n noaptea dinaintea zilei n care mplinea 40 de ani, Rich Roll a avut revelaia nspimnttoare a viitorului su. Cntrind cu aproape 25 de kilograme mai mult dect normalul i incapabil s urce cteva scri fr s gfie, a putut s vad care era rezultatul stilului su de via complet sedentar – i ce fel de schimbare trebuie s adopte pentru a obine rezultate reale. Adoptnd o nou rutin care punea pe primul loc nutriia din plante si antrenamentele zilnice, Rich s-a transformat – n doar cteva luni – dintr-un brbat total ieit din form, ntr-o adevrat mainrie“ destinat sportului de anduran. Omul ultra relateaz cltoria remarcabil a lui Rich spre linia de start a competiiei de elit Ultraman, care i supune pe cei mai n form oameni din lume la un calvar de peste 500 de kilometri strbtui not, pe biciclet i n alergare. i, dup acest test, Rich a trecut cu succes de unul chiar mai dificil: EPIC5 – cinci triatloane pe distana folosit la competiia Ironman, fiecare dintre ele pe o insul diferit din arhipelagul Hawaii, toate finalizate n mai puin de o sptmn. Omul ultra este un portret minunat despre ceea ce poate realiza puterea voinei. Ne provoac pe toi s ne gndim din nou la ce suntem capabili s realizm i ne ndeamn, implicit i explicit, s trecem la treab“.

Rstimp de douzeci de ani, sub egida acestui prestigios Club de Dialog – Ideea European – au fost organizate numeroase dezbateri, turnee, lecturi publice, conferine, ntruniri, simpozioane, att n ar, ct i peste hotare. M refer, n aceast ordine de idei, la Conferinele Modele Europene. Friedrich Nietzsche, Marx i Nietzsche. Vinovai fr vin, Modele europene. Ion Ianoi, Eugen Negrici. Iluziile literaturii romne sau Nicolae Breban. Trdarea criticii (...) in deopotriv la toate. Unele dintre acestea, multe – majoritatea! – au fost gndite de subsemnata mpreun cu romancierul Nicolae Breban, fiind rodul unei prietenii, al unei compliciti de litere rare – a spune, citnd-o de fapt pe Magda Ursache, unice – cum sunt, de pild, dezbaterile dedicate crilor-eveniment: Iluziile literaturii romne de Eugen Negrici i Trdarea criticii de Nicolae Breban, ca s citez exclusiv dou, oprindu-ne aici. Dar, m ntreb, iar i iar, de ce ne-am opri Nu spunea Blaga, oare, ntr-un vers memorabil: Orice nceput se vrea fecund“ Douzeci de ani sunt un nceput!Destinul nostru este literatura, spuneam ani de-a rndul, parafrazndu-l pe Napoleon, repetnd, iar i iar, aceast afirmaie gnomic, nu rareori, c pe o rugciune, ca pe o litanie, cu smerenie, iar, uneori-adeseori, cu spaim, ntruct – iubindu-l atroce pe sihastrul de la Torino, da, pe Nietzsche cel unic, cel hamletian – tiam, da, tiam, cine se joac de-a destinul... devine destin.“ – Aura Christi

Autoarea trece ?n revist? principalele direc?ii din teoria critic? a ultimelor dou? decenii, a c?ror surs? empiric? este literatura publicat? la grani?a dintre secole. Din studiul paralel, al limbajelor teoretice ?i al lumilor fic?ionale, se poate observa omogenitatea epistemic? ?i retoric? a operelor literare apar?in?nd unei faze din istoria literaturii, for?a modelatoare a unui spirit al timpului care se manifest? dincolo de grani?e geo-politice. Totodat?, printr-o lectur? comparatist?, se poate demonstra capacitatea impresionant? a unei literaturi na?ionale de a reface, ?ntr-un timp foarte scurt, leg?turile cu marile centre de cultur? ?i de a ?negocia“ cu succes forme ?i idei literare ale unei epoci comparabile, prin ambi?iile enciclopediste ?i de sinteza, cu Rena?terea. Abordarea are caracter interdisciplinar, la grani?a dintre studiul filologic ?i modelele epistemologice furnizate, ?n epoca numit? a ?complexit??ii“, de ?tiin?a dominant?: fizica cuantic?.

Aceasta tnr scriitoare este animat de o rar pasiune formatoare. A se forma pe sine nseamn totodat a-i forma pe alii. Nu ne mir recursul frecvent al eseistei la modelele formatoare, chiar dac nu este nicidecum vorba de a repeta epigonic experiene consumate. Modelul poate (i trebuie s fie) ntructva jucu. Ion Barbu este, n aceast perspectiv, un magister ludi. Cu o generozitate spontan, Aura Christi i mprtete experienele, e gta s dea sfaturi unor tineri poei, n continuarea celor binecunoscute ale lui Rilke cel din Scrisorile ctre un tnr poet. Iat, aadar, cartea unei autoare cu un destin literar cert. Un destin pe care Aura Christi i-l asum. Mai mult, ea i-l construiete cu orice sacrificiu.“ – Nicolae Balot

Femeile vin de pe Venus, b?rba?ii de la b?ut s?a n?scut ?n paginile s?pt?m?nalului de umor Ca?avencii. La cererea insistent? a cititorilor, o parte dintre textele rubricii B?t?i ?n dialog sunt adunate acum ?n acest volum. De?i pare c? e vorba de un ?r?zboi ?ntre sexe“, ?n realitate, autorii n?au dus niciodat? un r?zboi, ci un dialog. Ei lanseaz?, alternativ, c?te o tem? la care r?spunde cel?lalt. R?nd pe r?nd, toate stereotipurile care circul? despre via?a de cuplu sunt puse ?ntr?o lumin? umoristic?, eliberatoare. ?n mod normal, paginile care urmeaz? ar trebui s? v? salveze de la divor? sau m?car s? v? scuteasc? de a mai da banii pe terapie de cuplu. Cu o singur? condi?ie: s? ave?i umor.

Volumul este c??tig?torul Concursului de Debut organizat de Editura Adenium, sec?iunea ?Teatru“, ?i con?ine dou? piese ce readuc ?n prim-plan vechi personaje mitologice (Dionysos, Medeea, Electra, Antigona, Penteu) ?i literare (Don Quijote, Dulcinea, Arlechino, Pulcinella, Trufaldino), dintr-o perspectiv? liric?, dar ?i umoristic?.

Volumul De unde stau eu pot vedea cerul este c??tig?torul Concursului de Debut, sec?iunea Poezie, organizat de Editura Adenium ?n anul 2014.Volumul cuprinde trei sec?inui ?n care poemele se ?n?iruie ca o poveste intim? care merit? citit? pe ner?suflate. Poezia Ioanei Du?? este una feminin?, confesiv?, cald?, liric?, direct?, cu accente ironice. Cititorul este plasat ?n microuniversul autoarei, tensiunea creat? de aceasta fiind conving?toare.

Pentru c? jurnalul de scriitor al Aurei Christi – o parte a acestuia ap?rut ini?ial ?n dou? volume (Trei mii de semne ?i Foamea de a fi) – are circa o mie de pagini, la sugestia editorului, acestea au fost redistribuite ?n volume. Titlul Trei mii de semne (Editura Ideea European?, 2007) – edi?ie rev?zut? ?i ad?ugit? – a r?mas intact, pe c?nd Foamea de a fi (ed. I-a: Editura Contemporanul, 2010) apare cu titlul Coasta lui Apollo. Publicistica polemic? a fost organizat? ?ntr-un volum separat.?Am trecut pe l?ng? Academie, ?n a c?rei gr?din? am admirat ni?te castani b?tr?ni ?i at?t de m?ndri, Doamne, ?n solitudinea lor, dezvelit? ?n plin? urbe. Am urm?rit felul ?n care – ezit?nd parc? sau nu e dec?t o prejudecat? – c?deau ni?te castane; auzind pocnetul acela copil?ros ?i grav, care m-a dus cu g?ndul la o ?mplinire, apoi la un sf?r?it de drum, m-am oprit locului. Era o zi senin?; sufla un v?nt u?or ?i greu, de septembrie t?rziu, cu ochi ?ntuneca?i. Un septembrie cu cearc?ne de b?tr?n ?nsingurat. Dup? ce c?dea, straniu, nici o castan? parc? nu mai mi?ca; fiecare fruct r?m?nea pe locul desemnat parc? ?n timpul c?derii; da, fiecare castan? avea locul ei, ?tiut parc? ?nainte de a fi slobozit? pe asfaltul aleilor asimetrice sau pe p?m?ntul ?mp?nzit de frunze de un galben putred, uitat, ruginit. Privind acele castane, mi-am dorit ca poemele, eseurile ?i prozele mele s? se bucure de aceea?i, minunat?, ?nt?mplare: fiecare cuv?nt s? cad? ?n pagin? ca un fruct greu, copt, imposibil de urnit, fiecare cuv?nt s? r?m?n? ?n textura frazei, ca ?i cum ar fi acolo dintotdeauna.Prin urmare, rolul meu const? ?n dexteritatea r?bd?toare de a asista cuvintele, a?a cum Iosif – copilul f?nt?nii ?i al norocului – ajuta v?ntul ?n gr?dina de palmieri a prietenului faraonului, Putifar. (Aura Christi)

Adevrata putere, scrie tnrul erudit Balot, se afl n puterea fr glorie, n puterea ascuns, n fecunditatea tinuit. Nimic manifest, smna este ngropat adnc. n somnul seminei e puterea fr glorie. nsi pasivitatea ei e rodnic. Seceriul, gloria trzie a seminei dincolo de orizontul ei. Smna e puternic n timpul agoniei sale subterane”. Aceste note – ce pot fi considerate un manifest indirect – sunt scrise n ianuarie 1955 […] E captivant incursiunea efectuat n ’91-’98 n sumbrul an ’54-’55; ochiul lucid al eruditului Balot l privete” pe junele de atunci, l judec, l trateaz cu iubire, cu nelegere, cu ranchiun de crturar. Se obine astfel un efect al stranietii; e ca i cum ai nainta printr-un labirint al timpului, labirint ce are n loc de ziduri – oglinzi. n timp ce vezi diferite chipuri reale n oglind, asiti la descrierea lor luxuriant, memorabil, iar numai peste cteva clipe ai ansa s vezi aceleai chipuri vii, descrise de acelai spirit... ce a acumulat o experien – de la primul jurnal, de la primul segment de timp – de patruzeci de ani aproape. Cuceritoare, asprimea unui guru ntoars mpotriva sa, asprime ce denot faptul c rzboiul subteran, nceput acum cteva decenii, e n toi; Maestrul i este fidel siei, se nfrupt imperial din mizeria oricrei autodepiri (Nietzsche). Atingnd o dat un ideal – kantian vorbind, un lucru individual, determinabil sau chiar determinat numai prin idee” –, Nicolae Balot, l depete exemplar, inventnd idealuri ce dau largi fiori de sfnt mister. (Lucian Blaga)” (Aura Christi) Caietul albastru – un fragment memorabil din istoria mentalitilor autohtone – apare pentru prima dat n Colecia Ediii definitive.

FLUX PERMANENT Scene ?i secven?e cur??ate de resorturile sugestiilor automate sunt eroii poeticii Ioanei Geac?r. ?pe scaunul de la cinema las? dinadins trandafirul/ lumina se va stinge/ ?i doar lic?ririle dinspre ecran sau dinspre u?a deschis?/ ?i vor m?ng?ia genunchii“ (?Cinema“) astfel de imagini ale singur?t??ii aflate ?n permanent? rela?ie cu tot ceea ce este ?n jur lumineaz? noul volum al Ioanei Geac?r. P?n? ?i titlul c?r?ii sale de la Casa de Pariuri Literare func?ioneaz? dup? aceea?i dinaminc? a izol?rii ?n mijlocul lucrurilor. Singur?tatea unui titlu ??Recviem pentru nuca verde? e un titlu de poem care m? b?ntuie de c?teva zile ?i uite unde a r?s?rit! Am pus si eu un nuc l?ng? bloc, c??iva ar?ari, plopi, tei, dar nu s-a prins dec?t un m?r care s-a dovedit a fi dud ?n cele din urm?. Toate vr?biile din cartier m? iubesc.“ scria Ioana Geac?r ?n urm? cu 5 ani pe un site literar. ?ntre timp, titlul acela pare s? fi preluat controlul asupra unui ?ntreg volum de poezii. Un volum ?n care nu este niciun poem care s? fie explicit recviem ?i nici de nuci nu vine vorba dec?t ?n interiorul cuv?ntului ?siNUCIdere“ sau c?nd ?sinuciga?ul alege din libr?rie c?teva c?r?i de pus sub picioare“. Verde ?n ce prive?te, ?ns?, felurile ?n care apare culoarea ?verde“ ?n volumul de fa?? al Ioanei Geac?r se pot scrie pagini consistente. De la fluturele care ??i schimb? culoarea, la ?zidul crescut ca un mu?chi“ cu op?iuni de ?tergere ro?ii ?i verzi, sau la acoperi?urile sm?l?uite ?n acela?i poem (?printre ruinurile T?rgovi?tei“), ?n amestecul cromatic al trupurilor dintre blocuri, sau ?mirosul de verde“ din ?emo?ii ?n ghips“, ochiul ?ncol?cit ?i rochia mamei, acela?i motiv leag? stabilizeaz? traseul poetic parcurs ?n aceast? carte care ?ncepe cu ?the end“ ?i se ?nchide cu ?ziua abia a-nceput“, ?naintea finalului ?ioana deseneaz? raze la sf?r?itul caietului de poezii“. Poveste vs. prezen?a uman? Multe poeme din acest volum alterneaz? personalul ?i impersonalul, articolul nehot?r?t ?i m?rci ale posesivit??ii la distan?? de c?teva versuri. Dac? ar fi s? aleg un mecanism care s? fie responsabil pentru demersul poetic al Ioanei Geac?r acesta ar fi tocmai amendarea jocului literar gratuit. Fie c? preia desf??ur?ri nostalgice ori tablouri ale purit??ii, nara?iunile sunt pulverizate aici pentru a face loc unui contur uman: ?mi-e team?/ c? dac? z?mbesc fa?a mi se va descompune“ (?humpty dumpty“). ?ntr-un volum ?n care singurele cuvinte scrise cu majuscule sunt T?rgovi?te, Breughel cel B?tr?n sau Hieronymus Bosch ?i unde nu exist? nici m?car o singur? virgul?, reperele poeziei sunt puse la ?ncercare, iar ?ncercarea suprem? este leg?tura dintre elemente aparent disparate, dintre m?rci ale fragilit??ii ?i ipostaze brutale, o c?utare expresiv? ?n flux permanent.

Romanele Aurei Christi, ample construc?ii epice, abordeaz?, cu un curaj ?i maturitate rar?, modelul ?i aria expresiv? ?i ideatic? a romanului de reflexivitate ?i problematic? grav?, uman?, de la M. Proust ?i Th. Mann, sub tutela impresionant?, infinit? ?i enorm expresiv? a lui F.M. Dostoievski. Acela?i, Dostoievski, de data asta al?turat lui Friedrich Nietzsche, face obiectul unor ample studii eseistice, pe care Aura Christi le-a conceput ?i publicat ?n ultimii ani, abord?nd teme de o rar? ?ndr?zneal? ideatic?, problematica esen?ial? a individului ?n abisalitatea sa, a Fiin?ei, arta complicat?, prezent?nd ?nc? nu pu?ine mistere ?i paradoxuri psihologice ale tipologiei romane?ti moderne, de la cu adev?rat revolu?ionara ? la recherche du temps perdu la Idiotul ?i Crim? ?i pedeaps?.?n publistica ei curent?, sus?inut?, Aura Christi sprijin?, polemic adeseori, cultul valorilor clasice ?i moderne europene ?i refuz? improviza?iile ?i impostura literar? care, ?n actualitatea post-comunist?, tresare ?n c?mpul literar rom?nesc ?n varii forme, de la contestarea, de plano, a marilor modele moderne lirice ale continentului ?i cultivarea unui mizerabilism ?i a brutalit??ii expresiei ce se cufund? ?i abund? nu rareori ?n tonuri suburbane, sclipind triumf?tor ?n accente arogante ce vor s? instaleze un fel de triumf al tinere?ii ?protestatar-revolu?ionare“ culturale ?i preiau, f?r? sim? critic, ?ntr-o afi?at? incultur? poetic?, cu o anume voluptate, simboluri ?i expresii france, voit pornografice, din recuzita avangardist? ?i futurist? a literaturii ?nceputului de secol XX. (Nicolae Breban)O mistic? de halou dostoievskian domin? obsedant destinele eroilor din romanul Aurei Christi, Cercul s?lbatic. (…) E, ?n felul s?u, un roman al cuplurilor ce se fac ?i se desfac, se men?in c?t ?i cum se men?in ?n virtutea unor automatisme ?n care iubirea este c?utat?, mimat?, tr?dat?, ea r?m?n?nd mereu o iluzie sau o speran?? virtual?, ?ntre via?? ?i moarte. Se vorbe?te mult despre moarte ?n acest roman. Existen?a ?ns??i e parcurs? sub semnul acesteia. (Constantin Cuble?an)Poate aici este imensul merit al Cercului… M-a supus unui exerci?iu deloc facil de a formula motive pentru care merit? s? tr?ie?ti. ?i nu ?n fa?a unui om care ur??te via?a, n?uc, sau e dezgustat de ceea ce i se pare a fi via?a. Ci ?n fa?a acestei fete-femei, Diana, care caut? profund sensul, care iube?te florile, apa, arta. At?t de plin? de via?? e creatura aceasta (…), ?nc?t preaplinul acesta o consum? ?i o arunc? ?n moarte. Diana arat? c? nu e simplu s? tr?ie?ti la altitudinea aceea uria?? a foamei de via??, a puterii uria?e de a tr?i. Setea ei de via?? ?i frumuse?e ?i lini?te o expune, o face fragil?… Naufragiul ei e produs de apele grele ?i ur?te ale unei lumi neatente, nep?s?toare p?n? la agresiune fizic?… O lume de fiare, ?n care nimeni nu ofer? protec?ie puilor. O lume hulpav?, ?n care fluturii ?i puii de c?prioare sunt r?pu?i, ?nghi?i?i, ca ?i c?nd… Poate pentru asta s-au n?scut… Poate Dumnezeu ?i cheam? la el… Sau poate nu! Poate o imens? responsabilitate ar trebui luat? pe umerii mei ?i nu numai ai mei! Poate c? oamenii frumo?i, ca Diana, au o for?? neb?nuit? ?n fragilitatea lor. Poate c? nimic nu se poate face pentru adolescen?ii care aleg moartea… Poate nimic nu se poate face ?mpotriva mor?ii… (Irina Ciobotaru) http://aurachristi.ro/

Heyman ?vát 1944-ben, Nagyváradon hurcolták el?bb gettóba, majd Auschwitzba, ahol személyesen Mengele küldte a halálba. Tizenhárom éves volt. Titkos naplóját édesanyja találta meg, aki k?nyvvé formálta, és kiadta. ?gy lett ?va naplója a holokauszt egyik legmegrázóbb dokumentuma. Az olykor érezhet? anyai beavatkozástól a napló még drámaibb, még megrázóbb lett, f?ként, mert tudjuk: a megjelenés után ?va édesanyja mély depresszióba esett, majd ?ngyilkos lett. A napló azóta megjelent angolul, héberül, néhány évvel ezel?tti, ?va lányom cím?, magyar kiadása után pedig németül, franciául, spanyolul és baszk nyelven is.  "Pedig, kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész k?rzetb?l csak én maradhatnék itt. ?n egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csend?rt?l, aki elvitte a lisztet t?lünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne ?ljenek meg, csak hagyjanak élni!"A család elhurcolásáról Zsolt Béla: Kilenc koffer c. k?nyvében írt, melyet "Az emberi becstelenség krónikája" - ként tart számon a The Observer.

Ezek a versek azoknak szólnak, akik úgy érzik, hogy életük felett a gondok hullámai készülnek ?sszecsapni. Szürke hétk?znapokban k?nnyen keseredünk el, vagy csüggedünk, ha nehezen j?nnek a sikerek, ha kevés a pozitív visszajelzés. Legyen szó pénzr?l, egészségr?l, kapcsolatokról, vagy a boldogságról. Néhány lélekemel? gondolat segíthet felfedezni a benned rejl? er?t, a kiaknázatlan er?forrásokat, amik képesek éreztetni veled, hogy olyan életet élsz, amilyet szeretnél és hogy senkivel nem cserélnél! M?nich Krisztina tapasztalta, hogy a szeretetnek és a hitnek hatalmas ereje van. Meger?sít benne, hogy a helyes úton jársz, gyógyít, inspirál és felemel. Verseivel és az Angyalokkal együtt szeretne biztatást, reményt nyújtani.

Megfizethetetlen cím? k?nyvében Robert K. Wittman, az FBI M?kincsvédelmi Egységének alapítója el?sz?r rántja le a leplet figyelemre méltó karrierjér?l, A Thomas Crown-üggyel verseng?, ám a valós életben is megt?rtént nemzetk?zi thrillert kínálva. A The Wall Street Journal ?él? legendának” nevezte. A The London Times szerint ? ?a világ leghíresebb m?kincsnyomozója”. Wittman a megfizethetetlen m?kincsek és régiségek visszaszerzése m?g?tt rejl? t?rténetekkel kápráztatja el az olvasót. Beépített ügyn?kként általában fegyvertelenül szeg?d?tt m?kincstolvajok, csalók és feketepiaci keresked?k nyomába. Zsákmányainak változatossága egyedülálló. K?rbeutazta a világot, hogy megmentse Rockwell és Rembrandt, Pissarro, Monet és Picasso festményeit, gyakran titokban, a tengerentúli, külf?ldi kormányok szeszélyeire is tekintettel dolgozva. A Wittman által elfogott m?kincstolvajok és csalók k?z?tt van gazdag és szegény, eszes és ostoba, szervezett b?n?z? és kétségbeesett magányos farkas. Arról a csempészr?l, aki egy 6. századi, elrabolt kincset hozott neki, kiderült, hogy magas rangú diplomata. Az értékbecsl?, aki háborús h?s?k leszármazottjaitól lopta el azok családi ?r?kségét, egy ügyes, arisztokrata szélhámos volt. A múzeumi gondnok, aki George Washington hajfürtjeit tulajdonította el, csak egy kis pluszpénzt szeretett volna keresni. Az FBI számításai szerint Wittman t?bb száz millió dollár érték? m?kincset és régiséget mentett meg. Szerinte azonban a statisztika nem fontos, hiszen ki tudná eld?nteni, hogy mi ér t?bbet: egy Rembrandt-?narckép vagy egy a hadat megjárt amerikai zászló? Mindkett? megfizethetetlen.

Két férfi les egy ablakot, felbukkan-e ott Mengele. ?znak-fáznak a hajnali harmatban, étlen-szomjan. Egyikük fogával tépné szét az anyja gyilkosát. A másik azt gondolja, nem érdemes elfogni egy rémalakot.?Isten Igéje elavult, az ?rd?g nyilvánította ki az új tízparancsolatot. Ahol az állt, hogy szeresd felebarátodat, ahogy akarnád, hogy téged szeressenek, ott ezt írta: Mit tehetsz felebarátoddal? Használd, vagy ?ld meg. ?s a parancs megfert?zte a világot.??gy valójában nem egy eszement orvost, hanem légiónyi ?rd?g?t kellene elfogniuk. Nincs választásuk, egyet tehetnek: megpróbálhatják egymást szeretni.Er?teljes, szuggesztív, remek Mengele-regény. - F?ldes Anna, ?let és IrodalomEgyszer? eszk?z?kkel, vaslogikával építkez? regény. - Berkes Erzsébet, Múlt és J?v?Kivételesen becses és szép k?nyv. - Vári Gy?rgyMik?zben olvastam, nem ment ki a fejemb?l, hogy Auschwitzra az els? atombomba válaszolt, így hát[] azzal a tudással kell élnünk, hogy néhány gombnyomással az egész F?ld Auschwitzcá alakítható át. - E?rsi István ?

Azt mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, k?rül?ttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei? A bosnyák asszony megragadta a karomat. – Nem akarok meghalni – suttogta. – Még én sem – mondtam neki, és mosolyt er?ltettem az arcomra. – ?gy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek. Hátrad?ltem az ülésen, és nagy leveg?t vettem. Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal! Figyeltem a saját félelmemet, ahogy j?tt és ment, ha beszívtam és kifújtam a leveg?t, úgy, ahogy a guru tanította. Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni. Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom. Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kerget?zni, nem kerestem misztikus kalandot. Az utóbbi id?ben folyton úton voltam – pihenni akartam kicsit. A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem bel?le. Arepül?útra tartogattam az útik?nyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a f?ldgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek t?bbé. Fogva tartja ?ket egy ismeretlen er?, amelyszétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, ?sszet?r és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal er?sebb lesz, mint amilyen el?tte volt.

La Zürich, c?nd intri ?ntr-un magazin, spui ?Grüetzi“, la Berlin, ?Hallo“, la Buenos Aires, ?Ola“, un ?Hallo“ ?ntors pe dos, poate unde-i pe emisfera cealalt?, la Viena, ?Grüss Gott“, dar ?i la Sibiu, acum 60 de ani, se spunea tot ?Grüss Gott“. Timi?oara nu cred c? f?cea opinie separat?, c? unde-i unu’ nu-i putere, o ?tie tot rom?nu’, dar nici Budapesta n-avea de ce s? fac? mofturi, de vreme ce Sisi, superba ?mp?r?teas? a Austriei, devenise regina Ungariei, datorit? unui foarte cool conte maghiar... cam a?a se ?ncruci?eaz? ?i limbile. ?Grüss Gott“ ?nseamn?: ?Salut?-l pe Dumnezeu“ sau ?Domnul s? te aibe ?n paz?“. Din binecuv?ntare a ajuns marcaj de grani?? a fostului imperiu habsburgic. Gata. Mi-am f?cut intrarea ?n scen?. De fapt n-am vrut dec?t s? v? spun ?Bun? ziua“. (Nora Iuga 29 decembrie 2009)

Nu sunt obi?nuit s?-mi prezint singur c?r?ile. Nu se obi?nuia asta pe c?nd publicam ?i eu mai des. Oricum, la pierderea speran?ei n-a fost conceput? ca atare, o carte cu o structur? de rezisten??, a?a cum se fac azi, ?i c?r?ile, ?i casele. Au fost nota?ii disparate, iar dac? exist?, totu?i, o aparen?? de unitate, atunci asta vine de altundeva dec?t din inten?ia de construc?ie. Din constan?a obsesiilor mele ?i a celor ce-mi trec prin cap, fie ?i ?nt?mpl?tor.Poate p?rea o carte trist? sau demobilizatoare (Doamne fere?te!), de?i sunt momente c?nd e d? r?s, ca la Ion de la gar?, mai ales ?n cele dou? pasaje cu sexul, cu toate c? nu pentru ele am scris-o, ele sunt doar ni?te accesorii, a?a cum e ?i sexul prea adesea... M? gr?besc s? v? spun c? accesoriile nu sunt, chiar ?ntotdeauna, inutile.Toat? via?a, ?nc? de acum 45 de ani, c?nd am publicat prima carte a mea de versuri, din care azi nu mai pot p?stra dec?t titlul, Turnul ?nclinat, am fost... ?nclinat spre partea neagr? a existen?ei. A?a c? nu pot da vina pe b?tr?ne?e c? mi-am pierdut cu totul speran?ele. Ele erau cam pierdute ?nc? de atunci, de la Cluj, demult. Acum doar pierderea lor a ie?it ?n pagin?, ?i chiar pe o copert?. (Nicolae Prelipceanu)

Poemele lui Virgil Botnaru au una dintre cele mai rare caliti regsibile la un debutant: anume polifonia. Dei arat numaidect recognoscibil, ele sun diferit de la o seciune la alta a crii; se vede, vreau s spun, c-s produse de un acelai spirit i o aceeai energeia, ns sunetul lor e mereu altul. Uneori, ele par contaminate de un misticism aproape pios, ca-n poemul (aproape un haiku) n care poetul trece dimineaa devreme pe lng catedral i gsete c Dumnezeu doarme; pentru ca dup cteva pagini s gseti o strigtur licenioas de dou versuri, deucheat dar simpatic; iar, dup alte cteva pagini, poemele devin documente ale unei melancolii virile, alcoolizate & depresive. E limpede, pentru mine, c Virgil Botnaru e un poet, al crui instrument acoper cteva octave bune; i c tie, de la bun nceput, cum s i-l exploateze. E, adic, un poet despre care tiu sigur c voi mai vorbi–cu ncredere & apreciere.“ – Radu Vancu

Volumul, prefa?at de ASR Principele Radu al Rom?niei, con?ine texte ce abordeaz? aspecte privind istoria Casei Regale din Rom?nia, precum ?i rolul pe care aceasta l-a avut de-a lungul timpului ?n via?a social? ?i politic? rom?neasc?. Din punct de vedere publicistic, cartea deschide Anul Regal, c?nd se ?mpline?te un secol ?i jum?tate de la fondarea Casei Regale ?i a statului rom?n modern, anul care marcheaz? ?ntemeierea Dinastiei Regale ?i instituirea primei Constitu?ii moderne a statului rom?n.

Vladimir Dr?ghia ni se confeseaz? cu toat? sinceritatea ?ntr-un volum de poeme care c?nt?re?te exact 21 de grame, ?n care dulcea cucut? ??i des?v?r?e?te efectele ?n simbioz? cu cele mai ale noastre cuvinte. Sunt ni?te note t?rzii din b?t?i de inimi vii, prin care autorul creioneaz? convingerea absolut? care, de altfel, d? titlul c?r?ii.?Omul ?sta cu p?tr??ele pe burtic? are ?nc? for?a unui copil ne?lefuit. Aia pe care noi to?i am pierdut-o acum mult? vreme. Sper ca placheta asta de versuri s? ?ncap? pe m?inile unui editor de treab?. S-o fac? mic?-mic?, s?-ncap? ?n buzunarul de la piept. Acolo, ?n dreptul inimii. Whatever. Po?i s-o bagi ?i-n buzunarul de la blugi. Pe buca st?ng?. S-o mai sco?i din c?nd ?n c?nd ?i s?-?i speli ochii de praf cu o lacrima stupid?.“ – Florin Piersic Junior