Az Einstein-prófécia után itt az újabb misztikus t?rténelmi thriller a 15 nyelvre lefordított amerikai bestseller szerz?t?l, Robert Masello-tól.Frank Slater katonai járványügyi szakért?nek hadbíróság elé kell állnia, de a büntetése végrehajtása alól rejtélyes okokból felmentik. Nem sokkal kés?bb, olyan állásajánlatot kap, amelyet senki nem akart elfogadni.El kell utaznia egy kis szigetre Alaszka k?zelében, és fel kell derítenie egy életveszélyes jelenséget: az ?r?k jég olvadásnak indult, és kivetette magából egy egész kolónia f?ldi maradványait.A településnyi emberrel a rettegett spanyolnátha végzett 1918-ban és Franknek meg kell állapítania, hogy a maradványok hordozzák-e még a halálos vírust.A Romanov-kereszt egyszerre újabb teória a t?rténelem egyik legnagyobb rejtélyér?l, kül?n?s k?rülmények k?zt játszódó szerelmi t?rténet, és lélegzetelállító thriller a természetfelettir?l. "Ebben a leny?g?z?, humoros és hátborzongatóan természetfeletti thrillerben Robert Masello ügyes kézzel fonja egymásba az orosz uralkodócsalád halálának t?rténetét egy új, világméret? influenzajárvány lehet?ségével. Adjunk a keverékhez még egy falka vérszomjas farkast, néhány él?halottat, egy vérfagyasztó befejezést, és egy magával ragadó, letehetetlen olvasmányt kapunk. A kifinomult próza és t?rténetsz?vés folyamatosan biztosítja Masello helyét ennek a népszer? m?fajnak a csúcsán."- Publishers Weekly

Senki nem felejthet el egy olyan nyarat, amelyet a Casa D’Orban t?lt?tt… A Casa D’Or, a titokzatos ültetvényes ház a Naplemente-tó partján, t?bb mint ?tven éve a Wyatt család tulajdonában van. Jennifer Wyatt ide tér vissza az egyetem elvégzése után reményekkel telve, várja a tóparti nyár. ?m mire elj?n az ?sz, szíve ?sszet?rik, családja szétesik, álmai semmibe vesznek. Húsz évvel kés?bb a Casa D’Or, tragikus események áldozataként, elhanyagoltan áll. Jennifer rácsapta az ajtót a múltjára. Aztán Jim, a férfi, akit megismert, és akibe beleszeretett azon a varázslatos nyáron, újra megjelenik az életében. Azt tervezi, hogy visszaszerzi a Casa D’Or egykori dics?ségét. Találkozásuk felzavarja mindkettejük régi kísérteteit, és felfedi a s?tét titkokat, amelyeket a ház még mindig rejteget. ?Elvesztett szerelem és rég eltemetett titkok… T?kéletes vasárnapi olvasmány.” (Marie Claire) ?Ezzel a csábító és titokzatos regénnyel kit?n?en elmúlathatunk egy nyári délutánt.” (Daily Express) ?Megragadó… Szurkolni fognak Jimnek és Jennifernek. Az elbeszélés nagy sebességgel száguld el?re, és briliáns a stílusa. ?n imádtam.” (Daily Mail) ?Románc izgalommal f?szerezve.” (Glamour) ?Titokzatosság, cselsz?vés és románc találkozik egyetlen varázslatos olvasmányban.” (Fabulous Magazine) ?Hangulatot teremt és lek?ti a figyelmet.” (Sunday Mirror) A szerz?r?l TASMINA PERRY a Sunday Times Top Ten bestseller szerz?inek egyike. Jogi karriert hagyott el azért, hogy belépjen a n?i magazinok kiadói világába. Díjnyertes író és olyan lapok munkatársa lett, mint az Elle, a Glamour és a Marie Claire. 2004-ben elindította saját utazási és divatmagazinját Jaunt címen, és az In Style lapot szerkesztette, amikor elhagyta ezt az iparágat, hogy minden idejét a k?nyvírásnak szentelje. Regényei tizenhét országban jelentek meg. Tasmina férjével és fiával Londonban él, ahol a k?vetkez? regényén dolgozik.

Egy lány. Egy fiú. ?s egy hazugság, ami mindent megváltoztat. Laurának mindene megvan. Sikeres karrier, hosszú, boldog házasság egy gazdag férfival, és huszonéves fia, a kedves, jókép? és tehetséges Daniel. ?mde Daniel találkozik Cherryvel. A lány fiatal, gy?ny?r? és okos, de lehet?ségei k?zel sem érnek fel azzal, amit barátjának tud adni a családja. ?gy aztán mindennél jobban vágyik arra, hogy új családja befogadja. De Laura gyanút fog - úgy érzi, Cherry nem az, akinek látszik. ?s milyen igaza van... Michelle Frances bemutatkozó thrillere napok alatt az Amazon No1 bestsellere lett, a kritikák pedig, mint a thriller m?faj j?v?beli klasszikusáról beszélnek az írón?r?l.

Neked talán sikerül, mert fiatal vagy, én nem fogok visszatérni.” Marceline Loridan-Ivens édesapjának szavai ezek, amelyeket 1944 tavaszán a franciaországi Drancyban mondott az akkor 16 éves lányának, mieltt az auschwitzi, illetve a birkenaui haláltáborba deportálták volna ket. A férfinak igaza lett, lányát pedig azóta is kísértik ezek a szavak. Soha nem tudta feldolgozni, ami trtént, így most megírta, egyszeren, szikár stílusban annak az embernek, akit a világon a legjobban szeretett: haláltáborban meggyilkolt édesapjának. Loridan-Ivens gynyr vallomása az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi sikere volt. Loridan-Ivens az apa-lánya kapcsolat legmélyére hatol. Precíz, visszafogott mesterm…” - Financial Times Mély, megragadó, és mégis knnyed. Mintha minden egyes mondat az emberi szenvedés és túlélés gondolatát sugározná.” - Sunday Times Hátborzongató és gynyr knyv.” - Independent Az egyik legremekebb, legknyrtelenebb knyv, amit valaha írtak.” - Guardian

Egy nem mindennapi gyerekkori barátság lélegzetelállító t?rténete, amely kiállja az id? próbáját. Gustav Perle egy svájci kisvárosban n? fel, ahol a II. világháború sz?rny?ségeib?l csak halk visszhang jut el. Egyedüli gyerekként nevelkedik imádott édesanyjával, Emilie-vel, aki meglehet?en mogorván bánik vele. ?sszebarátkozik egy vele egykorú tehetséges és jó esz? zsidó fiúval Anton Zweibellel, az ígéretes zongoristapalántával.A regény Gustav családjának t?rténetét k?veti nyomon, feltárja az anya antiszemitizmusának gy?kereit, amelynek kihatása lesz fia és legkedvesebb barátjának életére is. Visszatekintés a háborús évekre és egy lelkiismereti ügy kellemetlen k?vetkezményeire, és el?re nézés két életútra, két karrierre; egy szállodatulajdonoséra és egy zongoram?vészére.A Gustav-szonáta a barátságról szól: a szenvedélyes szeretetr?l, az eltávolodásról és a küzdelemr?l. Er?teljes és mélyen megindító m? az egyik legnagyobb kortárs regényíró tollából.?A szeretet és irigység mesteri elbeszélése.” – The Guardian“Egy t?kéletes regény az élet t?kéletlenségér?l” – The Observer“Tremain egy géniusz.” – The Times"Végletes és fájdalmas szépség. Briliáns regény; Tremain a legnagyobb brit írók egyike.” -Salman RushdieRose Tremain 1943-ban született Londonban. Regényei és novellái világszerte 27 országban jelentek meg, számtalan díjat nyertek, beleértve a Sunday Express ?v K?nyve Díját a Restoration-nel (a regényt Booker-díjra is jel?lték). A Sacred Country-val Franciaországban elnyerte a ?Prix Femina Etranger”-díjat, a Music and Silence-szel a Whitbread ?v K?nyve díjat, és a Road Home-mal 2008-ban a regényeknek járó Orange-díjat. 1995-ben a Restoration-b?l Változások kora címmel filmet forgattak, és 2009-ben színpadra is vitték. Legújabb regénye a sokat dicsért Gustav-szonáta, amiben Rose ?páratlan tehetsége csúcsára érkezett” (Observer).Rose Tremain korábbi regénye Színarany címmel jelent meg magyarul a Park Kiadó gondozásában.

– Van valami, amiért még mindig haragszol az elmúlt évekbl – néztem a szemébe, amikor megálltunk a kapunkban. – Nem. Nincs – szólt szintén, némi tprengés után. – Neked – Azt hiszem, nincs – ismertem be, és komolyan is gondoltam. – Viszont – tettem hozzá, amolyan "azért ne nyugodj meg" pillantással – nehogy azt hidd, hogy Benot nem jelentett nekem sokat. – Gondolom. De a te kitalált barátodat Jérome-nak hívták – emlékeztetett mosolyogva. – Részletkérdés – nevettem el magam, aztán a vállába fúrva az arcom, szorosan átleltem. – rülk, hogy az elmúlt négy évem minden egyes napja rólad szólt – suttogtam alig hallhatóan. Cortez kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni, majd hosszasan megcsókolt, engem pedig elnttt a forróság a hajnali hvsben. Azt hiszem, ezt végleg megbeszéltük.”

Meddig mennél el a szeretteidért? Amikor Olivia Brookes felhívja a rend?rséget, hogy bejelentse férje és gyermekei elt?nését, azt hiszi, soha t?bbé nem látja viszont ?ket. Okkal fél a legrosszabbtól, hiszen nem ez az els? tragédia, amit átél. Most, két esztend?vel kés?bb, Tom Douglas f?felügyel?t ismét ehhez a családhoz küldik nyomozni, ám ezúttal Oliiva t?nt el. Minden bizonyíték arra utal, hogy reggel még az otthonában tartózkodott – kocsija a garázsban áll, pénztárcája a konyhaasztalon hever? táskájában van. A rend?rség el akarja rendelni Olivia keresését, de a családtagok ?sszes fényképét eltávolították a fotóalbumokból, számítógépekb?l, telefonokból. Aztán meglátják a vért… Vajon a múlt utolérte Oliviát? Aludj jól – ha tudsz. Sosem tudhatod, ki figyel.

A t?kéletes lány. A t?kéletes barátn?. A t?kéletes gyilkosság? Jenna nagyon beteg. Minden reményét elvesztette egy új szívre, amellyel tovább élhet. Már kihunyna bel?le az élet, amikor megkapja egy Callie nev? lány szívét. Vajon ki volt a donor, és hogyan halt meg? Jenna elhatározza, hogy utána jár a dolognak. Minél k?zelebb kerül azokhoz, akik szerették Callie-t, annál t?bb kérdés merül fel a lány korai halálával kapcsolatban. Valaki biztosan tudja, mi t?rtént. Miért hallgatnak, miért nem beszél senki? Jenna k?zel jár az igazság felderítéséhez, de cserébe elveszítheti mindenét a szeretteit, a józan eszét, s?t az életét. Louise Jensen, A n?vér világsiker? szerz?je újabb lebilincsel?en izgalmas, és félelmetes pszichológiai thrillert alkotott..

Alfredo Santini élete gy?keresen megváltozik, amikor egy eseménytelen nap végén az egyetlen fogása egy gyilkosság áldozata. Az eddig unalmas élet? halász szép lassan egyre mélyebben találja magát a szervezett b?n?zés g?drében. P?rg?s, fordulatokban gazdag, eseménydús gengszterdráma -?egy pisztolyl?vésnyi élmény.

Az escseppek fenn születnek az égen, egy hatalmas felhpalotában. Annak is a belsejében. Puha fehérség veszi ket krbe. A csecsem escseppek azonban gyorsan fejldnek. Megszületésük után már egy-két órával vidáman ugrándoznak, hancúroznak. Ha megszomjaznak, finom páralevet isznak, ha megéheznek, ízletes felhcipót majszolnak. Gyorsan nnek. s gondtalan életük tele van mókával, meglepetéssel. Ugyanis a felhkastély, ami lassan úszik a kék égen, nem olyan, mint az emberek által épített házak, várak, kastélyok – merthogy a szobák nem maradnak ugyanott, hanem folyton vándorolnak, de még a feladatuk is állandóan változik. Az, ami reggel még a konyha volt, délidre hálószobává alakul át, estére pedig már fürdszoba lesz. Ezért az escsepp gyerekek élete csupa izgalmas kaland. Amikor egyik helyiségbl átfutnak a másikba, még nem tudják, hogy mi vár rájuk a kvetkez szobában. Ennek az az oka, hogy maga a palota is percrl percre arrébb mozdul az égen, a szél fújja tovább, az egész épület szüntelenül gomolyog. A legkisebbek ezért a palota kzepén cseperednek fel, mert a szélek, ahol a nagyobbak és a felnttek élnek, sokszor leszakadoznak, amikbl es hull a fldre.”

A hatalmas sikert aratott Marokkói szerelem szerz?jének új k?nyve Yasmine magyar származású édesanyjával, Lillával, és muzulmán édesapjával, Abd ar-Rashid Gibrannal él az Egyesült Arab Emírségekben. A fiatal lány minden vágya, hogy megismerhesse gy?kereit, és anyja szül?hazájában tanulhasson. Apja nem támogatja a lány külf?ldi útját, de felesége unszolására végül, szigorú feltételeket szabva, elengedi ?t. Yasmine az egyetemen szoros barátságot k?t Larával. A lány bátyjával viszont k?lcs?n?s ellenszenv alakul ki, de végül kiderül számukra, hogy milyen keskeny a határ a gy?l?let és a szenvedélyes szerelem k?z?tt. Lehet-e esélyük a fiataloknak a hith? muzulmán apa támogatása nélkül? Kiállhatja-e szerelmük az id? és megannyi akadály próbáját? Dee Dumas a nagy siker? Marokkói szerelem cím? k?tete után ezúttal a mesés Emírségekbe varázsolja olvasóit, ahol kiderül, hogy mire képes egy szerelmes szív, hogy beteljesítse legh?bb vágyait.

Egy kép ezer hazug szóval is felér. Amikor Autumn Carpenter az interneten véletlenül rátalál egy család profiljára, megfordul vele a világ. A képeken szerepl? egyik gyerek ugyanis a saját, ?r?kbe adott kislánya. Egyre megszállottabban k?veti a befogadó családot: gy?ny?r? emberek, szép ház, irigylésre méltó élet. Amikor egyik pillanatról a másikra t?rl?dik a profil, Autumn bébiszitternek jelentkezik, hogy a lánya k?zelében maradhasson. Ekkor szembesül vele, hogy semmi sem az, aminek látszik. ?s hogy néha a legszebb embereknek vannak a legb?n?sebb titkaik. Minka Kent amerikai írón? bemutatkozó pszichológiai thrillere a tavalyi év egyik nagy k?nyvpiaci sikere, amely most a magyar olvasókat is kész elvarázsolni váratlan fordulataival és elképeszt? végkifejletével. A filmjogokat szinte azonnal megvette a Universal Studios.

The Metamorphosis (German: Die Verwandlung, also sometimes translated as The Transformation) is a novella by Franz Kafka, first published in 1915. It has been cited as one of the seminal works of fiction of the 20th century and is studied in colleges and universities across the Western world. The story begins with a traveling salesman, Gregor Samsa, waking to find himself transformed (metamorphosed) into a large, monstrous insect-like creature. The cause of Samsa's transformation is never revealed, and Kafka never did give an explanation. The rest of Kafka's novella deals with Gregor's attempts to adjust to his new condition as he deals with being burdensome to his parents and sister, who are repulsed by the horrible, verminous creature Gregor has become. Part I: One day, Gregor Samsa, a traveling salesman, wakes up to find himself transformed into a "ungeheures Ungeziefer", literally "monstrous vermin", often interpreted as a giant bug or insect. He believes it is a dream, and reflects on how dreary life as a traveling salesman is. As he looks at the wall clock, he realizes he has overslept, and missed his train for work. He ponders on the consequences of this delay. Gregor becomes annoyed at how his boss never accepts excuses or explanations from any of his employees no matter how hard working they are, displaying an apparent lack of trusting abilities. Gregor's mother knocks on the door and he answers her. She is concerned for Gregor because he is late for work, which is unorthodox for Gregor. Gregor answers his mother and realizes that his voice has changed, but his answer is short so his mother does not notice the voice change. His sister, Grete, to whom he was very close, then whispers through the door and begs him to open the door. All his family members think that he is ill and ask him to open the door. He tries to get out of bed, but he is incapable of moving his body. While trying to move, he finds that his office manager, the chief clerk, has shown up to check on him. He finally rocks his body to the floor and calls out that he will open the door shortly.

Видано 45 мовами! Донна Тартт — лауреат Пул?тцер?всько? прем?? № 1 у списку 100 видатних книжок за верс??ю The New York Times Отямившись п?сля вибуху в музе?, тринадцятир?чний Тео ще не розум??, що там, п?д уламками, залишилися його мат?р ? його дитинство. Пробираючись до виходу, повз кам?ння та т?ла, в?н п?дбира? безц?нну картину фламандського майстра, яку так любила його мати. Дивний старий, вмираючи, в?дда? йому свого персня та просить винести картину зв?дси... Тео буде кидати ?з родини в родину, ?з Нью-Йорка до Амстердама, ?з глибин в?дчаю до ейфор??. Викрадений ?Щиголь? стане його прокляттям та над??ю на порятунок... Vidano 45 movami! Donna Tartt — laureat Pul?tcer?vs'ko? prem?? № 1 u spisku 100 vidatnih knizhok za vers??ju The New York Times Otjamivshis' p?slja vibuhu v muze?, trinadcjatir?chnij Teo shhe ne rozum??, shho tam, p?d ulamkami, zalishilisja jogo mat?r ? jogo ditinstvo. Probirajuchis' do vihodu, povz kam?nnja ta t?la, v?n p?dbira? bezc?nnu kartinu flamands'kogo majstra, jaku tak ljubila jogo mati. Divnij starij, vmirajuchi, v?dda? jomu svogo persnja ta prosit' vinesti kartinu zv?dsi... Teo bude kidati ?z rodini v rodinu, ?z N'ju-Jorka do Amsterdama, ?z glibin v?dchaju do ejfor??. Vikradenij ?Shhigol'? stane jogo prokljattjam ta nad??ju na porjatunok...

Underground* *The author of the diary and the diary itself are, of course, imaginary. Nevertheless it is clear that such persons as the writer of these notes not only may, but positively must, exist in our society, when we consider the circumstances in the midst of which our society is formed. I have tried to expose to the view of the public more distinctly than is commonly done, one of the characters of the recent past. He is one of the representatives of a generation still living. In this fragment, entitled "Underground," this person introduces himself and his views, and, as it were, tries to explain the causes owing to which he has made his appearance and was bound to make his appearance in our midst. In the second fragment there are added the actual notes of this person concerning certain events in his life.--AUTHOR'S NOTE. II am a sick man.... I am a spiteful man. I am an unattractive man. I believe my liver is diseased. However, I know nothing at all about my disease, and do not know for certain what ails me. I don't consult a doctor for it, and never have, though I have a respect for medicine and doctors. Besides, I am extremely superstitious, sufficiently so to respect medicine, anyway (I am well-educated enough not to be superstitious, but I am superstitious). No, I refuse to consult a doctor from spite. That you probably will not understand. Well, I understand it, though. Of course, I can't explain who it is precisely that I am mortifying in this case by my spite: I am perfectly well aware that I cannot "pay out" the doctors by not consulting them; I know better than anyone that by all this I am only injuring myself and no one else. But still, if I don't consult a doctor it is from spite. My liver is bad, well--let it get worse! I have been going on like that for a long time--twenty years. Now I am forty. I used to be in the government service, but am no longer. I was a spiteful official. I was rude and took pleasure in being so. I did not take bribes, you see, so I was bound to find a recompense in that, at least. (A poor jest, but I will not scratch it out. I wrote it thinking it would sound very witty; but now that I have seen myself that I only wanted to show off in a despicable way, I will not scratch it out on purpose!) When petitioners used to come for information to the table at which I sat, I used to grind my teeth at them, and felt intense enjoyment when I succeeded in making anybody unhappy. I almost did succeed. For the most part they were all timid people--of course, they were petitioners. But of the uppish ones there was one officer in particular I could not endure. He simply would not be humble, and clanked his sword in a disgusting way. I carried on a feud with him for eighteen months over that sword. At last I got the better of him. He left off clanking it. That happened in my youth, though. But do you know, gentlemen, what was the chief point about my spite? Why, the whole point, the real sting of it lay in the fact that continually, even in the moment of the acutest spleen, I was inwardly conscious with shame that I was not only not a spiteful but not even an embittered man, that I was simply scaring sparrows at random and amusing myself by it. I might foam at the mouth, but bring me a doll to play with, give me a cup of tea with sugar in it, and maybe I should be appeased. I might even be genuinely touched, though probably I should grind my teeth at myself afterwards and lie awake at night with shame for months after. That was my way.

In these times of ours, though concerning the exact year there is no need to be precise, a boat of dirty and disreputable appearance, with two figures in it, floated on the Thames, between Southwark bridge which is of iron, and London Bridge which is of stone, as an autumn evening was closing in. The figures in this boat were those of a strong man with ragged grizzled hair and a sun-browned face, and a dark girl of nineteen or twenty, sufficiently like him to be recognizable as his daughter. The girl rowed, pulling a pair of sculls very easily; the man, with the rudder-lines slack in his hands, and his hands loose in his waistband, kept an eager look out. He had no net, hook, or line, and he could not be a fisherman; his boat had no cushion for a sitter, no paint, no inscription, no appliance beyond a rusty boathook and a coil of rope, and he could not be a waterman; his boat was too crazy and too small to take in cargo for delivery, and he could not be a lighterman or river-carrier; there was no clue to what he looked for, but he looked for something, with a most intent and searching gaze. The tide, which had turned an hour before, was running down, and his eyes watched every little race and eddy in its broad sweep, as the boat made slight head-way against it, or drove stern foremost before it, according as he directed his daughter by a movement of his head. She watched his face as earnestly as he watched the river. But, in the intensity of her look there was a touch of dread or horror. Allied to the bottom of the river rather than the surface, by reason of the slime and ooze with which it was covered, and its sodden state, this boat and the two figures in it obviously were doing something that they often did, and were seeking what they often sought. Half savage as the man showed, with no covering on his matted head, with his brown arms bare to between the elbow and the shoulder, with the loose knot of a looser kerchief lying low on his bare breast in a wilderness of beard and whisker, with such dress as he wore seeming to be made out of the mud that begrimed his boat, still there was a business-like usage in his steady gaze. So with every lithe action of the girl, with every turn of her wrist, perhaps most of all with her look of dread or horror; they were things of usage. 'Keep her out, Lizzie. Tide runs strong here. Keep her well afore the sweep of it.' Trusting to the girl's skill and making no use of the rudder, he eyed the coming tide with an absorbed attention. So the girl eyed him. But, it happened now, that a slant of light from the setting sun glanced into the bottom of the boat, and, touching a rotten stain there which bore some resemblance to the outline of a muffled human form, coloured it as though with diluted blood. This caught the girl's eye, and she shivered. 'What ails you?' said the man, immediately aware of it, though so intent on the advancing waters; 'I see nothing afloat.' The red light was gone, the shudder was gone, and his gaze, which had come back to the boat for a moment, travelled away again. Wheresoever the strong tide met with an impediment, his gaze paused for an instant. At every mooring-chain and rope, at every stationery boat or barge that split the current into a broad-arrowhead, at the offsets from the piers of Southwark Bridge, at the paddles of the river steamboats as they beat the filthy water, at the floating logs of timber lashed together lying off certain wharves, his shining eyes darted a hungry look. After a darkening hour or so, suddenly the rudder-lines tightened in his hold, and he steered hard towards the Surrey shore. Always watching his face, the girl instantly answered to the action in her sculling; presently the boat swung round, quivered as from a sudden jerk, and the upper half of the man was stretched out over the stern.

Чортова дванадцятка — досить змстовна й влучна характеристика збрки жахв за редакцю неперевершеного Ствена Джонса! Пд одню обкладинкою збран 12 гостроцкавих оповдань менитих майстрв горору. Дж. Гаррс, К. Ньюман, М. рей, Р. Кемпбелл та нш гарантують вам безсонну нч в атмосфер тамничост й мстики… Подейкують, що в паризькому Театр Жаху влаштовують кривав вистави. Тридцятидвохрчна Кейт Рд пдбралася надто близько до розгадки… (Гньоль) Вдомий актор Даррен Ловр на пку популярност… був, аж доки не розгнвав вдьму! (Забуття)Chortova dvanadcjatka — dosit' zmstovna j vluchna harakteristika zbrki zhahv za redakcju neperevershenogo Stvena Dzhonsa! Pd odnju obkladinkoju zbran 12 gostrockavih opovdan' menitih majstrv gororu. Dzh. Garrs, K. N'juman, M. rej, R. Kempbell ta nsh garantujut' vam bezsonnu nch v atmosfer tamnichost j mstiki… Podejkujut', shho v pariz'komu Teatr Zhahu vlashtovujut' krivav vistavi. Tridcjatidvohrchna Kejt Rd pdbralasja nadto bliz'ko do rozgadki… (Gn'ol') Vdomij aktor Darren Lovr na pku populjarnost… buv, azh doki ne rozgnvav vd'mu! (Zabuttja)

In 1861 Captain Grant succeeded Captain Burgess on Matinicus, taking his son with him as assistant. The old keeper left Abby on the rock to instruct the newcomers in their duties, and she performed the task so well that young Grant fell in love with her, and asked her to become his wife. Soon after their marriage she was appointed an assistant keeper. A few years later the husband was made keeper and the wife assistant keeper of White Head, another light on the Maine coast. There they remained until the spring of 1890, when they removed to Middleborough, Mass., intending to pass the balance of their days beyond sight and hearing of the rocks and the waves. But the hunger which the sea breeds in its adopted children was still strong within them, and the fall of 1892 found them again on the coast of Maine, this time at Portland, where the husband again entered the lighthouse establishment, working in the engineers' department of the first lighthouse district. With them until his death lived Captain Grant, who in the closing months of 1890, being then aged eighty-five, retired from the position of keeper of Matinicus light, which he had held for nearly thirty years. Not less lonely, but far more perilous than the life of the keepers of a light like that on Matinicus is the lot of the crew of the South Shoal lightship, whose position twenty-six miles off Sankaty Head, Nantucket Island, makes it the most exposed light-station in the world. Anchored so far out at sea, it is only during the months of summer and autumn that the lighthouse tender ventures to visit it, and its crew from December to May of each year are wholly cut off from communication with the land. It is this, however, that makes the South Shoal lightship a veritable protecting angel of the deep, for it stands guard not only over the treacherous New South Shoal, near which it is anchored, but over twenty-six miles of rips and reefs between it and the Nantucket shore—a wide-reaching ocean graveyard, where bleach the bones of more than a half thousand wrecked and forgotten vessels. The lightship is a stanchly built two-hulled schooner of 275 tons burden, 103 feet long over all, equipped with fore-and-aft lantern masts 71 feet high, and with two masts for sails, each 42 feet high. The lanterns are octagons of glass in copper frames, so arranged that they can be lowered into houses built around the masts. In the forward part of the ship is a huge fog bell, swung ten feet above the deck, which, when foggy weather prevails, as it frequently does for weeks at a time, is kept tolling day and night. A two-inch chain fastened to a "mushroom" anchor weighing upward of three tons holds the vessel in eighteen fathoms of water, but this, so fiercely do the waves beat against it in winter, has not prevented her from going adrift many times. She was two weeks at sea on one of these occasions, and on another she came to anchor in New York Harbor. Life on the South Shoal lightship is at all times a hard and trying one, and, as a matter of fact, the crew are instructed not to expose themselves to danger outside their special line of duty. This, however, does not deter them from frequently risking their lives in rescuing others, and when, several years ago, the City of Newcastle went ashore on one of the shoals near the lightship, all hands, twenty-seven in number, were saved by the South Shoal crew and kept aboard of her over two weeks, until the story of the wreck was signalled to a passing vessel. Isaac H. Grant holds a silver medal given him by the Government for rescuing two men from drowning while he was keeper at White Head; while Frederick Hatch, keeper of the Breakwater station at Cleveland was awarded the gold bar. The last mentioned badge of honor is granted only to one who has twice distinguished himself by a special act of bravery. It was given Hatch in the winter of 1898.

Жасмин, двадцатичетырехлетняя красавица-американка, приезжает в Англию на Рождество погостить у родственников. Герцог Харли подарил ей жеребца, и она решает прокатится верхом. Но из-за разыгравшейся метели ее едва не сбивает машина, за рулем которой сидел граф Сомертон. Через некоторое время, волею судьбы, Жасмин опять встретится с графом, который приютит ее в своем замке после падения с лошади… Эта встреча навсегда изменит их жизнь и подарит им настоящую любовь… Zhasmin, dvadcatichetyrehletnjaja krasavica-amerikanka, priezzhaet v Angliju na Rozhdestvo pogostit' u rodstvennikov. Gercog Harli podaril ej zherebca, i ona reshaet prokatitsja verhom. No iz-za razygravshejsja meteli ee edva ne sbivaet mashina, za rulem kotoroj sidel graf Somerton. Cherez nekotoroe vremja, voleju sud'by, Zhasmin opjat' vstretitsja s grafom, kotoryj prijutit ee v svoem zamke posle padenija s loshadi… Jeta vstrecha navsegda izmenit ih zhizn' i podarit im nastojashhuju ljubov'…

Mon Agent Андрея М. Мелехова – третий роман об Аналитике. Как и предыдущие книги серии – Malaria и Analyste – Mon Agent представляет из себя необычную комбинацию приключенческого романа и мистического триллера. Он предлагает читателю не только получить удовольствие от весьма неожиданных поворотов нескольких сюжетных линий, но и задуматься над широким кругом философских, религиозных и мировоззренческих проблем, волнующих современного человека.Действие романа происходит в Лондоне и Москве, в Раю и в Преисподней. Его персонажами являются террористы и агенты спецслужб, герои Библии и герои тайных операций, великие пророки прошлого и политики настоящего, ангелы Божьи и слуги Сатаны, люди и говорящие животные. В произведении нашлось место большой любви и большой ненависти, острой политической сатире и тонкому юмору. Как и все книги Мелехова, Mon Agent написан для тех, кто способен подвергнуть сомнению догмы, стереотипы и предубеждения, кто может рассмеяться, говоря даже о весьма серьёзных вещах. Если вы хотите узнать, чем простые (и непростые!) смертные смогли помочь вдруг начавшим стареть и умирать обитателям Рая и как отнеслись бы сегодня люди к новому пришествию Христа – эта книга для вас, читатель! Вам предлагается новая редакция романа.

Daylight sometimes hides secrets that darkness will reveal—the Martian's glowing eyes, for instance. But darkness has other dangers.... Joseph Heidel looked slowly around the dinner table at the five men, hiding his examination by a thin screen of smoke from his cigar. He was a large man with thick blond-gray hair cut close to his head. In three more months he would be fifty-two, but his face and body had the vital look of a man fifteen years younger. He was the President of the Superior Council, and he had been in that post—the highest post on the occupied planet of Mars—four of the six years he had lived here. As his eyes flicked from one face to another his fingers unconsciously tapped the table, making a sound like a miniature drum roll. One. Two. Three. Four. Five. Five top officials, selected, tested, screened on Earth to form the nucleus of governmental rule on Mars.Heidel's bright narrow eyes flicked, his fingers drummed. Which one? Who was the imposter, the ringer? Who was the Martian?Sadler's dry voice cut through the silence: "This is not just an ordinary meeting then, Mr. President?" Heidel's cigar came up and was clamped between his teeth. He stared into Sadler's eyes. "No, Sadler, it isn't. This is a very special meeting." He grinned around the cigar. "This is where we take the clothes off the sheep and find the wolf."