise Holmes traces the launch. In a Police launch Holmes and Watson chase the Aurora and capture it but in the process end up killing the "small" companion after he attempts to kill Holmes with a poisoned dart shot from a blow-pipe. Small tries to escape but is captured. However the iron treasure box is empty; Small claims to have dumped the treasure over the side during the chase.