Az álomszer?en meseszép hangulat hirtelen féltékenységi dührohammá változik, rémálommá: a szicíliai király barátját, Polixenést és feleségét (Hermione) házasságt?réssel vádolva küldi a halálba, el?bbi csupán Camillo h?ségének k?sz?nhet?en menekülhet el. Apollo jóslata sem tudja meggy?zni Leontest képzetei hamisságáról, csupán a sz?rny? látvány – szerettei holtteste – ébreszti fel zavaros állapotából. Már kés?, egyetlen utódját, a fattyúnak vélt csecsem?t távoli partokon hagyta sorsára. A t?rténetbe sok év múltán kapcsolódunk bele újra, Perdita – a csecsem?, akit megtalált fiával együtt (Mufurc) nevelt egy pásztor – felcseperedett, és mindenkit elámít vélt származását meghazudtoló szépsége, nemessége. Florizel királyfi beleszeret, és elhagyja érte apja, Polixenes királyi udvarát. A király, a h? Camillóval együtt, álruhában meglesi a pásztorok ünnepét, és haraggal veszi tudomásul fia vonzódását egy egyszer? pásztorlány iránt. Camillo, aki ráj?n Perdita kilétére, a fiatalokat Szicíliába küldi, ahol Leontes tárt karokkal fogadja elveszettnek hitt lányát, és Hermione szobra életre kel. A megbocsájtás, a feloldás pillanata lehetne ez, ha a t?rténetet mindvégig mozgató figura nem g?rdítené a néz?tér és a színpad k?zé az áttetsz?ség, a látomás, az álomszer?ség tüllfügg?nyét. ?s számunkra nem marad más, csupán a feloldatlanság feszültsége.

1920-ban a magyar t?rténelem egyik legsúlyosabb krízise érkezett el. Nem csupán a t?rténelmi Magyarország és hagyományos vezet? rétegei találtattak k?nny?nek: 1918 és 1919 forradalmaival együtt elbuktak a radikális reformokat szorgalmazó baloldali pártok is. K?zel hat év háborús pusztítás után gazdasági, szociális, külpolitikai és m?vel?dési problémák sokasága halmozódott fel. Ekkor született meg a fiatal értelmiség reform iránt elk?telezett részéb?l a magyar népi mozgalom. Az ? t?rténetükr?l szól ez a k?nyv. A magyar népi mozgalomról meglep?en keveset tud a jelenkor emlékezete, és ismereteink jó része is leginkább félreértésekb?l és el?ítéletekb?l táplálkozik. A népi mozgalom elitjéhez tartozók – Németh Lászlótól és Illyés Gyulától kezdve Veres Péteren és Kovács Imrén át egészen Bibó Istvánig – megpróbáltak választ találni a Trianon utáni Magyarország legéget?bb kérdéseire, méghozzá nem a hagyományos ideológiák mentén, hanem egy általuk ?harmadik útnak” nevezett eszmeiség jegyében. Papp István k?tete – amely harminc év óta az els? modern szemlélet? ?sszefoglalása a témának – els?sorban azt kívánja bemutatni, hogyan és miért született meg a népi mozgalom, illetve hogy legfontosabb tagjai milyen elgondolásokat fogalmaztak meg, és milyen reformokat láttak szükségesnek 1945 el?tt és után.

Exila?i este singura pies? scris? de Joyce, unde ??i face manifest?, prin regulile speciei, predilec?ia pentru m??tile puse fiec?rui personaj. Citit? ca o trecere ?n ordine cronologic? de la Portret al artistului ?n tinere?e la Ulise, piesa con?ine m?rci clare ale obsesiilor scriitorului ?i urme vizibile ale experien?ei omului James Joyce. Rela?iile de dragoste, parentale sau de prietenie sunt cele care dezechilibreaz? personajele, exilul temporar ?n Italia fiind doar o alt? form? a ?nstr?in?rii din Irlanda natal?.

Eseurile cuprinse ?n aceast? carte au ?n comun c?teva teme care m-au preocupat: ra?ionalitatea, valorile ?i libertatea. O parte din articole au ap?rut ?n diferite publica?ii, altele au v?zut lumina tiparului prin aceast? carte. Am ?ncercat s? aduc ?n con?tiin?a public? c??iva g?nditori rom?ni importan?i ?n spa?iul cultural rom?nesc ?i l?sa?i ?n umbra uit?rii. Opera acestora e realizat? ?n bun? parte ?n perioada interbelic?, ?ntr-un climat de libertate, f?r? presiuni ideologice sau de alt? natur?, fiind rezultatul for?ei intelectuale ?i al culturii personale. Dup? 1946 regimul comunist a ?ngr?dit progresiv libert??ile politice, a ?ncercat s? distrug? tradi?iile culturale a?a-zis burgheze, exercit?nd o represiune asupra intelectualit??ii ?i a creatorilor de opere. Domeniul ?tiin?elor sociale a fost afectat de o cenzur? inchizitorial?, pun?ndu-se la index autori ?i opere considerate periculoase pentru societatea rom?neasc? ?i ideologia marxist?.

n condiiile n care cmpul teoriilor cosmopolite contemporane se afl ntr-o permanent expansiune, lucrarea urmrete maniera n care aceast paradigm a cosmopolitismului, care nu este lipsit de anumite tensiuni i controverse, poate fi aplicat i n analiza tiinelor politice, n general, i a teoriei politice, n special. Nivelurile de analiz se refer la principiile fundamentale, noile concepte i ipotezele formulate i soluiile propuse n cadrul cosmopolitismului.

Avangardismul rom?nesc r?m?ne a fi unul dintre curentele literare cele mai controversate ?i, ?n ultima instanta – ne demonstreaza aceasta monografie – cele mai putin cunoscute. Monografia abunda ?n informa?ii, aspecte, ?nt?mpl?ri, evenimente, mai pu?in sau deloc cunoscute. Cartea se adreseaz? elevilor, studen?ilor, precum ?i publicului larg de cititori.

Cartea abordeaz? o tem? important?, care nu a f?cut obiectul unei cercet?ri distincte ?n istoriografia rom?neasc?, mai ales perioada 1948-1955. Autorul a analizat evolu?ia elitei politice na?ional-??r?niste ?i na?ional-liberale ?n ?ntreg intervalul 1945-1955 … Ponderea cea mai mare o ocup? activitatea represiv? a guvernan?ilor care, ?n anii 1947-1950, au desf??urat o ampl? ac?iune de arestare a tuturor adversarilor regimului … Urm?rind simultan, potrivit criteriului cronologic, ?ntregul tablou al situa?iei interna?ionale, al activit??ii guvernamentale, al vie?ii interne a partidelor analizate, al ac?iunii liderilor politici etc … lucrarea se dovede?te a fi temeinic documentat? ?i realmente original?.

Lucrarea vizeaz? o tem? de actualitate – brandul de ora?, oferind un cadru teoretic al acestui nou concept de marketing, completat de o parte aplicativ? divers?, care ?i-a propus s? identifice ?i s? completeze eforturile autorit??ilor locale ?n aceast? direc?ie.

Un periplu documentat prin lumea artelor plastice contemporane, un model de analiz? a fenomenului plastic actual, extrem de viu ?i incitant, ba chiar provoc?tor, ?n ciuda multiplelor probleme ridicate de tranzi?ia autohton?.

Dincolo de miza succesului ?colar (examenul de Evaluare Na?ional? fiind un prag important pentru fiecare elev), studiul limbii ?i al literaturii rom?ne trebuie s? r?m?n?, ?n gimnaziu, o experien?? cultural? pertinent? ?i interesant?, care s? implice imagina?ia, gustul estetic, nevoia de autointerogare ?i de comunicare. Respect?nd programa specific?, structura oficial? a subiectelor ?i maniera de formulare a sarcinilor de lucru stabilite de Ministerul Educa?iei, volumul ??i propune s? nuan?eze preg?tirea continu? ?i sistematic? pentru Evaluarea Na?ional?, intervenind cu fi?e teoretice esen?ializate, teme de portofoliu, modele ?i sugestii de rezolvare, r?spunsuri selective ?i o cons istent? baterie de teste de antrenament. De asemenea, cartea are ?n vedere, prin selec?ia textelor (clasice sau contemporane, din autori celebri sau mai pu?in cunoscu?i ?n anii de gimnaziu), redescoperirea ?n adolescentul de 14?15 ani a cititorului pasionat sau m?car avizat, dornic s???i sus?in? punctele de vedere, s???i l?rgeasc? orizontul cultural ?i s? descopere, dincolo de informa?ii, reguli, canoane, adev?ratele provoc?ri, ierarhii, idoli, ca form? de acomodare cu specificul ?i noile problematici ale orelor de limba ?i literatura rom?n? din clasa a IX?a de liceu.

Drag? cititorule,Dac? te-ai uitat ieri mai mult de dou? ore la televizor ?i nu po?i f?r? asta, las? cartea asta jos.Dac? vrei s? fii de acord cu cineva, cu oricine, nu e?ti omul meu.Dac? m? ?tii din tinere?e ?i crezi c? sunt b?iatul care se b?lb?ia la prompter, dai banii degeaba.Dac? vrei s? dai cadou cartea asta unui prieten, nu mai bine ?i iei o sticl? de vin? Eu nu ?tiu s? ame?esc a?a bine.?n general, recomand cartea doar c?torva oameni.Cei care vor s? afle cum am ajuns s? tr?im, iubim, alegem ?n social media.Dar mai ales celor care cred c? a scrie poate schimba ceva.P.S. Poate.Doar c? trebuie s? scriem cu to?ii ?n acela?i timp.Despre asta e Share! Despre for?a social media, cel mai bun amplificator de idei pe care ?l ?tiu.?ntr-un fel, dac? stai s? te g?nde?ti, ?i tu ai scris-o.

Hard Times – For These Times (commonly known as "Hard Times") is the tenth novel by Charles Dickens, first published in 1854. The book appraises English society and highlights the social and economic pressures of the times. Hard Times is unusual in several respects. It is by far the shortest of Dickens' novels, barely a quarter of the length of those written immediately before and after it. Also, unlike all but one of his other novels, Hard Times has neither a preface nor illustrations. Moreover, it is his only novel not to have scenes set in London. Instead the story is set in the fictitious Victorian industrial Coketown, a generic Northern English mill-town, in some ways similar to Manchester, though smaller. Coketown may be partially based on 19th-century Preston. One of Dickens's reasons for writing Hard Times was that sales of his weekly periodical, Household Words, were low, and it was hoped the novel's publication in instalments would boost circulation – as indeed proved to be the case. Since publication it has received a mixed response from critics. Critics such as George Bernard Shaw and Thomas Macaulay have mainly focused on Dickens's treatment of trade unions and his post–Industrial Revolution pessimism regarding the divide between capitalist mill owners and undervalued workers during the Victorian era. F. R. Leavis, a great admirer of the book, included it—but not Dickens' work as a whole—as part of his Great Tradition of English novels. ***‘Now, what I want is, Facts. Teach these boys and girls nothing but Facts. Facts alone are wanted in life. Plant nothing else, and root out everything else. You can only form the minds of reasoning animals upon Facts: nothing else will ever be of any service to them. This is the principle on which I bring up my own children, and this is the principle on which I bring up these children. Stick to Facts, sir!’ ? ?The scene was a plain, bare, monotonous vault of a school-room, and the speaker’s square forefinger emphasized his observations by underscoring every sentence with a line on the schoolmaster’s sleeve. The emphasis was helped by the speaker’s square wall of a forehead, which had his eyebrows for its base, while his eyes found commodious cellarage in two dark caves, overshadowed by the wall. The emphasis was helped by the speaker’s mouth, which was wide, thin, and hard set. The emphasis was helped by the speaker’s voice, which was inflexible, dry, and dictatorial. The emphasis was helped by the speaker’s hair, which bristled on the skirts of his bald head, a plantation of firs to keep the wind from its shining surface, all covered with knobs, like the crust of a plum pie, as if the head had scarcely warehouse-room for the hard facts stored inside. The speaker’s obstinate carriage, square coat, square legs, square shoulders,—nay, his very neckcloth, trained to take him by the throat with an unaccommodating grasp, like a stubborn fact, as it was,—all helped the emphasis. ‘In this life, we want nothing but Facts, sir; nothing but Facts!’The speaker, and the schoolmaster, and the third grown person present, all backed a little, and swept with their eyes the inclined plane of little vessels then and there arranged in order, ready to have imperial gallons of facts poured into them until they were full to the brim.

RUINS OF ANCIENT CITIES, WITH GENERAL AND PARTICULAR ACCOUNTS OF THEIR RISE, FALL, AND PRESENT CONDITION. - BY CHARLES BUCKE This Volume contain these cities;Messene, Mycen?, Miletus, Nauplia, Nemea, Nineveh, The Destruction of Sennacherib, Numantia, Olympia, Puteoli, Palmyra (Tadmor), Patr?, Pella, Pergamus, Persepolis, Petra (Wady Mousa), Phigalia, Plat?a, P?stum, Pompeii, Rama, Rome, Saguntum, Hannibal’s Speech to His Soldiers, Sais, Samaria, Sapphura, Sardis, Seleucia, Selinus, Or Selinuntum, Sicyon, Sidon, Smyrna, Spalatro, Stratonice, Susa, Sybaris, Syene, Syracuse, Thebes, Troja, And Other Cities of the Troas, Tyre, Veii Fallen, fallen, a silent heap; their heroes allSunk in their urns:—Behold the pride of pomp,The throne of nations fallen; obscured in dustEven yet majestical.—The solemn sceneElates the soul! ? ?{DYER} The reader is requested to observe, that, though the plan of this work is entirely his own, the compiler of it does not put it forth as in any way original in respect to language or description. It is, in fact, a much better book, than if it had been what is strictly called original, (which, indeed, must have involved an utter impossibility:) for it is a selection of some of the best materials the British Museum could furnish; sometimes worked up in his own language; and sometimes—and, indeed, very frequently—in that of others: the compiler having, at an humble distance and with unequal steps, followed the plan which M. Rollin proposed to himself, when he composed his celebrated history of ancient times.—"To adorn and enrich my own," says that celebrated writer, "I will be so ingenuous as to confess, that I do not scruple, nor am ashamed, to rifle whereever I come; and that I often do not cite the authors from whom I transcribe, because of the liberty I take to make some slight alterations. I have made the best use in my power of the solid reflections that occur in the Bishop of Meaux's Universal History, which is one of the most beautiful and most useful books in our language. I have also received great assistance from the learned Dean Prideaux's 'Connexion of the Old and New Testament,' in which he has traced and cleared up, in an admirable manner, the particulars relating to ancient history. I shall take the same liberty with whatever comes in my way, that may suit my design, and contribute to its perfection. I am very sensible, that it is not so much for a person's reputation to make use of other men's labours, and that it is in a manner renouncing the name and quality of author. But I am not over-fond of that title, and shall be extremely well pleased, and think myself very happy, if I can but deserve the name of a good compiler; and supply my readers with a tolerable history, who will not be over-solicitous to inquire what hand it comes from, provided they are but pleased with it."Having followed this example,—the compiler wishes he could say with equal effect,—he will be fully satisfied, should judicious readers feel inclined to concede, that he has shown some judgment in selecting his materials, and some taste in binding "the beads of the chain," that connects them together. He disclaims, in fact, (as, in the present instance, he is bound to do), all the "divine honours" of authorship; satisfied with those of a selecter, adapter, and compiler; and happy in the hope that he has here, by means of the superior writers, whose labours he has used, furnished his readers with an useful, accurate, and amusing work.? ? ? ? ? C. B.

Rejtély, amelyet másfél száz éve próbálnak írók, irodalomt?rténészek, színházi szakemberek, esztéták, filozófusok megfejteni. Mese? ?rgirus királyfi és Tündér Ilona csodásan valószer?tlen t?rténete számtalan változatban létezik a magyar népmesekincsben, s olasz k?zvetít? forrásokon át g?r?g, s?t egyiptomi gy?kerekig nyúlik vissza az aranyalmát term? fa s a két szerelmes t?rténete. Szerelmi románc? Nem fontos a kor, a táj, a t?rténelmi háttér, csak az érzelmeiben egymásba gabalyodott két ember – itt és most: Csongor és Tünde – lángolása, viharzása, minden eléjük tornyosuló akadályt leromboló akarása, szerelmi szárnyalása. Színdarab? Karakteres, jó szerepek – ?rd?g?k, boszorkányok, b?lcsek, ledérek – forgataga zegzugos cselekmény, váratlan fordulatok, lehet?ség mindenféle színpadi csoda semmi nem korlátozva megvalósítására: sok alakra bomló, egy személybe olvadó boszorkány, leveg?ben r?pk?d?, láthatatlanná váló ?rd?gfiak, f?ld mélyér?l szemünk láttára kiemelked?, fényárban úszó tündérpalota. Minden pillanatban tátva maradhat a szánk. Filozófiai traktátus? ?letutak: Kalmáré a kincs, Fejedelemé a hatalom, Tudósé a b?lcsesség; Csongoré a szerelem. A kincs elpereg, a hatalom elkopik, a tudás semmivé porlad. A szerelem ?r?k. Drámai k?ltemény? ?jfélt?l éjfélig élünk: hajnalodik, felragyog az ég, dél van, alkonyodik, beesteledik, már f?lénk borul az éjszaka. Reményekkel telten, harcra készen kezdjük hajnalban, küszk?dünk reggel, boldogok vagyunk délben, szorongunk alkonyatkor, s?tétedéskor belenyugszunk az elmúlásba. De másnap újra f?lkel a nap. V?r?smarty Mihály 1830-ban fejezte be m?vét, a cím alá azt írta: színjáték ?t felvonásban. Már csak boldogan sajgó, rejtve rejtett szomorú emlék szívében reménytelen szerelme, Perczel Etelka. Mindennapi életében legf?képpen arra büszke, hogy sok kínnal keletkezett nagy m?vét, a Zalán futását a várva várt nemzeti eposzként ünneplik. Tagja az éppen szület? Magyar Tudományos Akadémiának, a legismertebb, legfontosabb szépirodalmi és m?vészeti lapok ?dolgozótársa”, szívét melenget? jóérzés: Széchenyi István a barátja. Igaz, a pénztárcája t?bbnyire lapos, gyakran kínosan lapos, de ismert és népszer? ember. Harminc éves. Férfi. Kincse nincs, hatalomra nem vágyik, a tudásról azt gondolja: valójában senki nem tudja, mennyit ér s mire jó. De Csongor boldog, amikor megpillantja Tündét, boldog, amikor át?leli, boldog, amikor elveszíti, mert hiszi, tudja: nem ?r?kre veszítette el. Küzd, harcol, verekszik: keresi a boldogságot. S boldog, amikor embert próbáló kalandok után végre megtalálja Tündét, s f?ldi létükben ?r?kre ?sszeforrnak. Csongor és Tünde számára a szerelem a kincs, a hatalom, a tudás. El nem veszíthet? kincs, ?r?kre er?t adó hatalom, b?lcsességgé párlódott tudás. ?gy lesznek halandók halhatatlanok. ?s másnap újra f?lkel a nap.

sszevissza csereberéldik egy ikerpár, lóvátesznek egy felfuvalkodott trtett, tmérdek móka, dal, vidámság szvi át két, nagy nehezen egymásra találó szerelmespár trténetét. Oly' darab ez, amint a kznség szeret, kíván, óhajt – ami nektek kell”, mondta Szász Károly errl a vígjátékról, amelynek már a címe is jókedvre derít.

A Hamlet (1601), talán legismertebb, legt?bbet játszott m?ve Shakespeare-nek. K?zéppontjában az élet kínálta, s mindenkiben f?lmerül? kérdés áll: "Lenni vagy - nem lenni?", és ha lenni - hogyan? Mi az emberi cselekvés végs? határa a vélt vagy valós hiba, netán b?n helyrehozatalához? Egyáltalán van-e igazi létezés, s ha van, az mennyire lehet veszélyes a létez?re? Vívódó, t?preng? alkotás a dráma, miként a f?szerepl? maga. Hamlet késleltetett bosszúját hosszas ?nmarcangoló kérdéselvetések, bizonyságkéresésék el?zik meg. Végül igazságot szolgáltat, de ? is belepusztul. T?rni vagy ellenszegülni? A reneszánsz ember dilemmája ?r?kérvény?! Mert a cselekvés erk?lcsileg legvitathatóbb pontja az emberi élet kioltása. Van-e joga valakinek - ha oka van is - ?lni? K?vetkezmények nélkül semmi sem vállalható, kül?n?sen nem a pusztítás. De van-e joga az embernek vélt vagy valós igaza tudatában nem cselekedni, nem vállalni a tett kockázatát? Mennyire tartozunk felel?sséggel a külvilág és saját lelkiismeretünk el?tt? Hamlet tettével válaszol a kérdésekre, ám az egész dráma nem ad egyértelm? feleletet. Nem is adhat. Remekm?vek; géniuszok és a természet sajátossága a talányosság... Nem beszélve arról, hogy a mindennapok kisebb-nagyobb d?ntéseit mindenkinek magának kell meghoznia.

To present at a single glance a comprehensive view of the History of English Church Architecture from the Heptarchy to the Reformation, and to do this in a manner, which, without taxing too seriously the memory of the student, may enable him to fix in his mind the limits, and the general outline of the inquiry he is about to enter upon, is the object of the present treatise.? Instead therefore of entering, as is usual in elementary works of this nature, into a detailed account of all the parts of an Ecclesiastical structure, a certain portion only of such a building has for this purpose been selected, and so exhibited in the garb in which it appeared at successive intervals of time, as to present to the reader a means of comparison that will enable him readily to apprehend the gradual change of form through which it passed from the Eleventh to the Sixteenth Centuries, and at once to recognise the leading characteristics of the several Periods into which it is here proposed to divide the History of our National Architecture. Having thus fixed these leading characteristics in his mind, he will then be in a condition to follow us hereafter, if he pleases, into the detail of the whole subject, and to become familiar with those niceties of distinction, the detection of which—escaping, as they do, the eye of the general observer—contributes so materially to the enjoyment of the study, and a perfect acquaintance with which is so absolutely essential to a correct understanding of the true History of the Art.?That this mode of approaching the study of this subject is a convenient one, will probably be admitted by those who may remember the difficulties they encoun-tered, in their early attempts to acquire a general conception of the scheme of the History of Church Architecture, as given in most of the manuals now in use; and the complexity of detail in which they found themselves immediately involved on the very threshold of their inquiry.? It has been the practice in most elementary works on Church Architecture to derive the illustrations of the subject, indifferently from the smaller and the larger buildings of the Kingdom; and by implication to assign an equal authority to both. It will be readily admitted, however, that the History of an Art is to be gathered from its principal Monuments, and not from those the design or execution of which may have been entrusted to other than the ablest masters of the Period: in the choice, therefore, of the examples which have been selected to illustrate the series of changes which are described in the following pages, reference has been made principally to the great Cathedral, Abbey, and Collegiate Churches of the Kingdom, and occasionally only to some of the larger Parish Churches whose size or importance would seem to bring them under the above denomination.??Church Architecture in England, from its earliest existence down to the Sixteenth Century, was in a state of constant progress, or transition, and this progress appears to have been carried on, with certain exceptions in different parts of the country, very nearly simultaneously. It follows from this circumstance, first, That it is impossible to divide our National Architecture correctly into any number of distinct Orders or Styles; and secondly, That any Division of its History into a given number of Periods, must necessarily be an arbitrary one. It is nevertheless absolutely essential for the purpose of conveniently describing the long series of noble monuments which remain to us, that we should adopt some system of chronological arrangement, which may enable us to group, and to classify them in a distinct and intelligible manner: and although no broad lines of demarcation in this connected series are discernible—so gradual was the change—yet so rapid and so complete was it also, that a period of fifty years did not elapse without a material alteration in the form and fashion of every detail of a building. ?

Demagóg, ?rült, gazember? Népvezér, próféta, mártír? E két véglet k?z?tt ingadozott Szálasi Ferenc megítélése kortársai szemében. Az utókor azonban k?zel sem ilyen megosztott személyét illet?en, Szálasi a 20. századi magyar t?rténelem talán legelutasítottabb alakja. K?tetünkben arra keressük a választ, miként vált azzá. Miért lépett egyáltalán a politika színpadára otthagyva ezzel a biztos karriert kínáló katonaságot? Milyen célok vezették? Mit gondolt és mit tett politikusként? Szálasi életútjának állomásairól számos egykori dokumentum vall, ami lehet?séget ad, hogy t?bb, olykor lényegesen eltér? néz?pontokból vizsgálhassuk ugyanazt az eseményt. K?nyvünkben megkíséreljük a sok esetben részrehajló – vagy éppen elfogult – kortársak írásai alapján áttekinteni Szálasi életútját: a katonáét, az ideológusét, a politikusét – gyermekkorától egészen haláláig. Végül pedig azt is bemutatjuk, miként viszonyul hozzá az utókor. A k?tetet életrajzi kronológia, válogatott bibliográfia, valamint térképek teszik teljessé. PAKSA RUDOLF 1981-ben született Ajkán, az ELTE-n doktorált t?rténelemb?l és 2009 októberét?l az MTA BTK T?rténettudományi Intézetének a munkatársa. ?rdekl?dési területe a modern kori magyar t?rténelem; kutatásai súlypontja a 19–20. századi historiográfia, a régi E?tv?s Collegium, valamint a Horthy-kori széls?jobboldali irányzatok.

Брошура в стисл?й та популярн?й форм? розпов?да? про под?? Укра?нсько? революц?? 1917–1921 рок?в – процеси державного буд?вництва, творення укра?нсько? пол?тично? нац??, в?дродження укра?нсько? науки, осв?ти, культури та духовност?. Багато уваги прид?ля?ться л?дерам Укра?нсько? революц?? – Михайлу Грушевському, Володимиру Винниченку, Симону Петлюр?, Павлу Скоропадському, ?вгену Петрушевичу, Номану Челеб?дж?хану та ?н., як? розробляли ?? ?деолог?ю, формували порядок денний, вели за собою народ. Розкрива?ться ?нституц?йне буд?вництво, творення законодавчо?, виконавчо?, судово? г?лок влади, розбудова в?йська, дипломат??, ф?нансово? системи тощо. Фотокартки ? св?дчення сучасник?в в?дтворюють атмосферу того часу, проливають св?тло на життя ? побут звичайно? людини в умовах революц?йних потряс?нь.??Брошура п?дготовлена на основ? матер?ал?в ?нформац?йно-просв?тницько? кампан??, яку Укра?нський ?нститут нац?онально? пам’ят? проводить до 100-р?ччя Укра?нсько? революц?? 1917-1921 рок?в, в ход? яко? п?дготовлено низку фотодокументальних виставок, комплект?в лист?вок та ?нформац?йних матер?ал?в, дитячу наст?льну гру, спец?ал?зовану веб-стор?нку, присвячену под?ям Укра?нсько? революц?? 1917–1921 рок?в (www.UNR.memory.gov.ua).??

s vezes, a única coisa verdadeira num jornal é a data, disse Luis Fernando Verissimo. Tomar ao pé da letra essa frase bem-humorada do cronista pode no ser um bom negócio. Porém, ainda mais temerário seria aceitar a hipótese oposta, ou seja, de que tudo acontece do jeito que o jornalista nos conta. Certos recursos de escrita e de edio aumentam tanto a temperatura do texto que provocam a fuso entre a fantasia e a realidade. Esse fenmeno misterioso, com seu toque de alquimia, é o que Renato Modernell investiga em A notícia como fábula.

Le piante percepiscono il suono e amano suonare.Lo dimostrano studi e sperimentazioni condotte in ambito accademico e, ancora di più, le esperienze di numerosi ricercatori e musicisti che insegnano alle piante a usare apparecchiature musicali elettroniche e suonano e cantano insieme a loro.Le ricerche sull’intelligenza vegetale, sulla sensibilità delle piante e sulla loro disponibilità a dialogare con noi aprono la nostra mente verso una più profonda visione della natura e il nostro cuore a nuove occasioni di scambio con tutto ciò che è vivo intorno a noi.