Emma, by Jane Austen, is a novel about youthful hubris and the perils of misconstrued romance. The novel was first published in December 1815. As in her other novels, Austen explores the concerns and difficulties of genteel women living in Georgian-Regency England; she also creates a lively comedy of manners among her characters. Emma Woodhouse, handsome, clever, and rich, with a comfortable home and happy disposition, seemed to unite some of the best blessings of existence; and had lived nearly twenty-one years in the world with very little to distress or vex her. She was the youngest of the two daughters of a most affectionate, indulgent father; and had, in consequence of her sister's marriage, been mistress of his house from a very early period. Her mother had died too long ago for her to have more than an indistinct remembrance of her caresses; and her place had been supplied by an excellent woman as governess, who had fallen little short of a mother in affection. Sixteen years had Miss Taylor been in Mr. Woodhouse's family, less as a governess than a friend, very fond of both daughters, but particularly of Emma. Between them it was more the intimacy of sisters. Even before Miss Taylor had ceased to hold the nominal office of governess, the mildness of her temper had hardly allowed her to impose any restraint; and the shadow of authority being now long passed away, they had been living together as friend and friend very mutually attached, and Emma doing just what she liked; highly esteeming Miss Taylor's judgment, but directed chiefly by her own. The real evils, indeed, of Emma's situation were the power of having rather too much her own way, and a disposition to think a little too well of herself; these were the disadvantages which threatened alloy to her many enjoyments. The danger, however, was at present so unperceived, that they did not by any means rank as misfortunes with her.

In Group Psychology and the Analysis of the Ego, (1922), Sigmund Freud based his preliminary description of group psychology on Le Bon's work, but went on to develop his own, original theory, related to what he had begun to elaborate in Totem and Taboo. Theodor Adorno reprised Freud's essay in 1951 with his Freudian Theory and the Pattern of Fascist Propaganda, and said that "It is not an overstatement if we say that Freud, though he was hardly interested in the political phase of the problem, clearly foresaw the rise and nature of fascist mass movements in purely psychological categories. Group Dynamics refers to a system of behaviors and psychological processes occurring within a social group (intragroup dynamics), or between social groups (intergroup dynamics). The study of group dynamics can be useful in understanding decision-making behavior, tracking the spread of diseases in society, creating effective therapy techniques, and following the emergence and popularity of new ideas and technologies. Group dynamics are at the core of understanding racism, sexism, and other forms of social prejudice and discrimination. These applications of the field are studied in psychology, sociology, anthropology, political science, epidemiology, education, social work, business, and communication studies. Within the context of psychology, Social Psychology is the scientific study of how people's thoughts, feelings, and behaviors are influenced by the actual, imagined, or implied presence of others. By this definition, scientific refers to the empirical method of investigation. The terms thoughts, feelings, and behaviors include all psychological variables that are measurable in a human being. The statement that others' presence may be imagined or implied suggests that we are prone to social influence even when no other people are present, such as when watching television, or following internalized cultural norms. Social psychologists typically explain human behavior as a result of the interaction of mental states and immediate social situations. In general, social psychologists have a preference for laboratory-based, empirical findings. Social psychology theories tend to be specific and focused, rather than global and general.Social psychologists therefore deal with the factors that lead us to behave in a given way in the presence of others, and look at the conditions under which certain behavior/actions and feelings occur. Social psychology is concerned with the way these feelings, thoughts, beliefs, intentions and goals are constructed and how such psychological factors, in turn, influence our interactions with others. Social psychology is an interdisciplinary domain that bridges the gap between psychology and sociology. During the years immediately following World War II, there was frequent collaboration between psychologists and sociologists. However, the two disciplines have become increasingly specialized and isolated from each other in recent years, with sociologists focusing on "macro variables" (e.g., social structure) to a much greater extent. Nevertheless, sociological approaches to social psychology remain an important counterpart to psychological research in this area. In addition to the split between psychology and sociology, there has been a somewhat less pronounced difference in emphasis between American social psychologists and European social psychologists. As a broad generalization, American researchers traditionally have focused more on the individual, whereas Europeans have paid more attention to group level phenomena.. About Author: Sigmund Freud (Born Sigismund Schlomo Freud; 6 May 1856 – 23 September 1939) was an Austrian neurologist who became known as the founding father of psychoanalysis. Freud qualified as a doctor of medicine at the University of Vienna in 1881, and then carried out research into cerebral palsy, aphasia and microscopic neuroanatomy at the Vienna General Hospital. He was appointed a university lecturer in neuropathology in 1885 and became a professor in 1902. In creating psychoanalysis, a clinical method for treating psychopathology through dialogue between a patient and a psychoanalyst, Freud developed therapeutic techniques such as the use of free association (in which patients report their thoughts without reservation and in whichever order they spontaneously occur) and discovered transference (the process in which patients displace on to their analysts feelings derived from their childhood attachments), establishing its central role in the analytic process. Freud’s redefinition of sexuality to include its infantile forms led him to formulate the Oedipus complex as the central tenet of psychoanalytical theory. His analysis of his own and his patients' dreams as wish-fulfillments provided him with models for the clinical analysis of symptom formation and the mechanisms of repression as well as for elaboration of his theory of the unconscious as an agency disruptive of con

Hard Times – For These Times (commonly known as "Hard Times") is the tenth novel by Charles Dickens, first published in 1854. The book appraises English society and highlights the social and economic pressures of the times. Hard Times is unusual in several respects. It is by far the shortest of Dickens' novels, barely a quarter of the length of those written immediately before and after it. Also, unlike all but one of his other novels, Hard Times has neither a preface nor illustrations. Moreover, it is his only novel not to have scenes set in London. Instead the story is set in the fictitious Victorian industrial Coketown, a generic Northern English mill-town, in some ways similar to Manchester, though smaller. Coketown may be partially based on 19th-century Preston. One of Dickens's reasons for writing Hard Times was that sales of his weekly periodical, Household Words, were low, and it was hoped the novel's publication in instalments would boost circulation – as indeed proved to be the case. Since publication it has received a mixed response from critics. Critics such as George Bernard Shaw and Thomas Macaulay have mainly focused on Dickens's treatment of trade unions and his post–Industrial Revolution pessimism regarding the divide between capitalist mill owners and undervalued workers during the Victorian era. F. R. Leavis, a great admirer of the book, included it—but not Dickens' work as a whole—as part of his Great Tradition of English novels. ***‘Now, what I want is, Facts. Teach these boys and girls nothing but Facts. Facts alone are wanted in life. Plant nothing else, and root out everything else. You can only form the minds of reasoning animals upon Facts: nothing else will ever be of any service to them. This is the principle on which I bring up my own children, and this is the principle on which I bring up these children. Stick to Facts, sir!’ ? ?The scene was a plain, bare, monotonous vault of a school-room, and the speaker’s square forefinger emphasized his observations by underscoring every sentence with a line on the schoolmaster’s sleeve. The emphasis was helped by the speaker’s square wall of a forehead, which had his eyebrows for its base, while his eyes found commodious cellarage in two dark caves, overshadowed by the wall. The emphasis was helped by the speaker’s mouth, which was wide, thin, and hard set. The emphasis was helped by the speaker’s voice, which was inflexible, dry, and dictatorial. The emphasis was helped by the speaker’s hair, which bristled on the skirts of his bald head, a plantation of firs to keep the wind from its shining surface, all covered with knobs, like the crust of a plum pie, as if the head had scarcely warehouse-room for the hard facts stored inside. The speaker’s obstinate carriage, square coat, square legs, square shoulders,—nay, his very neckcloth, trained to take him by the throat with an unaccommodating grasp, like a stubborn fact, as it was,—all helped the emphasis. ‘In this life, we want nothing but Facts, sir; nothing but Facts!’The speaker, and the schoolmaster, and the third grown person present, all backed a little, and swept with their eyes the inclined plane of little vessels then and there arranged in order, ready to have imperial gallons of facts poured into them until they were full to the brim.

A Paleolit táplálkozás kezd?knek azoknak szól, akiknek eddig nem állt módjukban vagy nem volt idejük alaposan elmélyedni a paleolit táplálkozás rejtelmeiben. SZENDI G?BOR k?nyve arra vállalkozik, hogy r?viden és lényegre t?r?en az ? számukra is bemutassa a legfontosabb, legalapvet?bb paleo ismereteket. Hiszen rendkívül sokan vannak, akik elfoglaltságaik, rohanó életük mellett is szeretnének lehet?séget kapni arra, hogy a természet rendje szerint táplálkozva meg?rizhessék vagy visszanyerjék egészségüket. A Paleolit táplálkozás kezd?knek kedvcsináló egy sorsfordító étrend bevezetéséhez és a témában való további elmélyüléshez. Megtudhatjuk, miért és hogyan okoznak a nyugati életmód által átalakított táplálkozási szokások olyan civilizációs betegségeket, amelyek a természeti népeknél ismeretlenek, hogyan okoz a túlzott szénhidrátfogyasztás szív- és érrendszeri megbetegedéseket, hogyan gy?zhetjük le k?nny?szerrel a paleolit étrend segítségével a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint hogy miként vezet a paleolit táplálkozás elveinek k?vetése koplalás nélkül is gyors fogyáshoz és az egészséges testsúly folyamatos fenntartásához. SZENDI G?BOR legújabb k?nyvében is a t?le megszokott tudományos alapossággal foglalja ?ssze kutatásainak eredményeit, hogy megértsük ezt a forradalmian új, minden tekintetben tudományosan megalapozott, az ember evolúciójára épül? táplálkozástant.

Hogy saját családja lehessen, t?nkreteszi másét Egyedül vagy. Sebezhet? vagy. ?s van valamid, amit valaki meg akar szerezni. Bármi áron... ?gy t?nik, Claudia Morgan-Brown élete végre révbe ér: ?vé a majdnem t?kéletes álomférj két édes négyévessel, szépen alakul a karrierje is, és számtalan fájdalmas vetélés után végre saját babáját várja. Férje gyakori távolléte miatt hirdetést adnak fel, hogy megfelel? dadust találjanak, aki segít Claudiának. Zoéra esik a választás, aki szinte maga a t?kély: a gyerekek imádják, képzett és tapasztalt, a referenciái is jók. Claudiát az ?szt?ne mégis óvatosságra inti. Vajon mit titkol Zoe? Van oka félni Claudiának? Vajon milyen messzire képes elmenni egy n? azért, hogy saját gyermeke lehessen? A Holtodiglan és a Miel?tt elalszom rajongóinak. A K?nyvjelz? magazin 2015. szeptemberi számában megjelent cikk: "A bébiszitter magányossága"

"D?bbenetes els? regény... Túlságosan hihet? és szívszorító." (Los Angeles Times) Egy anya olyat kért, amit lehetetlen megtenni. Egy apa olyat tett, amit nem lehet megbocsátani. Lulu és Merry gyerekkora sosem volt felh?tlen, de a legnehezebb id?szakok, a legbántóbb szavak, a leghangosabb veszekedések is elt?rpülnek egyetlen nap emlékének árnyékában. ?pp Lulu tizedik születésnapja el?tt a lányoknak olyan traumát kell átélniük, amit legfeljebb csak túlélni lehet, megérteni és feldolgozni sohasem. Azon a végzetes napon apa meg?lte anyát. A tragédia után Lulu és Merry gyermekotthonba, majd nevel?szül?kh?z kerül. De pontosan tudják, a t?rténtek után senkiben sem bízhatnak, és csak egymásra számíthatnak. Harminc éven át próbálnak értelmet adni a gyermekkorban átélt sz?rny?ségnek, mik?zben b?rt?nben ül? apjuk nyomasztó kísértete lengi be a hétk?znapokat. Lulu azzal áltatja magát, hogy apja halott, Merry viszont úgy érzi, bármit is tett, k?zeli kapcsolatban kell maradnia vele. Meyers gy?ny?r?en megírt, letehetetlen els? regénye a család erejébe vetett hit, valamint a szeretteinkhez kapcsoló és t?lük elszakító k?telékek testamentuma. Randy Susan Meyers Bostonban él a férjével, és két feln?tt lány anyja. ?rószemináriumokat tart a Grub Street Writer's Centerben.

Veszély, titok és autós üld?zés. Izgalmak, nyomok és jóbarátok. Csápy, e bogaras James Bond-kaland f?h?se megpróbálja legjobb cimboráival felg?ngy?líteni a rejtélyeket, melyekb?l a Nagy T?lgy?n akad szép számmal. Vajon hol lehet a polgármester lánya, aki elt?nt a Tiltott Zóna mélyén? A repül? autó tényleg létezik vagy csak erdei legenda? A T?lgyet milyen titokzatos betegség rágja? ?s ami mindennél fontosabb: ki vagy mi állhat ezek m?g?tt a felettébb fura események m?g?tt? Lehet, hogy minden mindennel ?sszefügg?

K?r?si Zoltán új novellái ugyanazon a helyszíneken játszódnak, amelyeket már a Budapest, n?város vagy a Szerelmes évek cím? k?nyveiben megismerhettünk. Az írások mindig valami emberi határhelyzetet r?gzítenek, ahol egy-egy emberi sors átfordul és véglegessé válik. ?m a k?tet h?seinek alapvet? kérdése: miért érdemes h?ségesnek lenni valakihez vagy valamihez egy életen át.

C?t?lin-Mihai ?tefan a reu?it s? scrie o carte tulbur?toare despre avatarurile unei identit??i ?n curs de revelare. Poemele sale, imagini fulgurante ale memoriei, sunt ofrande aduse unui timp deja tr?it, mici lumi disp?rute care ??i cer dumicatul de p?ine ?i linguri?a de vin. Ce am fi f?r? amintiri, ce ar fi amintirile f?r? noi cei de acum... Puzzle-ul acestor ?istorii“ personale prinde contur abia dup? ce lucrurile nespuse ?ncep s? se acumuleze ?i s? fie la fel de prezente ca ?i acelea rostite cu ap?sare. Dup? un debut onorabil Muza avatarului (2005), C?t?lin-Mihai ?tefan revine ?n poezie cu un volum c?t se poate de conving?tor, al?tur?ndu-se astfel, celor mai buni poe?i ai celui de-al doilea val dou?miist. (?erban Axinte)Apaosuri este volumul de poeme care te contamineaz? cu mult? candoare, cu un limbaj care te oblig? s? te copil?re?ti p?n? acolo, ?nc?t s? con?tientizezi c? de fapt fiecare etap? a vie?ii nu are s? ?nsemne dec?t ?nc? un pas de ?otron. Poetul divulg?, ?ntr-o manier? inedit?, aromele ?i energiile copil?riei postsocialiste. Altfel spus, Apaosuri este volumul unor holograme lirice pe care poetul, inspirat, ni le aduce ?n acest postmodernism natural-robotizat. Cred c? prin acest volum autorul ??i c??tig?, la propriu, locul binemeritat ?n peisajul poeziei 2000+. (Paul Gorban)

A n?i szexualitás és a n?k saját testéhez való viszonyában kulcselem a bizonytalanság. Sosem tudhatom igazán, hogy éppen mi t?rténik bennem. A bizonytalanságból pedig egyfajta szorongás fakad: ha nem hiszek magamban, nem hiszek a testemben, akkor máshol kell keresnem a biztonságérzetet. De nincs is abban semmi meglep?, hogy nem tanulunk meg ??nállóan” viszonyulni a testünkh?z, hiszen a mindennapi élet szintjén születésünk pillanatától kezdve kül?nb?z? társadalmi intézmények gyakorolják a kontrollt a testünk felett. El?sz?r el kell sajátítanunk, mi mindent kezdhetünk a testünkkel, ha megsz?nnek az azt uraló autoritások. Azonban ez meglehet?sen bonyolult. Hiszen nem tudjuk magunkat egy csapásra függetleníteni a társadalomtól és annak intézményeit?l – az orvoslástól, a pszichológiától, a pedagógiától, a médiától – a világtól, amelyben élünk. Nem beszélve arról, hogy a szex testi vonatkozásai mellett jogos igényként merül fel bennünk az intimitás, a szerelem vagy épp az elfogadás vágya. A menstruáció, az orgazmus, a várandósság, a szülés, a gyermekágy, a szoptatás vagy a menopauza látszólag biológiai t?rténései éppúgy hatással vannak az ?nértékelésünkre, párkapcsolatunkra, mint a családi életünkre. Ráadásul a fejünkben mítoszok élnek arról, hogy mi a normális. Ahelyett, hogy a saját vágyainkat, ?r?münket, intimitásunkat élnék meg, vélt vagy valós elvárásoknak próbálunk megfelelni. Pedig a szexben nincs jó vagy rossz. Ez a k?nyv is ebben a szellemben íródott, n?k ezerféle arcát szeretné megmutatni. Mester Dóra Djamila N?, anya, szeret?, amat?r fotós, k?zgazdász, hobbikertész, társadalomkutató és szexedukátor. Egy ?szex-pozitív” misszió aktivistája. K?zépiskolákban, diákotthonokban kamaszokkal beszélget szexr?l, szerelemr?l; személyes konzultációkat tart, rádióm?sort vezet, ír és beszélget, ahol csak lehet. Ahogy magáról állítja, ?hangosan gondolkodik a szexr?l”, és minden lehetséges fórumon kísérletezik egy nyitott, el?ítélet-mentes és alapvet?en pozitív szexbeszéd megteremtésével.

Azt mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, k?rül?ttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei? A bosnyák asszony megragadta a karomat. – Nem akarok meghalni – suttogta. – Még én sem – mondtam neki, és mosolyt er?ltettem az arcomra. – ?gy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek. Hátrad?ltem az ülésen, és nagy leveg?t vettem. Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal! Figyeltem a saját félelmemet, ahogy j?tt és ment, ha beszívtam és kifújtam a leveg?t, úgy, ahogy a guru tanította. Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni. Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom. Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kerget?zni, nem kerestem misztikus kalandot. Az utóbbi id?ben folyton úton voltam – pihenni akartam kicsit. A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem bel?le. Arepül?útra tartogattam az útik?nyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a f?ldgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek t?bbé. Fogva tartja ?ket egy ismeretlen er?, amelyszétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, ?sszet?r és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal er?sebb lesz, mint amilyen el?tte volt.

Az Egy t?r?tt orr balladája arról szól, hogy üssünk és hogy ne üssünk. ?s hogy mi a helyzet akkor, ha az ember csak úgy tud énekelni, amikor senki más nem hallja. De leginkább mégiscsak Bartról szól, aki szerint az élet attól egy cseppet sem lesz jobb, ha negatívak vagyunk. Megismerjük a titoktartásra képtelen Adával és Geirrel, aki mindig olyan furcsán áll. Az olyan fontos napok históriája ez a k?nyv, amelyeken egyszerre t?rténik minden, és semmi sem t?bbé lesz olyan, mint azel?tt volt. Amelyeken egyszerre érezzük magunkat boldognak és egy kissé szomorúnak. Ahogy ez a k?nyv is megnevetett, mik?zben néha elszorítja a torkodat. A szerz?r?l: 1967-ben szuletett Norvégiában, Oslóban. ?jságíró, író. Gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriában Norvégia egyik legolvasottabb szerz?je. Kul?nb?z? m?fajokkal kísérletezik. ?r riportk?nyvet, regényt és filmforgatók?nyveket is. T?bb írását megfilmesítették. Járja Norvégia iskoláit, rendhagyó irodalomórákon saját m?vei mellett a világirodalmat is népszer?síti. Célja, hogy ne csak a lányok olvassanak, hanem a fiúk is. Mégpedig értékes irodalmi m?veket. Egy sor irodalmi elismerés tulajdonosa. 2012-ben jel?lték a Brage-díjra, amit 2005-ben egyszer már megkapott.

Kijárat az Adriára cím? nagysiker? munkája után Lovas Ildikó újabb regénye a mai divatos n?irodalommal száll szembe, a test, az érzékiség nyelvét nem radikalizálja tovább, hanem ?visszavesz” bel?le, mivel rendkívüli tudatossággal újra és újra az ártatlanság nyelvén akar szólni. A Spanyol menyasszony az erotikus krimi és a klasszikus lányregény mesteri ?tv?zete. A regény két síkon játszódik, az egyik az én-elbeszél? kiskamaszkoráig vezet vissza, míg a másik a neves orvos-író Csáth Géza feleségének, Jónás Olgának az utolsó napját beszéli el, abból próbálja megfejteni az író és felesége kegyetlenül túlf?t?tt, és tragédiába torkolló kapcsolatát.

Felkavaró és provokatív m?, az új magyar próza fontos eseménye a k?nyv megjelenése. A Zsidó vagy? cím? k?nyvével Németh Gábor végre megírta azt a regényt, amit olvasói régóta várnak t?le. Az elbeszél? gyermekkora tragikusan fájdalmas pillanatait felidézve keresi leküzdhetetlen idegenségérzetének eredetét. Ezt az érzést azonban nem származása értelmezi és igazolja, hanem annak az ismétl?d? tapasztalata, ahogyan mások félreértik és stigmatizálják. A regény kivételes egyensúlyt teremt t?rténetmondás és az elbeszél?i reflexiók k?z?tt; nyelvileg rendkívül pontos és kiérlelt m?.

“Goodbye, said the fox. And now here is my secret, a very simple secret. It is only with the heart that one can see rightly. What is essential is invisible to the eye.” Antoine de Saint-Exupéry, The Little Prince The Little Prince first published in 1943, is a novella and the most famous work of the French aristocrat, writer, poet and pioneering aviator Antoine de Saint-Exupéry. The novella is both the most read and most translated book in the French language, and was voted the best book of the 20th century in France. Translated into more than 250 languages and dialects selling over a million copies per year with sales totalling more than 140 million copies worldwide, it has become one of the best-selling books ever published. Saint-Exupéry, a laureate of several of France's highest literary awards and a reserve military pilot at the start of the Second World War, wrote and illustrated the manuscript while exiled in the United States after the Fall of France. He had travelled there on a personal mission to persuade its government to quickly enter the war against Nazi Germany. In the midst of personal upheavals and failing health he produced almost half of the writings he would be remembered for, including a tender tale of loneliness, friendship, love and loss, in the form of a young prince fallen to Earth.

kombákom betkkel írt, néhány sornyi szveg lóg bekeretezve szobám falán: N DES NAGYIKMNAK VIRGOT CSOKORBA AZRT A SO JJ MIT RTEM TET AZTA A helyesírás hagy némi kívánnivalót maga után, de egy tévestl ugyancsak szép teljesítmény. Sokszor rápillantottam ennek a knyvnek az írása kzben, mint ahogy eszembe jutott megannyi, mindkét unokámhoz fzd – csak nekünk sokat mondó és sokat jelent – pillanat, sszekacsintás, séta, játék, esti mese, beszélgetés: a mi, együtt kialakított, kzsen megélt életdarabkáink. Minden nagyszülnek van ezernyi, ert adó pillanata, amely unokájához kti. Beletartoznak ebbe a külnleges, egyedi, de a hétkznapi élmények is, melyekbl a kapcsolatukat építgetik. Mire nagyszülk leszünk, túl vagyunk életünk apróbb-nagyobb változásainak sorozatán, amelyek formáltak, csiszoltak, gazdagítottak bennünket. Akik megtapasztalhatták, tudják, az egyik legszebb változás a nagyszülvé válás – minden nehézségével és kihívásával együtt. letünknek errl a szakaszáról, az unokavárásra való ráhangolódásról, félelmeinkrl és rmeinkrl szeretnénk átfogó képet mutatni az olvasóknak. A nagymamák és nagypapák megszületésétl” kezdve, az unokákkal együtt tlttt mindennapokon és a családi szerepek újraértelmezésének nehézségein át, egészen az unokázás” gyakorlatáig – a kzs játékoktól az együtt elkészíthet finomságokig – sok-sok minden helyet kapott e ktetben. Nem titkolt célunk, hogy személyes trténetekkel és praktikus tanácsokkal segítsük leend vagy gyakorló nagymama- és nagypapatársainkat. Veres Mária

Tudod, mi az a klottgatya? Múlt századi tornanadrág. ?s tudod, ki az a Klott Gatya? Nagydarab, sz?r?s szív? tesitanár, a Békés Utcai ?ltalános Iskolában. ?rülhetsz, ha még nem volt hozzá szerencséd! Vagyis inkább szerencsétlenséged. Bezzeg szegény ?t?dik dések! Nekik szeptemberben pont Klott tanár úr lett az osztályf?n?kük. Szerinted sikerült ?t kiutálniuk a Békésb?l, vagy inkább békét k?tnek az ország legfélelmetesebb pedagógusával? ?Bosnyák Viktória megint egy olyan igazi beleél?s, szórakoztató regényt írt...” – Nógrádi Gábor

Meddig él velünk a kommunista diktatúra emléke? ?s mit kezdjünk vele, ha már nem tudjuk elfelejteni? – így fogalmazhatók meg r?viden Kukorelly Endre Rom cím? k?nyvének alapkérdései. Pontosabb volna egyes szám els? személyben kérdezni, hiszen a k?nyv mindvégig így és innen beszél k?z?s t?rténetünkr?l: már ezzel elhárítva a hamis k?z?sségiség mítoszait és nyomasztó beszédmódjait. Ironikusan, ?nironikusan rákérdez arra, amit ma a térség legszívesebben elfelejtene, illetve amir?l kínzóan ostoba ?nigazoló t?rténeteket gyárt. Kukorelly Endre kikezdi ezt a fárasztó, ?nigazoló retorikát, ám a k?nyv beszél?je nem áltatja az olvasót, hogy ? kívülálló lenne, aki már akkor is átlátott a szitán. Nem, csak éppen meg?rizte ízlését és humorát, ami talán elég ahhoz, hogy hitelesen beszélhessen az ízléstelenség és kedélytelenség világáról. Ami nem csak a múlt.?

Some people complain that science is dry. That is, of course, a matter of taste. For my own part, I like my science and my champagne as dry as I can get them. But the public thinks otherwise. So I have ventured to sweeten accompanying samples as far as possible to suit the demand, and trust they will meet with the approbation of consumers. Of the specimens here selected for exhibition, my title piece originally appeared in the Fortnightly Review: 'Honey Dew' and 'The First Potter' were contributions to Longman's Magazine: and all the rest found friendly shelter between the familiar yellow covers of the good old Cornhill. My thanks are due to the proprietors and editors of those various periodicals for kind permission to reproduce them here. G.ALLEN THE NOOK, DORKING: September, 1889. Falling In Love "..An ancient and famous human institution is in pressing danger. Sir George Campbell has set his face against the time-honoured practice of Falling in Love. Parents innumerable, it is true, have set their faces against it already from immemorial antiquity; but then they only attacked the particular instance, without venturing to impugn the institution itself on general principles. An old Indian administrator, however, goes to work in all things on a different pattern. He would always like to regulate human life generally as a department of the India Office; and so Sir George Campbell would fain have husbands and wives selected for one another (perhaps on Dr. Johnson's principle, by the Lord Chancellor) with a view to the future development of the race, in the process which he not very felicitously or elegantly describes as 'man-breeding.' 'Probably,' he says, as reported in Nature, 'we have enough physiological knowledge to effect a vast improvement in the pairing of individuals of the same or allied races if we could only apply that knowledge to make fitting marriages, instead of giving way to foolish ideas about love and the tastes of young people, whom we can hardly trust to choose their own bonnets, much less to choose in a graver matter in which they are most likely to be influenced by frivolous prejudices.' He wants us, in other words, to discard the deep-seated inner physiological promptings of inherited instinct, and to substitute for them some calm and dispassionate but artificial selection of a fitting partner as the father or mother of future generations.."

Mme. Vauquer (nee de Conflans) is an elderly person, who for the past forty years has kept a lodging-house in the Rue Nueve-Sainte-Genevieve, in the district that lies between the Latin Quarter and the Faubourg Saint-Marcel. Her house (known in the neighborhood as the Maison Vauquer) receives men and women, old and young, and no word has ever been breathed against her respectable establishment; but, at the same time, it must be said that as a matter of fact no young woman has been under her roof for thirty years, and that if a young man stays there for any length of time it is a sure sign that his allowance must be of the slenderest. In 1819, however, the time when this drama opens, there was an almost penniless young girl among Mme. Vauquer's boarders. That word drama has been somewhat discredited of late; it has been overworked and twisted to strange uses in these days of dolorous literature; but it must do service again here, not because this story is dramatic in the restricted sense of the word, but because some tears may perhaps be shed intra et extra muros before it is over. Will any one without the walls of Paris understand it? It is open to doubt. The only audience who could appreciate the results of close observation, the careful reproduction of minute detail and local color, are dwellers between the heights of Montrouge and Montmartre, in a vale of crumbling stucco watered by streams of black mud, a vale of sorrows which are real and joys too often hollow; but this audience is so accustomed to terrible sensations, that only some unimaginable and well-neigh impossible woe could produce any lasting impression there. Now and again there are tragedies so awful and so grand by reason of the complication of virtues and vices that bring them about, that egotism and selfishness are forced to pause and are moved to pity; but the impression that they receive is like a luscious fruit, soon consumed. Civilization, like the car of Juggernaut, is scarcely stayed perceptibly in its progress by a heart less easy to break than the others that lie in its course; this also is broken, and Civilization continues on her course triumphant. And you, too, will do the like; you who with this book in your white hand will sink back among the cushions of your armchair, and say to yourself, "Perhaps this may amuse me." You will read the story of Father Goriot's secret woes, and, dining thereafter with an unspoiled appetite, will lay the blame of your insensibility upon the writer, and accuse him of exaggeration, of writing romances. Ah! once for all, this drama is neither a fiction nor a romance! All is true,—so true, that every one can discern the elements of the tragedy in his own house, perhaps in his own heart. During the day a glimpse into the garden is easily obtained through a wicket to which a bell is attached. On the opposite wall, at the further end of the graveled walk, a green marble arch was painted once upon a time by a local artist, and in this semblance of a shrine a statue representing Cupid is installed; a Parisian Cupid, so blistered and disfigured that he looks like a candidate for one of the adjacent hospitals, and might suggest an allegory to lovers of symbolism. The half-obliterated inscription on the pedestal beneath determines the date of this work of art, for it bears witness to the widespread enthusiasm felt for Voltaire on his return to Paris in 1777: "Whoe'er thou art, thy master see; He is, or was, or ought to be."

Following the Equator (sometimes titled More Tramps Abroad) is a non-fiction travelogue published by American author Mark Twain in 1897. Twain was practically bankrupt in 1894 due to a failed investment into a "revolutionary" typesetting machine. In an attempt to extricate himself from debt of $100,000 (equivalent of about $2.5 million in 2010) he undertook a tour of the British Empire in 1895, a route chosen to provide numerous opportunities for lectures in the English. Themes:In Following the Equator, an account of that travel published in 1897, the author criticizes racism, imperialism and missionary zeal in observations woven into the narrative with classical Twain wit.In keeping with that wit, and Twain's love of a tall tale, Twain included a number of fictional stories in the body of what is otherwise a non-fiction work. In particular, the story of how Cecil Rhodes made his fortune by finding a newspaper in the belly of a shark, and the story of how a man named Ed Jackson made good in life out of a fake letter of introduction to Cornelius Vanderbilt, were anthologized in Charles Neider (ed) The Complete Short Stories of Mark Twain, (Doubleday, 1957) where they are presented as fiction. Chapter I A man may have no bad habits and have worse. —Pudd'nhead Wilson's New Calendar. The starting point of this lecturing-trip around the world was Paris, where we had been living a year or two. We sailed for America, and there made certain preparations. This took but little time. Two members of my family elected to go with me. Also a carbuncle. The dictionary says a carbuncle is a kind of jewel. Humor is out of place in a dictionary. We started westward from New York in midsummer, with Major Pond to manage the platform-business as far as the Pacific. It was warm work, all the way, and the last fortnight of it was suffocatingly smoky, for in Oregon and British Columbia the forest fires were raging. We had an added week of smoke at the seaboard, where we were obliged to wait awhile for our ship. She had been getting herself ashore in the smoke, and she had to be docked and repaired. We sailed at last; and so ended a snail-paced march across the continent, which had lasted forty days. We moved westward about mid-afternoon over a rippled and sparkling summer sea; an enticing sea, a clean and cool sea, and apparently a welcome sea to all on board; it certainly was to me, after the distressful dustings and smokings and swelterings of the past weeks. The voyage would furnish a three-weeks holiday, with hardly a break in it. We had the whole Pacific Ocean in front of us, with nothing to do but do nothing and be comfortable. The city of Victoria was twinkling dim in the deep heart of her smoke-cloud, and getting ready to vanish and now we closed the field-glasses and sat down on our steamer chairs contented and at peace. But they went to wreck and ruin under us and brought us to shame before all the passengers. They had been furnished by the largest furniture-dealing house in Victoria, and were worth a couple of farthings a dozen, though they had cost us the price of honest chairs. In the Pacific and Indian Oceans one must still bring his own deck-chair on board or go without, just as in the old forgotten Atlantic times—those Dark Ages of sea travel.