The book tells the adventures of five American prisoners of war on an uncharted island in the South Pacific. Begining in the American Civil War, as famine and death ravage the city of Richmond, Virginia, five northern POWs decide to escape in a rather unusual way – by hijacking a balloon! This is only the beginning of their adventures...

THE MAN IN THE MOON.THE Man in the MoonCame tumbling down,And asked his way to Norwich;They told him south,And he burnt his mouthWith eating cold pease-porridge. TO MARKET, TO MARKET.TO market, to market, to buy a fat Pig;Home again, home again, dancing a jig. The Man In the Moon.To Market, to Market.There Was a Man.The Lion and the Unicorn.Little Miss Muffet.Oranges and Lemons.Goosey, Goosey Gander.Humpty Dumpty.Baa, Baa, Black Sheep.The Three Wise Men of Gotham. STORIES: - The Man In the Moon.- To Market, to Market.- There Was a Man.- The Lion and the Unicorn.- Little Miss Muffet.- Oranges and Lemons.- Goosey, Goosey Gander.- Humpty Dumpty.- Baa, Baa, Black Sheep.- The Three Wise Men of Gotham.

A Magánügyb?l megismert magánnyomozó, Dave Bexley ismét úgy érzi, minek elvállalni egy ügyet, ha kett?t is lehet - aztán j?n a t?bbi magától. El?sz?r egy bánatos víg ?zvegy orvul meggyilkolt férjének gyilkosát kell el?keríteni, majd egy bájakkal er?sen megáldott h?lgy zsarolóit megállítani. Tetejében még megtalálja a titkosszolgálat is, hogy elveszett biológiai fegyverek után kutasson. ?s, mivel a nap 24 órából áll, képbe kerül a korábban elt?ntnek hitt, titokzatos Leslie Morton is, és az általa hajszolt mágnesfegyver.Bár Dave néha úgy érzi, csupán gyalog a sakktáblán - de tudjuk jól, akár egy gyalog is képes játékokat eld?nteni.

Tényleg azt hitted, hogy kamasznak lenni k?nny?? Bár a tizen?t éves Pataki Emma élete igen távol áll a t?kéletest?l, hiszen anya nélkül kell feln?nie alkoholista apukája és nagymamája szigorú kontrollja alatt, ? mégis megpróbálja élni a tinik szokásos mindennapjait. Bulizik a barátaival, mindent megbeszél b?lcs barátn?jével és még szerelmes is az elb?v?l? mosolyú osztálytársába. Az eszes kaposvári lány ügyesen lavíroz az ellentmondást nem t?r? apa elvárásai és a barátok napról napra féktelenebbé váló kicsapongásai k?z?tt. Az élet azonban nem t?ri sokáig ezt a t?rékeny egyensúlyt, szemberohan Emmával, hogy minél hamarabb g?rdíthessen elé megoldhatatlannak t?n? nehézségeket. A méretes akadályok k?z?tt botladozó lány mindinkább kétségbeesik, és kérdéses, hogy sikerülhet-e átverekednie magát az ?t elgáncsolni látszó problémákon. Vajon meg tud birkózni Emma az emberfeletti er?t kívánó kihívásokkal? Képes helytállni és feln?ttként viselkedni olyan helyzetekben, amik még sok valódi feln?ttnek is feladnák a leckét? ?s vajon ráj?n, hogy milyen súlyos titkot rejteget el?le a családja? Gombos Tünde a Margó-díjra jel?lt Szerelemtánc után megint egy embert próbáló helyzetbe került fiatal t?rténetét meséli el a t?le már megszokott stílusban, hol humorosan, hol szívhez szólóan.

Bob Houston, the youngest agent of the Federal Bureau of Investigation, stepped out of the Department of Justice Building and turned toward home, his heart beating faster than it had in months. It hardly seemed real but he was now a full-fledged agent in the greatest man hunting division in the Federal Government. Bob paused a moment at the curb. Another man who had emerged from the justice building joined him. It was his uncle, Merritt Hughes, one of the most famous detectives in the department. He put his arm around Bob’s shoulders and shook him in a rough but friendly embrace.“Well, Bob, how does it feel to be a real federal agent?” he asked. It was a moment before Bob replied, and when he finally spoke the words came slowly.“I hardly know,” he confessed, “as yet it doesn’t seem real, but there is one thing I do know—I’m going to work night and day to make a success of this new job.” “Don’t worry about making a success,” advised his uncle. “You’ve got the stuff to make good or you wouldn’t have been taken into the department.”“When do you think I’ll get my first assignment on a new case?” asked Bob. “That’s hard to say,” replied the famous detective, “but if I were you I’d go home now and get a good night’s sleep. In this kind of a game you’d better sleep when you can.” “Then I’m headed for home now,” said Bob. “Good night, and thanks for all you’ve done for me.”With that the young federal agent strode off down the avenue, his lungs drinking in great gulps of the cool air of the fall night. Merritt Hughes stood on the curb of the justice building watching his nephew until Bob turned the corner a block away. Anyone noticing the federal agent would have seen a slight smile of pleasure on his lips and he might have guessed that Merritt Hughes was greatly pleased by the events which had happened in the preceding hours. As a matter of fact, Bob Houston, a plain clerk in the archives division of the War Department, temporarily a provisional federal agent, had been the key figure in preventing the theft of some of Uncle Sam’s most valuable radio secrets.

Alice was beginning to get very tired of sitting by her sister on the bank, and of having nothing to do: once or twice she had peeped into the book her sister was reading, but it had no pictures or conversations in it, 'and what is the use of a book,' thought Alice 'without pictures or conversation?'So she was considering in her own mind (as well as she could, for the hot day made her feel very sleepy and stupid), whether the pleasure of making a daisy-chain would be worth the trouble of getting up and picking the daisies, when suddenly a White Rabbit with pink eyes ran close by her. There was nothing so VERY remarkable in that; nor did Alice think it so VERY much out of the way to hear the Rabbit say to itself, 'Oh dear! Oh dear! I shall be late!' (when she thought it over afterwards, it occurred to her that she ought to have wondered at this, but at the time it all seemed quite natural); but when the Rabbit actually TOOK A WATCH OUT OF ITS WAISTCOAT-POCKET, and looked at it, and then hurried on, Alice started to her feet, for it flashed across her mind that she had never before seen a rabbit with either a waistcoat-pocket, or a watch to take out of it, and burning with curiosity, she ran across the field after it, and fortunately was just in time to see it pop down a large rabbit-hole under the hedge. In another moment down went Alice after it, never once considering how in the world she was to get out again. The rabbit-hole went straight on like a tunnel for some way, and then dipped suddenly down, so suddenly that Alice had not a moment to think about stopping herself before she found herself falling down a very deep well. Either the well was very deep, or she fell very slowly, for she had plenty of time as she went down to look about her and to wonder what was going to happen next. First, she tried to look down and make out what she was coming to, but it was too dark to see anything; then she looked at the sides of the well, and noticed that they were filled with cupboards and book-shelves; here and there she saw maps and pictures hung upon pegs. She took down a jar from one of the shelves as she passed; it was labelled 'ORANGE MARMALADE', but to her great disappointment it was empty: she did not like to drop the jar for fear of killing somebody, so managed to put it into one of the cupboards as she fell past it. 'Well!' thought Alice to herself, 'after such a fall as this, I shall think nothing of tumbling down stairs! How brave they'll all think me at home! Why, I wouldn't say anything about it, even if I fell off the top of the house!' (Which was very likely true.) Down, down, down. Would the fall NEVER come to an end! 'I wonder how many miles I've fallen by this time?' she said aloud. 'I must be getting somewhere near the centre of the earth. Let me see: that would be four thousand miles down, I think—' (for, you see, Alice had learnt several things of this sort in her lessons in the schoolroom, and though this was not a VERY good opportunity for showing off her knowledge, as there was no one to listen to her, still it was good practice to say it over) '—yes, that's about the right distance—but then I wonder what Latitude or Longitude I've got to?' (Alice had no idea what Latitude was, or Longitude either, but thought they were nice grand words to say.) ? ? ABOUT AUTHOR: ??Charles Lutwidge Dodgson (1832 – 1898), better known by his pen name, as “Lewis Carroll”, was an English writer, mathematician, logician, Anglican deacon and photographer. His most famous writings are Alice's Adventures in Wonderland and its sequel Through the Looking-Glass, as well as the poems "The Hunting of the Snark" and "Jabberwocky", all examples of the genre of literary nonsense.

F?szerepl?nk Kópé, egy erdei manó, aki kirándulók fogságábae sik, majd az erd?b?l egy f?városi lakótelepre kerül. A manó megsz?kik a rabságból, és meghúzódik egy limlommal zsúfolter kélyen. Nem esik kétségbe, hanem kényelmes kuckót alakít ki a kacatok k?z?tt. Kópé az épület el?tt magasodó akácfán k?zlekedik az erkélyek k?z?tt. ?gy talál egy barátot, Dórit, aki egyedül él az anyukájával, és soha nem járt erd?ben. A manó mesélni kezd az otthonáról, az odvas t?lgyrol, a barátairól. A mesékhez Dóri rajzokat készít. A rideg lakótelepen nem ismerik egymást az emberek, és éppen Kópé kalandozása, kíváncsisága hozza ?ket ?szsze. Dóri megismerkedik Olga nénivel, akit?l kertész kedni tanul,virágokat nevel az erkélyen, másoktól cicát kap. A k?nyvben az izgalmas kalandokat, mint például amikor Kópét majdnem elüti egy autó, vagy amikor lepottyan egyik erkélyrol a másikra, mulatságos részek gazdagítják. Az erdei él?világ valóságh? bemutatása keveredik a fantáziavilágbeli lények, tündérek és manók jellemzésével. Megtudhatjuk például, milyen is egy manó esküv?! Ajánlott korosztály: 5 és 10 év k?z?tt.

When does life begin?... A well-known book says "forty". A well-known radio program says "eighty". Some folks say it's mental, others say it's physical. But take the strange case of Mel Carlson who gave a lot of thought to the matter. Mel felt as if he were floating on clouds in the deepest, most intense dark he had ever experienced. He tried opening his eyes but nothing happened, only a sharp pain. Little bits of memory flashed back and he tried to figure out what could have happened, where he was. The last thing he could remember was the little lab hidden back in the mountains in an old mine tunnel. Remote, but only an hour's drive from the city. What had he been doing? Oh yes, arguing with Neil again. He even recalled the exact words."Damn it, Mel," his partner had said. "We've gone about as far as possible working with animal brains. We've got to get a human one." "We can't," Mel had disagreed. "There'd be enough of an uproar if the papers got hold of what we've been doing with animals. If we did get someone in a hospital to agree to let us use his brain on death, they would close us up tighter than a drum.""But our lab's too well hidden, they'd never know." "It wouldn't work anyway. The brain might be damaged for lack of oxygen and all of our work would go for nothing. Worse, it might indicate failure where a fresh, healthy brain would mean success.""We'll never know unless we try," said Neil almost violently, dark eyes glittering. "Our funds aren't going to last forever."

To the irreverent—and which of us will claim entire exemption from that comfortable classification—there is something very amusing in the attitude of the orthodox criticism toward Bernard Shaw. He so obviously disregards all the canons and unities and other things which every well-bred dramatist is bound to respect that his work is really unworthy of serious criticism (orthodox). Indeed he knows no more about the dramatic art than, according to his own story in "The Man of Destiny," Napoleon at Tavazzano knew of the Art of War. But both men were successes each in his way—the latter won victories and the former gained audiences, in the very teeth of the accepted theories of war and the theatre. Shaw does not know that it is unpardonable sin to have his characters make long speeches at one another, apparently thinking that this embargo applies only to long speeches which consist mainly of bombast and rhetoric. There never was an author who showed less predilection for a specific medium by which to accomplish his results. He recognized, early in his days, many things awry in the world and he assumed the task of mundane reformation with a confident spirit. It seems such a small job at twenty to set the times aright. He began as an Essayist, but who reads essays now-a-days—he then turned novelist with no better success, for no one would read such preposterous stuff as he chose to emit. He only succeeded in proving that absolutely rational men and women—although he has created few of the latter—can be most extremely disagreeable to our conventional way of thinking. As a last resort, he turned to the stage, not that he cared for the dramatic art, for no man seems to care less about "Art for Art's sake," being in this a perfect foil to his brilliant compatriot and contemporary, Wilde. He cast his theories in dramatic forms merely because no other course except silence or physical revolt was open to him. For a long time it seemed as if this resource too was doomed to fail him. But finally he has attained a hearing and now attempts at suppression merely serve to advertise their victim. It will repay those who seek analogies in literature to compare Shaw with Cervantes. After a life of heroic endeavor, disappointment, slavery, and poverty, the author of "Don Quixote" gave the world a serious work which caused to be laughed off the world's stage forever the final vestiges of decadent chivalry. The institution had long been outgrown, but its vernacular continued to be the speech and to express the thought "of the world and among the vulgar," as the quaint, old novelist puts it, just as to-day the novel intended for the consumption of the unenlightened must deal with peers and millionaires and be dressed in stilted language. Marvellously he succeeded, but in a way he least intended. We have not yet, after so many years, determined whether it is a work to laugh or cry over. "It is our joyfullest modern book," says Carlyle, while Landor thinks that "readers who see nothing more than a burlesque in 'Don Quixote' have but shallow appreciation of the work." Shaw in like manner comes upon the scene when many of our social usages are outworn. He sees the fact, announces it, and we burst into guffaws. The continuous laughter which greets Shaw's plays arises from a real contrast in the point of view of the dramatist and his audiences. When Pinero or Jones describes a whimsical situation we never doubt for a moment that the author's point of view is our own and that the abnormal predicament of his characters appeals to him in the same light as to his audience. With Shaw this sense of community of feeling is wholly lacking. He describes things as he sees them, and the house is in a roar. Who is right If we were really using our own senses and not gazing through the glasses of convention and romance and make-believe, should we see things as Shaw does Must it not cause Shaw to doubt his own or the public's sanity to hear audiences laughing boisterously over tragic situations And yet, if they did not come to laugh, they would not come at all. Mockery is the price he must pay for a hearing. Or has he calculated to a nicety the power of reaction Does he seek to drive us to aspiration by the portrayal of sordidness, to disinterestedness by the picture of selfishness, to illusion by disillusionment It is impossible to believe that he is unconscious of the humor of his dramatic situations, yet he stoically gives no sign. He even dares the charge, terrible in proportion to its truth, which the most serious of us shrinks from—the lack of a sense of humor. Men would rather have their integrity impugned. In "Arms and the Man" the subject which occupies the dramatist's attention is that survival of barbarity—militarism—which raises its horrid head from time to time to cast a doubt on the reality of our civilization. No more hoary superstition survives than that the donning of a uniform changes the nature of the wearer. This

Alfredo Santini élete gy?keresen megváltozik, amikor egy eseménytelen nap végén az egyetlen fogása egy gyilkosság áldozata. Az eddig unalmas élet? halász szép lassan egyre mélyebben találja magát a szervezett b?n?zés g?drében. P?rg?s, fordulatokban gazdag, eseménydús gengszterdráma -?egy pisztolyl?vésnyi élmény.

Egy kép ezer hazug szóval is felér. Amikor Autumn Carpenter az interneten véletlenül rátalál egy család profiljára, megfordul vele a világ. A képeken szerepl? egyik gyerek ugyanis a saját, ?r?kbe adott kislánya. Egyre megszállottabban k?veti a befogadó családot: gy?ny?r? emberek, szép ház, irigylésre méltó élet. Amikor egyik pillanatról a másikra t?rl?dik a profil, Autumn bébiszitternek jelentkezik, hogy a lánya k?zelében maradhasson. Ekkor szembesül vele, hogy semmi sem az, aminek látszik. ?s hogy néha a legszebb embereknek vannak a legb?n?sebb titkaik. Minka Kent amerikai írón? bemutatkozó pszichológiai thrillere a tavalyi év egyik nagy k?nyvpiaci sikere, amely most a magyar olvasókat is kész elvarázsolni váratlan fordulataival és elképeszt? végkifejletével. A filmjogokat szinte azonnal megvette a Universal Studios.

Amy remek színészn?, mindent tud a fegyverekr?l, és ki nem állhatja a rend?r?ket. Szeret?je egy kétes üzletet készül megk?tni, amikor meggondolatlanságában balesetet okoz Klagenfurt határában, majd lelép a helyszínr?l. Amy kénytelen egyedül szembenézni a rend?r?kkel, ráadásul az egyik nyomozó azonnal kikezd vele. Amy szánalmasnak találja Martinek hadnagy próbálkozását, mégis enged neki, hogy a nyomozás k?zelébe férk?zhessen. Mik?zben szemmel tartja a hadnagy minden lépését, egy teljesen más oldaláról is megismeri ?t. Amynek át kell értékelnie mindent, amit eddig a rend?r?kr?l hitt. ?letében el?sz?r ellenszegül a kapott parancsoknak. Kész megfizetni a d?ntése árát – még akkor is, ha emberéletekbe kerül. ?

Az elvált, nyugdíjas Nathan Glass már nem vágyik másra, csak magányra és névtelenségre, ezért visszavonul gyerekkora helyszínére, Brooklynba. Csakhogy találkozik rég nem látott unoka?ccsével, Tommal, aki valaha akadémiai ambíciókat dédelgetett, ám most taxisof?r, majd annak barátjával, a kétes múltú antikvárius Harryvel, és hamarosan azt veszi észre, hogy egy ?sszeesküvés részese, amelynek tárgya egy hamisított kézirat, célja pedig a bosszú. Paul Auster ebben a regényében a t?le megszokottnál melegebb, der?sebb hangon mesél kallódó emberekr?l, akiknek élete nem úgy alakult, ahogy remélték, akik már lemondtak a j?v?r?l, de a j?v? még korántsem mondott le róluk. Auster, hosszú évek óta a Nobel-díj várományosa, számtalan irodalmi díj birtokosa, k?nyveit harminc nyelvre fordították le. M?vei most a 21. Század Kiadó új életm?sorozatában jelennek meg. "Elb?v?l? t?rténet a család elviselhetetlen szépségér?l és a szerelem megváltó erejér?l." USA TODAY "Nagyszív?, életigenl?, gyengéd és mulatságos t?rténet.” The Washington Post "Auster üzenenetet küld nekünk: van remény. A szerelem megment bennünket. Meg fogjuk menteni egymást. The Boston Globe

gy mondják, sose bízz egy idegenben. Talán nekik van igazuk. Amikor Emma Joseph megismerkedett a férjével, Davidet bánat gytrte. Els feleségét a saját elszabadult kocsija gázolta halálra, hatesztends lánya pedig titokzatos módon eltnt a baleset helyszínérl. Most, hat évvel késbb, Emma úgy véli, végre maguk mgtt tudhatják a fájdalmas idket. j életet építettek fel Daviddel, és van egy csodaszép kisfiúk, Ollie. Aztán feltnik egy idegen, és flforgatja az életüket. Emma elveszíti a biztonságérzékét. Vajon csakugyan tudja, mi trtént oly sok évvel azeltt s miért aggódik nmagáért meg a csecsem fiáért Elkeseredésében régi barátjához, Tom Douglas nyomozó ffelügyelhz fordul segítségért, ám ezzel a lépéssel valamennyiük életét veszélybe sodorja. Hamarosan olyan hazugságok hálójára derítenek fényt, amely mindkettejüket velejéig sokkolja. Az Aludj jól világhír szerzjének legújabb bestsellere letehetetlen és elgondolkodtató remekm, a pszichológiai thrillerek, és a krimik kedvelinek a kedvence világszerte.

Emma 11 évesen nekivág Európának, hogy megtalálja azt a szeretetet és békét, amit Londonban elveszített. ?m úgy t?nik, a sors még mást is el akar venni t?le: ?t, saját magát. Hollandiában egy viharos éjszaka után már nincsenek emlékei. Nem tudja, ki ?, és honnan j?tt. Egy új, szépnek ígérkez? élet veszi kezdetét egy mesés erdei iskolában, amely életet azonban hamarosan rettegett árnyak fenyegetik meg. Pusztulni kezd a város, pusztulni kezd a lány új otthona is. Mintha ? sehol nem lehetne boldog. Vajon elég bátor és eszes ahhoz, hogy meg?rizhesse ezt az életét, vagy err?l is le kell mondania? Vajon elég er?s, hogy megmentse barátait az utcára kerülést?l és a haláltól? Vajon megleli emlékeit? ?s vajon képes meg?rizni ?nmagát, vagy a világ árnyai ?t is megmérgezik?

– Van valami, amiért még mindig haragszol az elmúlt évekbl – néztem a szemébe, amikor megálltunk a kapunkban. – Nem. Nincs – szólt szintén, némi tprengés után. – Neked – Azt hiszem, nincs – ismertem be, és komolyan is gondoltam. – Viszont – tettem hozzá, amolyan "azért ne nyugodj meg" pillantással – nehogy azt hidd, hogy Benot nem jelentett nekem sokat. – Gondolom. De a te kitalált barátodat Jérome-nak hívták – emlékeztetett mosolyogva. – Részletkérdés – nevettem el magam, aztán a vállába fúrva az arcom, szorosan átleltem. – rülk, hogy az elmúlt négy évem minden egyes napja rólad szólt – suttogtam alig hallhatóan. Cortez kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni, majd hosszasan megcsókolt, engem pedig elnttt a forróság a hajnali hvsben. Azt hiszem, ezt végleg megbeszéltük.”

Meddig mennél el a szeretteidért? Amikor Olivia Brookes felhívja a rend?rséget, hogy bejelentse férje és gyermekei elt?nését, azt hiszi, soha t?bbé nem látja viszont ?ket. Okkal fél a legrosszabbtól, hiszen nem ez az els? tragédia, amit átél. Most, két esztend?vel kés?bb, Tom Douglas f?felügyel?t ismét ehhez a családhoz küldik nyomozni, ám ezúttal Oliiva t?nt el. Minden bizonyíték arra utal, hogy reggel még az otthonában tartózkodott – kocsija a garázsban áll, pénztárcája a konyhaasztalon hever? táskájában van. A rend?rség el akarja rendelni Olivia keresését, de a családtagok ?sszes fényképét eltávolították a fotóalbumokból, számítógépekb?l, telefonokból. Aztán meglátják a vért… Vajon a múlt utolérte Oliviát? Aludj jól – ha tudsz. Sosem tudhatod, ki figyel.

A t?kéletes lány. A t?kéletes barátn?. A t?kéletes gyilkosság? Jenna nagyon beteg. Minden reményét elvesztette egy új szívre, amellyel tovább élhet. Már kihunyna bel?le az élet, amikor megkapja egy Callie nev? lány szívét. Vajon ki volt a donor, és hogyan halt meg? Jenna elhatározza, hogy utána jár a dolognak. Minél k?zelebb kerül azokhoz, akik szerették Callie-t, annál t?bb kérdés merül fel a lány korai halálával kapcsolatban. Valaki biztosan tudja, mi t?rtént. Miért hallgatnak, miért nem beszél senki? Jenna k?zel jár az igazság felderítéséhez, de cserébe elveszítheti mindenét a szeretteit, a józan eszét, s?t az életét. Louise Jensen, A n?vér világsiker? szerz?je újabb lebilincsel?en izgalmas, és félelmetes pszichológiai thrillert alkotott..

Az escseppek fenn születnek az égen, egy hatalmas felhpalotában. Annak is a belsejében. Puha fehérség veszi ket krbe. A csecsem escseppek azonban gyorsan fejldnek. Megszületésük után már egy-két órával vidáman ugrándoznak, hancúroznak. Ha megszomjaznak, finom páralevet isznak, ha megéheznek, ízletes felhcipót majszolnak. Gyorsan nnek. s gondtalan életük tele van mókával, meglepetéssel. Ugyanis a felhkastély, ami lassan úszik a kék égen, nem olyan, mint az emberek által épített házak, várak, kastélyok – merthogy a szobák nem maradnak ugyanott, hanem folyton vándorolnak, de még a feladatuk is állandóan változik. Az, ami reggel még a konyha volt, délidre hálószobává alakul át, estére pedig már fürdszoba lesz. Ezért az escsepp gyerekek élete csupa izgalmas kaland. Amikor egyik helyiségbl átfutnak a másikba, még nem tudják, hogy mi vár rájuk a kvetkez szobában. Ennek az az oka, hogy maga a palota is percrl percre arrébb mozdul az égen, a szél fújja tovább, az egész épület szüntelenül gomolyog. A legkisebbek ezért a palota kzepén cseperednek fel, mert a szélek, ahol a nagyobbak és a felnttek élnek, sokszor leszakadoznak, amikbl es hull a fldre.”

A hatalmas sikert aratott Marokkói szerelem szerz?jének új k?nyve Yasmine magyar származású édesanyjával, Lillával, és muzulmán édesapjával, Abd ar-Rashid Gibrannal él az Egyesült Arab Emírségekben. A fiatal lány minden vágya, hogy megismerhesse gy?kereit, és anyja szül?hazájában tanulhasson. Apja nem támogatja a lány külf?ldi útját, de felesége unszolására végül, szigorú feltételeket szabva, elengedi ?t. Yasmine az egyetemen szoros barátságot k?t Larával. A lány bátyjával viszont k?lcs?n?s ellenszenv alakul ki, de végül kiderül számukra, hogy milyen keskeny a határ a gy?l?let és a szenvedélyes szerelem k?z?tt. Lehet-e esélyük a fiataloknak a hith? muzulmán apa támogatása nélkül? Kiállhatja-e szerelmük az id? és megannyi akadály próbáját? Dee Dumas a nagy siker? Marokkói szerelem cím? k?tete után ezúttal a mesés Emírségekbe varázsolja olvasóit, ahol kiderül, hogy mire képes egy szerelmes szív, hogy beteljesítse legh?bb vágyait.

…ránézett az el?tte terpeszked? hatalmas faóriásra. Milyen méltóságteljes, és milyen dunyha vastagságú, hófehér palást borítja f?ldig ér? ágait. Mint valami sátor, akár meg is éjszakázhat alatta. Elfedi az, megvédi az erd? minden veszélyét?l. K?zben kitisztult az ég, s csillagok milliárdjai gyújtották meg kis lámpásaikat. A hókristályok csillagszóróként sziporkáztak a nagy feny? ágain. Aztán a fa csúcsán megjelent a ragyogó hold, és az arany sarló megkoronázta az amúgy is fényárban tünd?kl? fát. Ez lehet az erd? karácsonyfája – gondolta. ?gy karácsonyozik az erd?, és én most vendégségben vagyok nála. ?s még bejglim is van – jutott eszébe. Csak a szerettei hiányoztak. Hogy ?k nem lehettek részesei ennek a látványnak, nem gy?ny?rk?dhettek vele együtt az óriás karácsonyfa szépségében…