Lucrarea aduce in dezbaterile istoricilor si economistilor evolutia economica si politica a Romaniei in perioada 1859-1900, marcand o contributie insemnata in acest domeniu destul de putin studiat, analizat si dezbatut.Tema centrala a lucrarii o constituie necesitatea crearii unei industrii romanesti inca de la inceputul secolului al XIX-lea, pledand in favoarea protectionismului, a independentei capitalurilor si a mainii de lucru calificata.De asemenea, autorul analizeaza dezbaterile care au avut loc in epoca pe tema industrializarii si protectionismului intre cele doua partide mari existente in a doua jumatate a secolului XIX: Conservator si Liberal, precum si cele dintre economistii de conceptie din acea vreme: D.P. Martian, I. Ghica, Ionica Tautu, P.S. Aurelian.

The work represents a synthesis published and printed in two volumes (the 1st volume in 2002, the second one, in 2004) under the aegis of Mica Valahie Publishing House in Bucharest. Being elaborated on the basis of some documents discovered in the Romanian and foreign archives, the two volumes cover the period up to 1929 in the first volume and the period from 1929 to 2005 in the second one. The paper reveals the role and place of Romanian oil in the evolution of the national and worldwide history, especially during the World War between 1939 and 1945 and in the development of the so-called “cold war”. The book insists upon the prospects of the specific “black gold” evolution.In the addendum there are to be found some interesting documents and the complete bibliography of oil.

O nuan autobiografic, perfect ntemeiat, irizeaz concepia lui Breban de la acest nivel, miza mare a ideii fiind aceea de a demonstra – ceea ce romancierul a mai fcut… – c generaia din care face el nsui parte (Nichita Stnescu, Matei Clinescu etc.) a transformat literatura ntr-un asemenea mediu germinativ de excelene, prin intermediul promovrii esteticului ca replic alternativ sublim la grotescul ideologic din jur. Trebuie s recunoatem c Breban rmne seniorial i impecabil de fiecare dat cnd enun aceast dihotomie: de pild, nu trebuie uitat faptul c Istoria dramatic a prezentului s-a zamislit cnd mpotriva autorului se trgea cu tunul, pe motivul orchestratei acuze de colaborare cu Securitatea. Nici un raspuns n volum, nimic insidios, revanard sau resentimentar: doar idei i fapte, nu psihologie. Jos plria!“ (tefan Borbély)Numai cultura, carevaszica, ne poate lecui de aceast nesiguran identitar i numai ea poate nnobila istoria noastr de care, s-a putut constata, prozatorul maramureean nu-i mulumit… Face i alte profeii, atunci cnd n capitolul final vorbete despre specificul naional, dar despre toate acestea vom putea discuta cu alt prilej. Este o tem pe care noi, romnii, o aducem mereu n discuie fie pentru a o sataniza, fie pentru a o apra. Observ c N. Breban n-o respinge, de plano, cum fac globalitii, nici n-o smintete cu un discurs encomiastic, cum fac localitii. El procedeaz corect, aa cum procedeaz orice intelectual lucid i responsabil, adic analizeaz un concept (un concept esenial) i ncearc s-i vad viitorul… Este trist, i are de ce, cnd se gndete la lumea politic de azi i la retorica resentimentului i a rzbunrii care domin lumea intelectual… S mai spun c are i n acest caz dreptate, c dup douzeci de ani de libertate intelectualii romni, cu precdere scriitorii (ei, care s-au inut bine sub regimul totalitar), se detest cu o grea sinceritate mi amintesc de o propoziie din Eminescu (reproduc din memorie): Nu eti liber, dac nu eti drept. Se poate spune i invers: Nu eti drept, dac nu eti liber. Liber, n cazul oamenilor de litere, de prejudeci, de complexe i idiosincrazii, de eecurile i vexaiunile pe care i le-a provocat istoria i pe care spiritul nu poate s le stpneasc.“ (Eugen Simion)

A magyar turanizmus jellegzetesen magyar és teljességgel elhallgatott eszmeáramlat: akik benne voltak, igyekeztek még a nyomait is eltüntetni. Pedig a magyar k?zvéleményt a 19. század eleje óta izgatta a magyarság keleti eredete és nyugati mintak?vetése k?zti ellentmondás. Vissza kell-e fordulnunk keletre? Létrej?het-e a ?turáni népek” ?sszefogása? Van-e a magyaroknak küldetésük Keleten? Vagy éppen Nyugaton? Száz évvel ezel?tt magyar expedíciók rótták Anatólia, a Balkán és Dél-Oroszország útjait, a magyar kormány hatalmas ?sszegeket áldozott, hogy keleti ?szt?ndíjasokat hozzon Magyarországra, magyar üzletemberek próbáltak piacot találni a K?zel-Keleten, és a turanizmus divatjának k?sz?nhet? az els? külf?ldi magyar intézet megnyitása is. A két világháború k?z?tt az eszmeáramlat számos befolyásos értelmiségit kísértett meg, majd 1945 után elhallgattatták. Ennek ellenére túlélte az államszocializmus éveit, és újra teret nyert a rendszerváltozás után. Ez a k?nyv nemcsak a turanizmus, hanem a Keletr?l való gondolkodás és politikai konzekvenciáinak t?rténete is. Izgalmas, másfél évszázados utazás Tibett?l Argentínáig, Tartutól Isztambulig. Felbukkan benne a turáni egyistenhív? rádióm?szerész, a feministából lett vércsoportkutató f?ldbirtokosleány, a monoklis múzeumalapító, aki egyszerre találta ki a világbékét és a l?vészárokásó gépet, néhány pénzhamisító, illetve a mérn?k, aki megállapította a magyar–maori rokonságot. Turanista emlékek k?z?tt élünk – csak nem tudunk róluk. Ablonczy Balázs (1974) t?rténész, az ELTE BTK oktatója és az MTA BTK T?rténettudományi Intézetének tudományos f?munkatársa. Doktori címét 2004-ben szerezte, tanított és kutatott Londonban, Párizsban, Berlinben és az Egyesült ?llamokbeli Bloomingtonban. 2011 és 2015 k?z?tt a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt. Jelenleg az MTA Lendület-pályázatán támogatott Trianon 100 kutatócsoport vezet?je, Budapesten él.

RUINS OF ANCIENT CITIES, WITH GENERAL AND PARTICULAR ACCOUNTS OF THEIR RISE, FALL, AND PRESENT CONDITION. - BY CHARLES BUCKE This Volume contain these cities;Messene, Mycen?, Miletus, Nauplia, Nemea, Nineveh, The Destruction of Sennacherib, Numantia, Olympia, Puteoli, Palmyra (Tadmor), Patr?, Pella, Pergamus, Persepolis, Petra (Wady Mousa), Phigalia, Plat?a, P?stum, Pompeii, Rama, Rome, Saguntum, Hannibal’s Speech to His Soldiers, Sais, Samaria, Sapphura, Sardis, Seleucia, Selinus, Or Selinuntum, Sicyon, Sidon, Smyrna, Spalatro, Stratonice, Susa, Sybaris, Syene, Syracuse, Thebes, Troja, And Other Cities of the Troas, Tyre, Veii Fallen, fallen, a silent heap; their heroes allSunk in their urns:—Behold the pride of pomp,The throne of nations fallen; obscured in dustEven yet majestical.—The solemn sceneElates the soul! ? ?{DYER} The reader is requested to observe, that, though the plan of this work is entirely his own, the compiler of it does not put it forth as in any way original in respect to language or description. It is, in fact, a much better book, than if it had been what is strictly called original, (which, indeed, must have involved an utter impossibility:) for it is a selection of some of the best materials the British Museum could furnish; sometimes worked up in his own language; and sometimes—and, indeed, very frequently—in that of others: the compiler having, at an humble distance and with unequal steps, followed the plan which M. Rollin proposed to himself, when he composed his celebrated history of ancient times.—"To adorn and enrich my own," says that celebrated writer, "I will be so ingenuous as to confess, that I do not scruple, nor am ashamed, to rifle whereever I come; and that I often do not cite the authors from whom I transcribe, because of the liberty I take to make some slight alterations. I have made the best use in my power of the solid reflections that occur in the Bishop of Meaux's Universal History, which is one of the most beautiful and most useful books in our language. I have also received great assistance from the learned Dean Prideaux's 'Connexion of the Old and New Testament,' in which he has traced and cleared up, in an admirable manner, the particulars relating to ancient history. I shall take the same liberty with whatever comes in my way, that may suit my design, and contribute to its perfection. I am very sensible, that it is not so much for a person's reputation to make use of other men's labours, and that it is in a manner renouncing the name and quality of author. But I am not over-fond of that title, and shall be extremely well pleased, and think myself very happy, if I can but deserve the name of a good compiler; and supply my readers with a tolerable history, who will not be over-solicitous to inquire what hand it comes from, provided they are but pleased with it."Having followed this example,—the compiler wishes he could say with equal effect,—he will be fully satisfied, should judicious readers feel inclined to concede, that he has shown some judgment in selecting his materials, and some taste in binding "the beads of the chain," that connects them together. He disclaims, in fact, (as, in the present instance, he is bound to do), all the "divine honours" of authorship; satisfied with those of a selecter, adapter, and compiler; and happy in the hope that he has here, by means of the superior writers, whose labours he has used, furnished his readers with an useful, accurate, and amusing work.? ? ? ? ? C. B.

Hard Times – For These Times (commonly known as "Hard Times") is the tenth novel by Charles Dickens, first published in 1854. The book appraises English society and highlights the social and economic pressures of the times. Hard Times is unusual in several respects. It is by far the shortest of Dickens' novels, barely a quarter of the length of those written immediately before and after it. Also, unlike all but one of his other novels, Hard Times has neither a preface nor illustrations. Moreover, it is his only novel not to have scenes set in London. Instead the story is set in the fictitious Victorian industrial Coketown, a generic Northern English mill-town, in some ways similar to Manchester, though smaller. Coketown may be partially based on 19th-century Preston. One of Dickens's reasons for writing Hard Times was that sales of his weekly periodical, Household Words, were low, and it was hoped the novel's publication in instalments would boost circulation – as indeed proved to be the case. Since publication it has received a mixed response from critics. Critics such as George Bernard Shaw and Thomas Macaulay have mainly focused on Dickens's treatment of trade unions and his post–Industrial Revolution pessimism regarding the divide between capitalist mill owners and undervalued workers during the Victorian era. F. R. Leavis, a great admirer of the book, included it—but not Dickens' work as a whole—as part of his Great Tradition of English novels. ***‘Now, what I want is, Facts. Teach these boys and girls nothing but Facts. Facts alone are wanted in life. Plant nothing else, and root out everything else. You can only form the minds of reasoning animals upon Facts: nothing else will ever be of any service to them. This is the principle on which I bring up my own children, and this is the principle on which I bring up these children. Stick to Facts, sir!’ ? ?The scene was a plain, bare, monotonous vault of a school-room, and the speaker’s square forefinger emphasized his observations by underscoring every sentence with a line on the schoolmaster’s sleeve. The emphasis was helped by the speaker’s square wall of a forehead, which had his eyebrows for its base, while his eyes found commodious cellarage in two dark caves, overshadowed by the wall. The emphasis was helped by the speaker’s mouth, which was wide, thin, and hard set. The emphasis was helped by the speaker’s voice, which was inflexible, dry, and dictatorial. The emphasis was helped by the speaker’s hair, which bristled on the skirts of his bald head, a plantation of firs to keep the wind from its shining surface, all covered with knobs, like the crust of a plum pie, as if the head had scarcely warehouse-room for the hard facts stored inside. The speaker’s obstinate carriage, square coat, square legs, square shoulders,—nay, his very neckcloth, trained to take him by the throat with an unaccommodating grasp, like a stubborn fact, as it was,—all helped the emphasis. ‘In this life, we want nothing but Facts, sir; nothing but Facts!’The speaker, and the schoolmaster, and the third grown person present, all backed a little, and swept with their eyes the inclined plane of little vessels then and there arranged in order, ready to have imperial gallons of facts poured into them until they were full to the brim.

It is believed that the scene of this tale, and most of the information necessary to understand its allusions, are rendered sufficiently obvious to the reader in the text itself, or in the accompanying notes. Still there is so much obscurity in the Indian traditions, and so much confusion in the Indian names, as to render some explanation useful. Few men exhibit greater diversity, or, if we may so express it, greater antithesis of character, than the native warrior of North America. In war, he is daring, boastful, cunning, ruthless, self-denying, and self-devoted; in peace, just, generous, hospitable, revengeful, superstitious, modest, and commonly chaste. These are qualities, it is true, which do not distinguish all alike; but they are so far the predominating traits of these remarkable people as to be characteristic. It is generally believed that the Aborigines of the American continent have an Asiatic origin. There are many physical as well as moral facts which corroborate this opinion, and some few that would seem to weigh against it. The color of the Indian, the writer believes, is peculiar to himself, and while his cheek-bones have a very striking indication of a Tartar origin, his eyes have not. Climate may have had great influence on the former, but it is difficult to see how it can have produced the substantial difference which exists in the latter. The imagery of the Indian, both in his poetry and in his oratory, is oriental; chastened, and perhaps improved, by the limited range of his practical knowledge. He draws his metaphors from the clouds, the seasons, the birds, the beasts, and the vegetable world. In this, perhaps, he does no more than any other energetic and imaginative race would do, being compelled to set bounds to fancy by experience; but the North American Indian clothes his ideas in a dress which is different from that of the African, and is oriental in itself. His language has the richness and sententious fullness of the Chinese. Philologists have said that there are but two or three languages, among all the numerous tribes which formerly occupied the country that now composes the United States. They ascribe the known difficulty one people have to understand another to corruptions and dialects. The writer remembers to have been present at an interview between two chiefs of the Great Prairies west of the Mississippi, and when an interpreter was in attendance who spoke both their languages. The warriors appeared to be on the most friendly terms, and seemingly conversed much together; yet, according to the account of the interpreter, each was absolutely ignorant of what the other said. They were of hostile tribes, brought together by the influence of the American government; and it is worthy of remark, that a common policy led them both to adopt the same subject. They mutually exhorted each other to be of use in the event of the chances of war throwing either of the parties into the hands of his enemies. Whatever may be the truth, as respects the root and the genius of the Indian tongues, it is quite certain they are now so distinct in their words as to possess most of the disadvantages of strange languages; hence much of the embarrassment that has arisen in learning their histories, and most of the uncertainty which exists in their traditions. Like nations of higher pretensions, the American Indian gives a very different account of his own tribe or race from that which is given by other people. He is much addicted to overestimating his own perfections, and to undervaluing those of his rival or his enemy; a trait which may possibly be thought corroborative of the Mosaic account of the creation. The whites have assisted greatly in rendering the traditions of the Aborigines more obscure by their own manner of corrupting names. Thus, the term used in the title of this book has undergone the changes of Mahicanni, Mohicans, and Mohegans; the latter being the word commonly used by the whites.

Milyen lenyomatot hagyott bennünk 1956? T?rténelem alulnézetb?l, avagy családi emlékek, személyes t?rténetek az ominózus ?szr?l, ami után minden más lett. Hogyan lesz egy 17 éves gyárimunkás fiúból néhány nap leforgása alatt forradalmár? Mi t?rtént Erdélyben 56-ban? Mikor eszmél rá a hatéves kislány, hogy a nagyapja Magyarország legfontosabb embere? Hogyan él tovább az, akinek a menyasszonya ?r?kre elhagyta az országot? Hogyan válik a távoli kultúrából érkez? idegen október 23. szellemiségét átérz? emberré? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre válaszol t?bbek k?z?tt Horgas Eszter, Varga Miklós, Kiss Zoltán Zéro, Tordai Teri, Vámos Miklós, Bornai Tibor és sokan mások. A kül?n?s, szívszorító vagy kalandos emlékekb?l megismerhetjük az ezerarcú forradalom néhány emberi mozzanatát. Naszvadi Judith családi érintettsége okán is kezdte el feltenni a kérdéseket el?bb sz?kebb, majd tágabb k?rnyezetében. A 60. évfordulóra így, ezekb?l az interjúkból állt ?ssze A mi '56-unk.

A sorozat és ami m?g?tte van I. Szulejmán szultán 1494-ben született, és 1566-ban Szigetvár alatt vesztette életét. 1520-tól haláláig az Oszmán Birodalom ikonikus uralkodójaként hódított. A magyar t?rténelmet ismer?k biztosan nem rajongtak érte soha. Miután 2013-ban az egyik kereskedelmi csatorna megvásárolta az életér?l szóló Szulejmán cím? sorozatot, a szultán negatív megítélése sokat változott. A néz?k megkedvelték a Halit Ergen? által alakított Fényességest. A sorozatban ábrázolt t?rténelmi események, személyek azonban nem minden esetben egyeznek a valósággal. Ezt az alkotók is megjegyzik: a m? t?rténelmi ihletés? - ami nem azonos a t?rténelmi h?séggel. R. Kelényi Angelika tisztázza a valós t?rténelmi eseményeket. ?sszegy?jt?tt érdekességeken keresztül oszlatja el a félreértéseket, mik?zben szórakoztatja az olvasót.

E tündérjátékról úgy tartják, egy f?úri esküv? alkalmából íródott. Err?l szól maga a darab is, a szerelemr?l, a házasságról, a szenvedélyr?l, az akadályok legy?zésér?l. A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka. Puck, a csúfondáros apród, aki miatt kit?r a háborúság a tündérkirály és tündérkirályn? k?z?tt, minden kerget?z?, egymást ?z? szerelmesnek jelképe lehet, akik szüntelen váltakozásban gerjednek egyért s taszítják el a másikat. Mintha a való életben is Puck gonosz varázslatára fordulna meg minden, majd jótékony varázslatára az éj végére valahogy mégis ?sszerendez?djék. Tündéri álomvilág cívódással, féltéssel, ellenállhatatlan vágyakkal.

William Shakespeare egyik legnagyobb m?ve a Macbeth, a hatalomvágytól megszállott gyenge ember drámája. Macbethnek egyszer azt j?vend?lik, hogy király lesz. Felesége ?szt?nzésére és segítségével, hogy beteljesedjék a jóslat, álmában meg?lik a náluk vendégesked? királyt. Tettüket a leitatott ?r?kre fogják, akiknek nincs is idejük tiltakozásra a hamis vád ellen, mert Macbeth sz?rny? ?felindultságában” meg?li ?ket. A hatalmat, a rangot azonban nem tudják élvezni…

Az álomszer?en meseszép hangulat hirtelen féltékenységi dührohammá változik, rémálommá: a szicíliai király barátját, Polixenést és feleségét (Hermione) házasságt?réssel vádolva küldi a halálba, el?bbi csupán Camillo h?ségének k?sz?nhet?en menekülhet el. Apollo jóslata sem tudja meggy?zni Leontest képzetei hamisságáról, csupán a sz?rny? látvány – szerettei holtteste – ébreszti fel zavaros állapotából. Már kés?, egyetlen utódját, a fattyúnak vélt csecsem?t távoli partokon hagyta sorsára. A t?rténetbe sok év múltán kapcsolódunk bele újra, Perdita – a csecsem?, akit megtalált fiával együtt (Mufurc) nevelt egy pásztor – felcseperedett, és mindenkit elámít vélt származását meghazudtoló szépsége, nemessége. Florizel királyfi beleszeret, és elhagyja érte apja, Polixenes királyi udvarát. A király, a h? Camillóval együtt, álruhában meglesi a pásztorok ünnepét, és haraggal veszi tudomásul fia vonzódását egy egyszer? pásztorlány iránt. Camillo, aki ráj?n Perdita kilétére, a fiatalokat Szicíliába küldi, ahol Leontes tárt karokkal fogadja elveszettnek hitt lányát, és Hermione szobra életre kel. A megbocsájtás, a feloldás pillanata lehetne ez, ha a t?rténetet mindvégig mozgató figura nem g?rdítené a néz?tér és a színpad k?zé az áttetsz?ség, a látomás, az álomszer?ség tüllfügg?nyét. ?s számunkra nem marad más, csupán a feloldatlanság feszültsége.

1920-ban a magyar t?rténelem egyik legsúlyosabb krízise érkezett el. Nem csupán a t?rténelmi Magyarország és hagyományos vezet? rétegei találtattak k?nny?nek: 1918 és 1919 forradalmaival együtt elbuktak a radikális reformokat szorgalmazó baloldali pártok is. K?zel hat év háborús pusztítás után gazdasági, szociális, külpolitikai és m?vel?dési problémák sokasága halmozódott fel. Ekkor született meg a fiatal értelmiség reform iránt elk?telezett részéb?l a magyar népi mozgalom. Az ? t?rténetükr?l szól ez a k?nyv. A magyar népi mozgalomról meglep?en keveset tud a jelenkor emlékezete, és ismereteink jó része is leginkább félreértésekb?l és el?ítéletekb?l táplálkozik. A népi mozgalom elitjéhez tartozók – Németh Lászlótól és Illyés Gyulától kezdve Veres Péteren és Kovács Imrén át egészen Bibó Istvánig – megpróbáltak választ találni a Trianon utáni Magyarország legéget?bb kérdéseire, méghozzá nem a hagyományos ideológiák mentén, hanem egy általuk ?harmadik útnak” nevezett eszmeiség jegyében. Papp István k?tete – amely harminc év óta az els? modern szemlélet? ?sszefoglalása a témának – els?sorban azt kívánja bemutatni, hogyan és miért született meg a népi mozgalom, illetve hogy legfontosabb tagjai milyen elgondolásokat fogalmaztak meg, és milyen reformokat láttak szükségesnek 1945 el?tt és után.

Colours: Activities for 3-5 Year Olds contains enjoyable activities to help develop children's essential skills. Recognizing, identifying and being able to name colours are essential steps in the early education of all children. Colour knowledge is an important means of helping children to make comparisons and observe and explore their environment. The practical activities in Colours include: Fun ways of teaching colour recognition and identification, Sorting and matching games, Unusual art and craft ideas and Suggestions for exploring colours in the environment. All the books in the Activities for 3-5 Year Olds Series contain tried-and-tested activities, linked to the six key areas of learning. They are an invaluable resource of fun, easy-to-use ideas for all early years settings, from preschools and nurseries to reception classes and day nurseries.

Kádár János és a nevével fémjelzett korszak megítélése napjainkig élesen megosztja a magyar k?zvéleményt. Ennek egyik ered?je az a hatvanas évek elején meghirdetett ?sz?vetségi politika”, amely egy újfajta kiegyezés reményében együttm?k?d?k, ?társutasok” megnyerésével igyekezett alkut k?tni a magyar társadalommal. Az ennek érdekében hozott politikai, gazdasági intézkedések a t?rténeti elemzések révén mára jól ismertek. Kádár hatalomtechnikai t?rekvéseinek mélyebb rétegei, személyes dimenziói azonban részben még ma is feltáratlanok. Kik voltak azok, akikkel a pártállami vezet?k a megújuló hatalomgyakorlási mód jegyében párbeszédet kezdtek? Milyen korábbi mintákat hasznosított az MSZMP ?sz?vetségi politikájának” kialakítása során? Milyen út vezetett addig, amíg az 1956-os forradalom leverése után ?t évvel elhangozhatott a kádárizmus jelszava, a bibliai mondást kifordító ?aki nincs ellenünk, az velünk van” mottó? TABAJDI G?BOR legújabb k?tete a ?kádárizmus” hatalomtechnikai módszereinek kialakulását mutatja be, és azt a hatalom birtokosai, a magyar kommunisták, illetve Kádár János politikája fel?l értelmezi. ?tfogó elemzéséhez a r?vid és hosszú távú, kül-, illetve belpolitikai folyamatok bemutatása mellett eddig nem publikált titkosszolgálati dokumentumokat is felhasznál.

A Midsummer Night's Dream is a romantic comedy by William Shakespeare, suggested by "The Knight's Tale" from Geoffrey Chaucer's The Canterbury Tales, written around 1594 to 1596. It portrays the adventures of four young Athenian lovers and a group of amateur actors, their interactions with the Duke and Duchess of Athens, Theseus and Hippolyta, and with the fairies who inhabit a moonlit forest. The play is one of Shakespeare's most popular works for the stage and is widely performed across the world.

This Illustrated version of the "A Short History of the world" contains about 300 Illustrated picture, and many historic objects.. THE story of our world is a story that is still very imperfectly known. A couple of hundred years ago men possessed the history of little more than the last three thousand years. What happened before that time was a matter of legend and speculation. Over a large part of the civilized world it was believed and taught that the world had been created suddenly in 4004 B.C., though authorities differed as to whether this had occurred in the spring or autumn of that year. This fantastically precise misconception was based upon a too literal interpretation of the Hebrew Bible, and upon rather arbitrary theological assumptions connected therewith. Such ideas have long since been abandoned by religious teachers, and it is universally recognized that the universe in which we live has to all appearances existed for an enormous period of time and possibly for endless time. Of course there may be deception in these appearances, as a room may be made to seem endless by putting mirrors facing each other at either end. But that the universe in which we live has existed only for six or seven thousand years may be regarded as an altogether exploded idea. "A Short History of the world" by E-Kitap projesi, Illustrated version by Murat Ukray.. Also added "IN the last fifty years there has been much very fine and interesting speculation on the part of scientific men upon the age and origin of our earth. Here we cannot pretend to give even a summary of such speculations because they involve the most subtle mathematical and physical considerations. The truth is that the physical and astronomical sciences are still too undeveloped as yet to make anything of the sort more than an illustrative guesswork. The general tendency has been to make the estimated age of our globe longer and longer. It now seems probable that the earth has had an independent existence as a spinning planet flying round and round the sun for a longer period than 2,000,000,000 years. It may have been much longer than that. This is a length of time that absolutely overpowers the imagination. "

In issuing this second treatise on Crayon Portraiture, Liquid Water Colors and French Crystals, for the use of photographers and amateur artists, I do so with the hope and assurance that all the requirements in the way of instruction for making crayon portraits on photographic enlargements and for finishing photographs in color will be fully met. To these I have added complete instructions for free-hand crayons. This book embodies the results of a studio experience of twenty-four years spent in practical work, in teaching, and in overcoming the everyday difficulties encountered, not alone in my own work, but in that of my pupils as well. Hence the book has been prepared with special reference to the needs of the student. It presents a brief course of precepts, and requires on the part of the pupil only perseverance in order that he may achieve excellence. The mechanical principles are few, and have been laid down in a few words; and, as nearly all students have felt, in the earlier period of their art work, the necessity of some general rules to guide them in the composition and arrangement of color, I have given, without entering into any profound discussion of the subject, a few of its practical precepts, which, it is hoped, will prove helpful. While this book does not treat of art in a very broad way, yet I am convinced that those who follow its teachings will, through the work they accomplish, be soon led to a higher appreciation of art. Although this kind of work does not create, yet who will say that it will not have accomplished much if it shall prove to be the first step that shall lead some student to devote his or her life to the sacred calling of art? It has been said that artists rarely, if ever, write on art, because they have the impression that the public is too ill-informed to understand them—that is, to understand their ordinarily somewhat technical method of expression. If, therefore, in the following pages I may sometimes seem to take more space and time for an explanation than appears necessary, I hope the student will overlook it, as I seek to be thoroughly understood. My hope with reference to this work is that it may prove of actual value to the earnest student in helping him reach the excellence which is the common aim of all true artists. ? ?J. A. Barhydt. About Author: To many who know nothing about the art of crayon portraiture, the mastery of it not only seems very difficult, but almost unattainable. In fact, any work of art of whatever description, which in its execution is beyond the knowledge or comprehension of the spectator, is to him a thing of almost supernatural character. Of course, this is more decided when the subject portrayed carries our thoughts beyond the realms of visible things. But the making of crayon portraits is not within the reach alone of the trained artist who follows it as a profession. I claim that any one who can learn to write can learn to draw, and that any one who can learn to draw can learn to make crayon portraits. Making them over a photograph, that is, an enlargement, is a comparatively simple matter, as it does not require as much knowledge of drawing as do free-hand crayons. But you must not suppose that, because the photographic enlargement gives you the drawing in line and an indistinct impression of the form in light and shade, you are not required to draw at all in making a crayon portrait over such an enlargement. Some knowledge of drawing is necessary, though not a perfect knowledge. Many people err in supposing that only the exceptionally skilled can produce the human features in life-like form upon the crayon paper. While recognizing great differences in natural aptitude for drawing in different persons, just as those who use the pen differ widely in their skill, some being able to write with almost mechanical perfection of form, I still hold that any one who is able to draw at all can succeed in producing creditable crayons.. J. A. Barhydt.

Rejtély, amelyet másfél száz éve próbálnak írók, irodalomt?rténészek, színházi szakemberek, esztéták, filozófusok megfejteni. Mese? ?rgirus királyfi és Tündér Ilona csodásan valószer?tlen t?rténete számtalan változatban létezik a magyar népmesekincsben, s olasz k?zvetít? forrásokon át g?r?g, s?t egyiptomi gy?kerekig nyúlik vissza az aranyalmát term? fa s a két szerelmes t?rténete. Szerelmi románc? Nem fontos a kor, a táj, a t?rténelmi háttér, csak az érzelmeiben egymásba gabalyodott két ember – itt és most: Csongor és Tünde – lángolása, viharzása, minden eléjük tornyosuló akadályt leromboló akarása, szerelmi szárnyalása. Színdarab? Karakteres, jó szerepek – ?rd?g?k, boszorkányok, b?lcsek, ledérek – forgataga zegzugos cselekmény, váratlan fordulatok, lehet?ség mindenféle színpadi csoda semmi nem korlátozva megvalósítására: sok alakra bomló, egy személybe olvadó boszorkány, leveg?ben r?pk?d?, láthatatlanná váló ?rd?gfiak, f?ld mélyér?l szemünk láttára kiemelked?, fényárban úszó tündérpalota. Minden pillanatban tátva maradhat a szánk. Filozófiai traktátus? ?letutak: Kalmáré a kincs, Fejedelemé a hatalom, Tudósé a b?lcsesség; Csongoré a szerelem. A kincs elpereg, a hatalom elkopik, a tudás semmivé porlad. A szerelem ?r?k. Drámai k?ltemény? ?jfélt?l éjfélig élünk: hajnalodik, felragyog az ég, dél van, alkonyodik, beesteledik, már f?lénk borul az éjszaka. Reményekkel telten, harcra készen kezdjük hajnalban, küszk?dünk reggel, boldogok vagyunk délben, szorongunk alkonyatkor, s?tétedéskor belenyugszunk az elmúlásba. De másnap újra f?lkel a nap. V?r?smarty Mihály 1830-ban fejezte be m?vét, a cím alá azt írta: színjáték ?t felvonásban. Már csak boldogan sajgó, rejtve rejtett szomorú emlék szívében reménytelen szerelme, Perczel Etelka. Mindennapi életében legf?képpen arra büszke, hogy sok kínnal keletkezett nagy m?vét, a Zalán futását a várva várt nemzeti eposzként ünneplik. Tagja az éppen szület? Magyar Tudományos Akadémiának, a legismertebb, legfontosabb szépirodalmi és m?vészeti lapok ?dolgozótársa”, szívét melenget? jóérzés: Széchenyi István a barátja. Igaz, a pénztárcája t?bbnyire lapos, gyakran kínosan lapos, de ismert és népszer? ember. Harminc éves. Férfi. Kincse nincs, hatalomra nem vágyik, a tudásról azt gondolja: valójában senki nem tudja, mennyit ér s mire jó. De Csongor boldog, amikor megpillantja Tündét, boldog, amikor át?leli, boldog, amikor elveszíti, mert hiszi, tudja: nem ?r?kre veszítette el. Küzd, harcol, verekszik: keresi a boldogságot. S boldog, amikor embert próbáló kalandok után végre megtalálja Tündét, s f?ldi létükben ?r?kre ?sszeforrnak. Csongor és Tünde számára a szerelem a kincs, a hatalom, a tudás. El nem veszíthet? kincs, ?r?kre er?t adó hatalom, b?lcsességgé párlódott tudás. ?gy lesznek halandók halhatatlanok. ?s másnap újra f?lkel a nap.

sszevissza csereberéldik egy ikerpár, lóvátesznek egy felfuvalkodott trtett, tmérdek móka, dal, vidámság szvi át két, nagy nehezen egymásra találó szerelmespár trténetét. Oly' darab ez, amint a kznség szeret, kíván, óhajt – ami nektek kell”, mondta Szász Károly errl a vígjátékról, amelynek már a címe is jókedvre derít.

A Hamlet (1601), talán legismertebb, legt?bbet játszott m?ve Shakespeare-nek. K?zéppontjában az élet kínálta, s mindenkiben f?lmerül? kérdés áll: "Lenni vagy - nem lenni?", és ha lenni - hogyan? Mi az emberi cselekvés végs? határa a vélt vagy valós hiba, netán b?n helyrehozatalához? Egyáltalán van-e igazi létezés, s ha van, az mennyire lehet veszélyes a létez?re? Vívódó, t?preng? alkotás a dráma, miként a f?szerepl? maga. Hamlet késleltetett bosszúját hosszas ?nmarcangoló kérdéselvetések, bizonyságkéresésék el?zik meg. Végül igazságot szolgáltat, de ? is belepusztul. T?rni vagy ellenszegülni? A reneszánsz ember dilemmája ?r?kérvény?! Mert a cselekvés erk?lcsileg legvitathatóbb pontja az emberi élet kioltása. Van-e joga valakinek - ha oka van is - ?lni? K?vetkezmények nélkül semmi sem vállalható, kül?n?sen nem a pusztítás. De van-e joga az embernek vélt vagy valós igaza tudatában nem cselekedni, nem vállalni a tett kockázatát? Mennyire tartozunk felel?sséggel a külvilág és saját lelkiismeretünk el?tt? Hamlet tettével válaszol a kérdésekre, ám az egész dráma nem ad egyértelm? feleletet. Nem is adhat. Remekm?vek; géniuszok és a természet sajátossága a talányosság... Nem beszélve arról, hogy a mindennapok kisebb-nagyobb d?ntéseit mindenkinek magának kell meghoznia.