Az elvált, nyugdíjas Nathan Glass már nem vágyik másra, csak magányra és névtelenségre, ezért visszavonul gyerekkora helyszínére, Brooklynba. Csakhogy találkozik rég nem látott unoka?ccsével, Tommal, aki valaha akadémiai ambíciókat dédelgetett, ám most taxisof?r, majd annak barátjával, a kétes múltú antikvárius Harryvel, és hamarosan azt veszi észre, hogy egy ?sszeesküvés részese, amelynek tárgya egy hamisított kézirat, célja pedig a bosszú. Paul Auster ebben a regényében a t?le megszokottnál melegebb, der?sebb hangon mesél kallódó emberekr?l, akiknek élete nem úgy alakult, ahogy remélték, akik már lemondtak a j?v?r?l, de a j?v? még korántsem mondott le róluk. Auster, hosszú évek óta a Nobel-díj várományosa, számtalan irodalmi díj birtokosa, k?nyveit harminc nyelvre fordították le. M?vei most a 21. Század Kiadó új életm?sorozatában jelennek meg. "Elb?v?l? t?rténet a család elviselhetetlen szépségér?l és a szerelem megváltó erejér?l." USA TODAY "Nagyszív?, életigenl?, gyengéd és mulatságos t?rténet.” The Washington Post "Auster üzenenetet küld nekünk: van remény. A szerelem megment bennünket. Meg fogjuk menteni egymást. The Boston Globe

gy mondják, sose bízz egy idegenben. Talán nekik van igazuk. Amikor Emma Joseph megismerkedett a férjével, Davidet bánat gytrte. Els feleségét a saját elszabadult kocsija gázolta halálra, hatesztends lánya pedig titokzatos módon eltnt a baleset helyszínérl. Most, hat évvel késbb, Emma úgy véli, végre maguk mgtt tudhatják a fájdalmas idket. j életet építettek fel Daviddel, és van egy csodaszép kisfiúk, Ollie. Aztán feltnik egy idegen, és flforgatja az életüket. Emma elveszíti a biztonságérzékét. Vajon csakugyan tudja, mi trtént oly sok évvel azeltt s miért aggódik nmagáért meg a csecsem fiáért Elkeseredésében régi barátjához, Tom Douglas nyomozó ffelügyelhz fordul segítségért, ám ezzel a lépéssel valamennyiük életét veszélybe sodorja. Hamarosan olyan hazugságok hálójára derítenek fényt, amely mindkettejüket velejéig sokkolja. Az Aludj jól világhír szerzjének legújabb bestsellere letehetetlen és elgondolkodtató remekm, a pszichológiai thrillerek, és a krimik kedvelinek a kedvence világszerte.

n már elz életemben sem hittem a reinkarnációban, de ennek ellenére azt kívánom, trténeteim olvasása által sikerüljn újjászületned azokban a kapcsolatokban, melyeken változtatni szeretnél, de nem mersz, vagy úgy érzed, nem tudsz lépni igazán. Legyen az párkapcsolati kuszaság, gyermeke(i)ddel való rendezetlenség, akár lelki, akár testi eredet bonyodalom nmagaddal, azaz: nem bírok a tükrbe nézni” szindróma. Természetesen annak is rülk, ha egyszeren csak szerzek néhány gondtalan percet. Ezeket a sztorikat a fantázia diktálta nekem; ha valamelyikben ráismersz valakire, ne hagyd magad megtéveszteni, az csakis és kizárólag a véletlen mve lehet.

Megt?rt szív? lány. ?dáz harcos. Leend? h?s. Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán? TIZENHAT ?VE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlél?, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehet?ségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat. Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ? elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ? pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leend? király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. ?gy hát, amikor a kémek felfedezik, hol ?rzik azt az ?si medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. ?m a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rád?bben, hogy sorsa felett nem ? rendelkezik… és ez mindig is így volt. Sara Raasch els? regénye h?ségr?l, szerelemr?l, életünk céljának keresésér?l szóló leny?g?z? olvasmány.

A kis szellem minden éjjel pontban éjfélkor f?lébred. Vígan járja Bagolyk? várának ?sszes termét, és meglátogatja ?reg barátját, Uhu bácsit. De k?zben arról ábrándozik, milyen jó lenne nappal látni a világot! Csupán egyetlenegyszer… Addig nem nyugszik, míg egy ver?fényes napon a kívánsága váratlanul nem teljesül. Ekkor izgalmas kalandok sora veszi kezdetét, és nemcsak a kis szellem számára… A Kolibri Klasszikusok sorozatban a Torzonborz-t?rténetek után egy újabb Otfried Preussler meseh?s, a kis szellem válhat generációk kedvencévé.

t lány, t nézpont, t knyv. Cherry trténete, a Cseresznyés ábránd az els. Cherry Costello élete hamarosan rkre megváltozik. Somersetbe kltzik az apukájával, ahol egy új anyuka és egy csomó vadiúj testvér vár rá. Rgtn az els napon megismeri Shay Fletchert, aki annyira szívdgleszt, hogy az már kzveszélyes. Csakhogy Shay foglalt: Cherry új mostohatestvérével, Honey-val jár. Cherry pontosan tudja, milyen kockázatos Shayjel barátkoznia – hiszen ezzel mindent tnkretehet. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy távol is tudja tartani magát tle… Csajok és csokik. Egy knyvsorozat, melyben minden testvérnek megvan a maga trténete… Neked melyik lány lesz a kedvenced Talán a Cseresznyés ábránd fhse, Cherry Az a lány, akinek tejeskávé szín a bre, stétbarna szeme pedig mandulavágású. Akinek élénk a képzelete, szórakoztató a társaságában lenni, és aki mindig kiáll magáért. Cathy Cassidy nyolc-kilencéves korában írta meg els képesknyvét kisccsének, és azóta ontja magából a trténeteket. Magyarul elsként a Csajok és csokik-sorozata (a Cseresznyés ábránd az 1. ktet) jelenik meg, melynek a vagány Tanberry-nvérek a fhsei, de mellettük feltnik néhány szupermen srác is, valamint Cathy egyik legnagyobb szerelme, a csokoládé is fontos szerepet kap. Cathy Skóciában él a családjával. Az sszes munka kzül, amivel valaha megpróbálkozott, az írást szereti a legjobban – hiszen amikor ír, mást sem kell csinálnia, mint ébren álmodozni egész álló nap.

Alice was beginning to get very tired of sitting by her sister on the bank, and of having nothing to do: once or twice she had peeped into the book her sister was reading, but it had no pictures or conversations in it, 'and what is the use of a book,' thought Alice 'without pictures or conversation?'So she was considering in her own mind (as well as she could, for the hot day made her feel very sleepy and stupid), whether the pleasure of making a daisy-chain would be worth the trouble of getting up and picking the daisies, when suddenly a White Rabbit with pink eyes ran close by her. There was nothing so VERY remarkable in that; nor did Alice think it so VERY much out of the way to hear the Rabbit say to itself, 'Oh dear! Oh dear! I shall be late!' (when she thought it over afterwards, it occurred to her that she ought to have wondered at this, but at the time it all seemed quite natural); but when the Rabbit actually TOOK A WATCH OUT OF ITS WAISTCOAT-POCKET, and looked at it, and then hurried on, Alice started to her feet, for it flashed across her mind that she had never before seen a rabbit with either a waistcoat-pocket, or a watch to take out of it, and burning with curiosity, she ran across the field after it, and fortunately was just in time to see it pop down a large rabbit-hole under the hedge. In another moment down went Alice after it, never once considering how in the world she was to get out again. The rabbit-hole went straight on like a tunnel for some way, and then dipped suddenly down, so suddenly that Alice had not a moment to think about stopping herself before she found herself falling down a very deep well. Either the well was very deep, or she fell very slowly, for she had plenty of time as she went down to look about her and to wonder what was going to happen next. First, she tried to look down and make out what she was coming to, but it was too dark to see anything; then she looked at the sides of the well, and noticed that they were filled with cupboards and book-shelves; here and there she saw maps and pictures hung upon pegs. She took down a jar from one of the shelves as she passed; it was labelled 'ORANGE MARMALADE', but to her great disappointment it was empty: she did not like to drop the jar for fear of killing somebody, so managed to put it into one of the cupboards as she fell past it. 'Well!' thought Alice to herself, 'after such a fall as this, I shall think nothing of tumbling down stairs! How brave they'll all think me at home! Why, I wouldn't say anything about it, even if I fell off the top of the house!' (Which was very likely true.) Down, down, down. Would the fall NEVER come to an end! 'I wonder how many miles I've fallen by this time?' she said aloud. 'I must be getting somewhere near the centre of the earth. Let me see: that would be four thousand miles down, I think—' (for, you see, Alice had learnt several things of this sort in her lessons in the schoolroom, and though this was not a VERY good opportunity for showing off her knowledge, as there was no one to listen to her, still it was good practice to say it over) '—yes, that's about the right distance—but then I wonder what Latitude or Longitude I've got to?' (Alice had no idea what Latitude was, or Longitude either, but thought they were nice grand words to say.) ? ? ABOUT AUTHOR: ??Charles Lutwidge Dodgson (1832 – 1898), better known by his pen name, as “Lewis Carroll”, was an English writer, mathematician, logician, Anglican deacon and photographer. His most famous writings are Alice's Adventures in Wonderland and its sequel Through the Looking-Glass, as well as the poems "The Hunting of the Snark" and "Jabberwocky", all examples of the genre of literary nonsense.

F?szerepl?nk Kópé, egy erdei manó, aki kirándulók fogságábae sik, majd az erd?b?l egy f?városi lakótelepre kerül. A manó megsz?kik a rabságból, és meghúzódik egy limlommal zsúfolter kélyen. Nem esik kétségbe, hanem kényelmes kuckót alakít ki a kacatok k?z?tt. Kópé az épület el?tt magasodó akácfán k?zlekedik az erkélyek k?z?tt. ?gy talál egy barátot, Dórit, aki egyedül él az anyukájával, és soha nem járt erd?ben. A manó mesélni kezd az otthonáról, az odvas t?lgyrol, a barátairól. A mesékhez Dóri rajzokat készít. A rideg lakótelepen nem ismerik egymást az emberek, és éppen Kópé kalandozása, kíváncsisága hozza ?ket ?szsze. Dóri megismerkedik Olga nénivel, akit?l kertész kedni tanul,virágokat nevel az erkélyen, másoktól cicát kap. A k?nyvben az izgalmas kalandokat, mint például amikor Kópét majdnem elüti egy autó, vagy amikor lepottyan egyik erkélyrol a másikra, mulatságos részek gazdagítják. Az erdei él?világ valóságh? bemutatása keveredik a fantáziavilágbeli lények, tündérek és manók jellemzésével. Megtudhatjuk például, milyen is egy manó esküv?! Ajánlott korosztály: 5 és 10 év k?z?tt.

When does life begin?... A well-known book says "forty". A well-known radio program says "eighty". Some folks say it's mental, others say it's physical. But take the strange case of Mel Carlson who gave a lot of thought to the matter. Mel felt as if he were floating on clouds in the deepest, most intense dark he had ever experienced. He tried opening his eyes but nothing happened, only a sharp pain. Little bits of memory flashed back and he tried to figure out what could have happened, where he was. The last thing he could remember was the little lab hidden back in the mountains in an old mine tunnel. Remote, but only an hour's drive from the city. What had he been doing? Oh yes, arguing with Neil again. He even recalled the exact words."Damn it, Mel," his partner had said. "We've gone about as far as possible working with animal brains. We've got to get a human one." "We can't," Mel had disagreed. "There'd be enough of an uproar if the papers got hold of what we've been doing with animals. If we did get someone in a hospital to agree to let us use his brain on death, they would close us up tighter than a drum.""But our lab's too well hidden, they'd never know." "It wouldn't work anyway. The brain might be damaged for lack of oxygen and all of our work would go for nothing. Worse, it might indicate failure where a fresh, healthy brain would mean success.""We'll never know unless we try," said Neil almost violently, dark eyes glittering. "Our funds aren't going to last forever."

To the irreverent—and which of us will claim entire exemption from that comfortable classification—there is something very amusing in the attitude of the orthodox criticism toward Bernard Shaw. He so obviously disregards all the canons and unities and other things which every well-bred dramatist is bound to respect that his work is really unworthy of serious criticism (orthodox). Indeed he knows no more about the dramatic art than, according to his own story in "The Man of Destiny," Napoleon at Tavazzano knew of the Art of War. But both men were successes each in his way—the latter won victories and the former gained audiences, in the very teeth of the accepted theories of war and the theatre. Shaw does not know that it is unpardonable sin to have his characters make long speeches at one another, apparently thinking that this embargo applies only to long speeches which consist mainly of bombast and rhetoric. There never was an author who showed less predilection for a specific medium by which to accomplish his results. He recognized, early in his days, many things awry in the world and he assumed the task of mundane reformation with a confident spirit. It seems such a small job at twenty to set the times aright. He began as an Essayist, but who reads essays now-a-days—he then turned novelist with no better success, for no one would read such preposterous stuff as he chose to emit. He only succeeded in proving that absolutely rational men and women—although he has created few of the latter—can be most extremely disagreeable to our conventional way of thinking. As a last resort, he turned to the stage, not that he cared for the dramatic art, for no man seems to care less about "Art for Art's sake," being in this a perfect foil to his brilliant compatriot and contemporary, Wilde. He cast his theories in dramatic forms merely because no other course except silence or physical revolt was open to him. For a long time it seemed as if this resource too was doomed to fail him. But finally he has attained a hearing and now attempts at suppression merely serve to advertise their victim. It will repay those who seek analogies in literature to compare Shaw with Cervantes. After a life of heroic endeavor, disappointment, slavery, and poverty, the author of "Don Quixote" gave the world a serious work which caused to be laughed off the world's stage forever the final vestiges of decadent chivalry. The institution had long been outgrown, but its vernacular continued to be the speech and to express the thought "of the world and among the vulgar," as the quaint, old novelist puts it, just as to-day the novel intended for the consumption of the unenlightened must deal with peers and millionaires and be dressed in stilted language. Marvellously he succeeded, but in a way he least intended. We have not yet, after so many years, determined whether it is a work to laugh or cry over. "It is our joyfullest modern book," says Carlyle, while Landor thinks that "readers who see nothing more than a burlesque in 'Don Quixote' have but shallow appreciation of the work." Shaw in like manner comes upon the scene when many of our social usages are outworn. He sees the fact, announces it, and we burst into guffaws. The continuous laughter which greets Shaw's plays arises from a real contrast in the point of view of the dramatist and his audiences. When Pinero or Jones describes a whimsical situation we never doubt for a moment that the author's point of view is our own and that the abnormal predicament of his characters appeals to him in the same light as to his audience. With Shaw this sense of community of feeling is wholly lacking. He describes things as he sees them, and the house is in a roar. Who is right If we were really using our own senses and not gazing through the glasses of convention and romance and make-believe, should we see things as Shaw does Must it not cause Shaw to doubt his own or the public's sanity to hear audiences laughing boisterously over tragic situations And yet, if they did not come to laugh, they would not come at all. Mockery is the price he must pay for a hearing. Or has he calculated to a nicety the power of reaction Does he seek to drive us to aspiration by the portrayal of sordidness, to disinterestedness by the picture of selfishness, to illusion by disillusionment It is impossible to believe that he is unconscious of the humor of his dramatic situations, yet he stoically gives no sign. He even dares the charge, terrible in proportion to its truth, which the most serious of us shrinks from—the lack of a sense of humor. Men would rather have their integrity impugned. In "Arms and the Man" the subject which occupies the dramatist's attention is that survival of barbarity—militarism—which raises its horrid head from time to time to cast a doubt on the reality of our civilization. No more hoary superstition survives than that the donning of a uniform changes the nature of the wearer. This

BOW-WOW AND MEW-MEW is one of the few books for beginners in reading that may be classed as literature. Written in words of mostly one syllable, it has a story to tell, which is related in so attractive a manner as to immediately win the favor of young children. It teaches English and English literature to the child in the natural way: through a love for the reading matter. It is the character of story that will, in the not distant future, replace the ordinary primer or reader with detached sentences, and which seldom possesses any relation to literature.The ultimate objects of any story can only be effected through the love for a story. The prominent point in this story is development of good character, which may well be regarded as the highest purpose of education. The transformation from bad to good traits in the dog and cat cannot but have a desirable effect on every child that reads the story. Bow-Wow and Mew-Mew become dissatisfied with their home and their surroundings, and ungrateful toward their benefactress. As the story tells, "They did not find good in any thing." But after running away and suffering hunger, neglect, and bad treatment, their characters begin to change. They naturally come to reflect their mistress's goodness. They learn the value of companionship and friendship, and the appreciation of a home. However, the ethical thoughts in the story are presented without a moral. The child really lives the scenes described. He has the emotions of the characters and feels their convictions. And this determines the worth of a story as an agent in character development.The narrative furnishes, further, the proper kind of exercise for the imagination. It affords abundant opportunity for the play of the dramatic instinct in the child, and effects a happy union of the "home world" and the "school world." The illustrations, drawn by Miss Hodge, have been planned and executed with considerable care.

…ránézett az el?tte terpeszked? hatalmas faóriásra. Milyen méltóságteljes, és milyen dunyha vastagságú, hófehér palást borítja f?ldig ér? ágait. Mint valami sátor, akár meg is éjszakázhat alatta. Elfedi az, megvédi az erd? minden veszélyét?l. K?zben kitisztult az ég, s csillagok milliárdjai gyújtották meg kis lámpásaikat. A hókristályok csillagszóróként sziporkáztak a nagy feny? ágain. Aztán a fa csúcsán megjelent a ragyogó hold, és az arany sarló megkoronázta az amúgy is fényárban tünd?kl? fát. Ez lehet az erd? karácsonyfája – gondolta. ?gy karácsonyozik az erd?, és én most vendégségben vagyok nála. ?s még bejglim is van – jutott eszébe. Csak a szerettei hiányoztak. Hogy ?k nem lehettek részesei ennek a látványnak, nem gy?ny?rk?dhettek vele együtt az óriás karácsonyfa szépségében…

The Discovery of the Future is a philosophical lecture by H. G. Wells that argues for the knowability of the future. It was originally delivered to the Royal Institution on January 24, 1902. Before appearing in book form. Wells begins by distinguishing between “two divergent types of mind,” one that judges and attaches importance principally to what has happened in the past and one that judges and attaches importance principally to what will happen in the future. To the former he attributes the adjectives “legal or submissive,” “passive,” and “oriental,” and to the latter the adjectives “legislative, creative, organizing, or masterful,” and “active,” calling it “a more modern and much less abundant type of mind.” ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?*** It will lead into my subject most conveniently to contrast and separate two divergent types of mind, types which are to be distinguished chiefly by their attitude toward time, and more particularly by the relative importance they attach and the relative amount of thought they give to the future. The first of these two types of mind, and it is, I think, the predominant type, the type of the majority of living people, is that which seems scarcely to think of the future at all, which regards it as a sort of blank non-existence upon which the advancing present will presently write events. The second type, which is, I think, a more modern and much less abundant type of mind, thinks constantly and by preference of things to come, and of present things mainly in relation to the results that must arise from them. The former type of mind, when one gets it in its purity, is retrospective in habit, and it interprets the things of the present, and gives value to this and denies it to that, entirely with relation to the past. The latter type of mind is constructive in habit, it interprets the things of the present and gives value to this or that, entirely in relation to things designed or foreseen. While from that former point of view our life is simply to reap the consequences of the past, from this our life is to prepare the future. The former type one might speak of as the legal or submissive type of mind, because the business, the practice, and the training of a lawyer dispose him toward it; he of all men must constantly refer to the law made, the right established, the precedent set, and consistently ignore or condemn the thing that is only seeking to establish itself. The latter type of mind I might for contrast call the legislative, creative, organizing, or masterful type, because it is perpetually attacking and altering the established order of things, perpetually falling away from respect for what the past has given us. It sees the world as one great workshop, and the present is no more than material for the future, for the thing that is yet destined to be. It is in the active mood of thought, while the former is in the passive; it is the mind of youth, it is the mind more manifest among the western nations, while the former is the mind of age, the mind of the oriental. Things have been, says the legal mind, and so we are here. The creative mind says we are here because things have yet to be. Now I do not wish to suggest that the great mass of people belong to either of these two types. Indeed, I speak of them as two distinct and distinguishable types mainly for convenience and in order to accentuate their distinction. There are probably very few people who brood constantly upon the past without any thought of the future at all, and there are probably scarcely any who live and think consistently in relation to the future. The great mass of people occupy an intermediate position between these extremes, they pass daily and hourly from the passive mood to the active, they see this thing in relation to its associations and that thing in relation to its consequences, and they do not even suspect that they are using two distinct methods in their minds.

Soman Chainani els? regénye, a New York Times bestseller Jók és Rosszak Iskolája folytatásában Sophie és Agatha visszatér Gavaldonba, és boldogan élnek saját világukban, ám az élet nem olyan tündérmese, amilyennek képzelték… Agatha már úgy érzi, bárcsak más boldog befejezést kívánt volna a mesének, ám ekkor véletlenül megtalálja és kinyitja a Jók és Rosszak Iskolájának kapuját. A lányok azzal szembesülnek, hogy az a világ, amit az els? tanévben tapasztaltak, megváltozott. A boszorkányok és a hercegn?k a Lányok Iskolájában laknak. Elhatározták, hogy kirekesztik életükb?l a hercegeket. Tedros és a fiúk a Rossz Iskolája régi tornyainak lakói lettek. A két iskola k?z?tt háború van kit?r?ben. Vajon Agatha és Sophie helyre tudják állítani a békét? Vajon Sophie jó tud maradni úgy, hogy Tedros állandóan üld?zi? ?s kihez húz Agatha szíve? A barátn?jéhez vagy a hercegéhez? Soman Chainani kül?nleges világot teremtett. A Newbery-díj legutóbbi jutalmazottja, Ann M. Martin ?páratlan mesének” nevezi, amely ?csupa romantika, varázslat, humor és rejtvény. Legszívesebben egyhuzamban olvasnánk végig.”

36 тижн?в у списку бестселер?в The New York Times! Евел?н пережива? глибоку особисту кризу. Вона знайомиться з? старенькою Н?нн?, яка, попри важку долю, не втрача? жаги до життя. Н?нн? розпов?да? Евел?н ?стор?? ?хнього м?стечка: про д?вчину, яка п?сля загибел? брата знаходить сили жити дал?; про розбите серце красун? Рут; про мандр?вного роб?тника, який закохався в Рут; про безроб?тних, яких у кафе ?Зупинка? годували безкоштовно... Ц? ?стор?? мають таку силу, що зм?нюють на краще життя тих, хто ?х чита?. 36 tizhn?v u spisku bestseler?v The New York Times! Evel?n perezhiva? gliboku osobistu krizu. Vona znajomit'sja z? staren'koju N?nn?, jaka, popri vazhku dolju, ne vtracha? zhagi do zhittja. N?nn? rozpov?da? Evel?n ?stor?? ?hn'ogo m?stechka: pro d?vchinu, jaka p?slja zagibel? brata znahodit' sili zhiti dal?; pro rozbite serce krasun? Rut; pro mandr?vnogo rob?tnika, jakij zakohavsja v Rut; pro bezrob?tnih, jakih u kafe ?Zupinka? goduvali bezkoshtovno... C? ?stor?? majut' taku silu, shho zm?njujut' na krashhe zhittja tih, hto ?h chita?.

Он обошел на яхте ?Спрей? вокруг земного шара, оставаясь один на один с морской стихией. On oboshel na jahte ?Sprej? vokrug zemnogo shara, ostavajas' odin na odin s morskoj stihiej.

Шанувальниця врятувала письменника в?д смерт?. Але ?? захоплення перетворю?ться на?одержим?сть... Shanuval'nicja vrjatuvala pis'mennika v?d smert?. Ale ?? zahoplennja peretvorju?t'sja na?oderzhim?st'...

Egy montreali pizzéria pincéjéb?l három fiatal lány csontváza kerül el?. Tempe Brennan megoldatlan gyilkosságokat sejt, mik?zben a sekély sírhantba temetett maradványokat vizsgálja, annak ellenére, hogy a jó állapotú csontok csak kevés használható nyomot szolgáltatnak. Tempe-nek nem csupán a gyilkossági csoport egy prominens tagjának makacsságával kell megküzdenie, aki szerint a csontok már évszázadok óta itt hányódnak, hanem az égszínkék szem? Andrew Ryan nyomozóval folytatott viszonyával is, amely kényes fordulóponthoz érkezett. Amikor azonban a radiokarbon vizsgálat igazolja Tempe megérzését, hogy a holttestek mellett hever? rejtélyes antik gombok ellenére a gyilkosságok a k?zelmúltban t?rténtek, az antropológusn?nek még azel?tt meg kell találnia a gyilkost, hogy az újra lesújthatna. Maga Tempe és elrontott házassága el?l hozzá menekül? régi barátn?je is céltáblává válik. Kathy Reichs, a helyszínel?s thrillerek királyn?je ezúttal sem okoz csalódást olvasóinak ezzel a feszült, tragikus fordulatoktól sem mentes regénnyel, amelyet szokás szerint egyedi humorával f?szerez.

Ki ?lhette meg Hannah Greenwoodot a bálon? Gáncsoskodó természet? n?személy volt, de ez még nem ok arra, hogy eltegyék láb alól. Kül?n?sen kínos, hogy Whiterspoon felügyel? is részt vett az?ünnepségen. Csakhogy neki fogalma sincs, ki lehetett a tettes. Szerencséjére Mrs. Jeffries, a briliáns elméj? házvezet?n?je ráj?n néhány furcsaságra. Vajon mit láthatott Lady Cannonberry, amíg egy pohár puncsra várt a felügyel?t?l? Miért az?oldalajtón át távozott Mr. Locke? Milyen gyanús eseményre célozgat Mr. Wartburton a fiatal ?zvegyn?, Rowena Stanwick múltjában? ?s miért lopták el Dr. Sloan jegyzetfüzetét, ha abba csak a verseit jegyezte fel? Ha Miss Marple házvezet?n? lenne, úgy hívnák: Mrs. Jeffries. A sorozat minden k?tete ?nálló detektívt?rténet.

A t?kéletes házaspár. A t?kéletes gyilkosság. Senki nem feltételezné, hogy az elismert bíró és az elegáns felesége egy drogos prostituálttal beszél meg találkozót. Azt pedig végképp nem, hogy a lányt meg?lik és eltemetik a patinás, ódon villájuk kertjében. A Fitzsimon házaspár mélyen hallgat a gyilkosságról. A n? mindent megtesz, nehogy a fia tudomására jusson a sz?rny? titok. A férfi viszont lelkileg és idegileg kezd szétesni. De a fiú nem olyan naiv, mint ahogy a szülei képzelik. Talán nem is annyira ártatlan. ?s a legnagyobb probléma, hogy szinte r?geszmésen érdekl?dni kezd a prostituált családja iránt… ?Mondd le a programjaidat, amikor belekezdesz.” Sunday Mirror ?Pokoli jól kitalált t?rténet, bravúros kegyelemd?féssel a végén.” Sunday Times ?Briliáns szerkezet? thriller. Az utolsó lapokon már szinte elviselhetetlen a feszültség.” Woman&Home

“BOSSZ?T ?LLOK MINDAZOKON, KIK EL?RULT?K CSAL?DOMAT. NEVEM: EZIO AUDITORE DA FIRENZE. ORGYILKOS VAGYOK…” Egy bosszúra szomjas fiatalember eposzi méret? küldetésre indul, miután Itália uralkodó dinasztiái elárulták ?t. ?m ahhoz, hogy visszaállítsa családja becsületét, és véget vessen hazája romlásnak, ki kell tanulnia az orgyilkosok mesterségét. Mik?zben a szabadságért és igazságért harcol, Ezio útját olyan kiváló elmék segítik, mint Leonardo da Vinci és Niccoló Machiavelli, akik – mint koruk legb?lcsebb gondolkodói – beavatják a túlélés fortélyaiba. Társai el?tt Ezio fogja megtestesíteni az er?t, mely els?pri a régit, és újat hoz a helyébe. Ellenségei számára pedig fenyeget? jelképpé válik, kinek rendeltetése, hogy eltiporja a zsarnokságot, mely Itália népét sanyargatja. Kezd?djék a hatalom, az ?sszeesküvés és a bosszú ?r?k színjátékának reneszánsz krónikája… …HISZEN AZ IGAZS?GOT V?RREL ?RJ?K. (Az Ubisoft nagysiker? videojátéka alapján)