In this latest selection of Pointless Conversations, the previous 12 eBooks and their diverse, eclectic and unequivocally stupid topics are discussed and reassessed once more. Is Superman still a cowardly extraterrestrial? Are Holodecks more of a danger to our bowels than we once thought? Is it wrong to steal Bacon from Liam Neeson, and are some breakfast cereals racist? All these truly essential questions and more are answered...or at least attempted...in Pointless Conversations: The Afterthoughts Collection.

Are you a fan of 5 Seconds of Summer, One Direction, The Vamps and other similar bands? Do you want to know all the inside info on your favourite music acts, from how they first got together to their relationships, likes, dislikes and interesting facts previously known only to those closest to the bands themselves? If so, then this is the book for you. Containing one hundred facts on each band (plus one final bonus fact on 5SOS) this book will make you the master of all rock and pop knowledge! So whether it's Harry Styles and his mates, Luke Hemmings & co, Brad Simpson and friends or any of the other seven groups featured, this is the perfect book for you!

So?ia mea, pe c?te cred, mi-a fost Cinstit?. Poate acum e necinstit?. Te cred om drept… dar nu mi-e dovedit? P?rerea despre ea ?i despre tine. Avea un nume f?r? de ru?ine ?i chipul ei cu al Dianei sem?na. Cum pot s? cred c? s-ar putea schimba Deodat? ?ntr un chip ?ntunecat, Cum este acel cu care-s ?nzestrat? By the world, I think my wife be honest and think she is not; I think that thou art just and think thou art not. I’ll have some proof. Her name, that was as fresh As Dian’s visage, is now begrimed and black As mine own face

Antológiánk magyar zsidó t?rténelemr?l szóló tanulmányok gy?jteménye. ?sszeállításunk azonban mind témájában, mind módszertanában kül?nb?zik az eddig megszokott ábrázolástól. A magyar (azaz a t?rténelmi Magyar Királyság területén él?) zsidóságot a t?rténetírók leginkább a modern eszmékhez lelkesen csatlakozó és asszimilációra t?rekv? k?z?sségként ábrázolták, amelyet csupán az antiszemitizmus id?szakos fellángolásai akadályoztak meg végs? céljuk elérésében. Sokszor még az is el?fordult, hogy a magyar zsidókat a legsikeresebben asszimilálódott európai zsidóságként jellemezték, ami már nyilvánvaló túlzás. Valójában a magyar zsidóság sajátos jellege sokkal inkább a jelent?s létszámú ortodox réteg határozott asszimiláció-ellenességéb?l fakadt. Az itt k?tetbe gy?jt?tt ?t tanulmány a magyar ortodoxia t?rténetével, ezzel a mostanáig igen kevés figyelemre méltatott területtel foglalkozik.

Lord Ronald Gower (1845 ù1916) was a British aristocrat, Liberal politician, sculptor and writer. Besides being a sculpture he wrote biographies of Marie Antoinette and Joan of Arc, and a history of the Tower of London. Joan of Arc was a15th century French heroine. She was born a peasant girl in eastern France who grew up to lead the French army to several important victories during the Hundred Years' War. She was captured by the Burgundians, sold to the English, tried by an ecclesiastical court, and burned at the stake when she was nineteen years old.

Rejtély, amelyet másfél száz éve próbálnak írók, irodalomt?rténészek, színházi szakemberek, esztéták, filozófusok megfejteni. Mese? ?rgirus királyfi és Tündér Ilona csodásan valószer?tlen t?rténete számtalan változatban létezik a magyar népmesekincsben, s olasz k?zvetít? forrásokon át g?r?g, s?t egyiptomi gy?kerekig nyúlik vissza az aranyalmát term? fa s a két szerelmes t?rténete. Szerelmi románc? Nem fontos a kor, a táj, a t?rténelmi háttér, csak az érzelmeiben egymásba gabalyodott két ember – itt és most: Csongor és Tünde – lángolása, viharzása, minden eléjük tornyosuló akadályt leromboló akarása, szerelmi szárnyalása. Színdarab? Karakteres, jó szerepek – ?rd?g?k, boszorkányok, b?lcsek, ledérek – forgataga zegzugos cselekmény, váratlan fordulatok, lehet?ség mindenféle színpadi csoda semmi nem korlátozva megvalósítására: sok alakra bomló, egy személybe olvadó boszorkány, leveg?ben r?pk?d?, láthatatlanná váló ?rd?gfiak, f?ld mélyér?l szemünk láttára kiemelked?, fényárban úszó tündérpalota. Minden pillanatban tátva maradhat a szánk. Filozófiai traktátus? ?letutak: Kalmáré a kincs, Fejedelemé a hatalom, Tudósé a b?lcsesség; Csongoré a szerelem. A kincs elpereg, a hatalom elkopik, a tudás semmivé porlad. A szerelem ?r?k. Drámai k?ltemény? ?jfélt?l éjfélig élünk: hajnalodik, felragyog az ég, dél van, alkonyodik, beesteledik, már f?lénk borul az éjszaka. Reményekkel telten, harcra készen kezdjük hajnalban, küszk?dünk reggel, boldogok vagyunk délben, szorongunk alkonyatkor, s?tétedéskor belenyugszunk az elmúlásba. De másnap újra f?lkel a nap. V?r?smarty Mihály 1830-ban fejezte be m?vét, a cím alá azt írta: színjáték ?t felvonásban. Már csak boldogan sajgó, rejtve rejtett szomorú emlék szívében reménytelen szerelme, Perczel Etelka. Mindennapi életében legf?képpen arra büszke, hogy sok kínnal keletkezett nagy m?vét, a Zalán futását a várva várt nemzeti eposzként ünneplik. Tagja az éppen szület? Magyar Tudományos Akadémiának, a legismertebb, legfontosabb szépirodalmi és m?vészeti lapok ?dolgozótársa”, szívét melenget? jóérzés: Széchenyi István a barátja. Igaz, a pénztárcája t?bbnyire lapos, gyakran kínosan lapos, de ismert és népszer? ember. Harminc éves. Férfi. Kincse nincs, hatalomra nem vágyik, a tudásról azt gondolja: valójában senki nem tudja, mennyit ér s mire jó. De Csongor boldog, amikor megpillantja Tündét, boldog, amikor át?leli, boldog, amikor elveszíti, mert hiszi, tudja: nem ?r?kre veszítette el. Küzd, harcol, verekszik: keresi a boldogságot. S boldog, amikor embert próbáló kalandok után végre megtalálja Tündét, s f?ldi létükben ?r?kre ?sszeforrnak. Csongor és Tünde számára a szerelem a kincs, a hatalom, a tudás. El nem veszíthet? kincs, ?r?kre er?t adó hatalom, b?lcsességgé párlódott tudás. ?gy lesznek halandók halhatatlanok. ?s másnap újra f?lkel a nap.

sszevissza csereberéldik egy ikerpár, lóvátesznek egy felfuvalkodott trtett, tmérdek móka, dal, vidámság szvi át két, nagy nehezen egymásra találó szerelmespár trténetét. Oly' darab ez, amint a kznség szeret, kíván, óhajt – ami nektek kell”, mondta Szász Károly errl a vígjátékról, amelynek már a címe is jókedvre derít.

A Hamlet (1601), talán legismertebb, legt?bbet játszott m?ve Shakespeare-nek. K?zéppontjában az élet kínálta, s mindenkiben f?lmerül? kérdés áll: "Lenni vagy - nem lenni?", és ha lenni - hogyan? Mi az emberi cselekvés végs? határa a vélt vagy valós hiba, netán b?n helyrehozatalához? Egyáltalán van-e igazi létezés, s ha van, az mennyire lehet veszélyes a létez?re? Vívódó, t?preng? alkotás a dráma, miként a f?szerepl? maga. Hamlet késleltetett bosszúját hosszas ?nmarcangoló kérdéselvetések, bizonyságkéresésék el?zik meg. Végül igazságot szolgáltat, de ? is belepusztul. T?rni vagy ellenszegülni? A reneszánsz ember dilemmája ?r?kérvény?! Mert a cselekvés erk?lcsileg legvitathatóbb pontja az emberi élet kioltása. Van-e joga valakinek - ha oka van is - ?lni? K?vetkezmények nélkül semmi sem vállalható, kül?n?sen nem a pusztítás. De van-e joga az embernek vélt vagy valós igaza tudatában nem cselekedni, nem vállalni a tett kockázatát? Mennyire tartozunk felel?sséggel a külvilág és saját lelkiismeretünk el?tt? Hamlet tettével válaszol a kérdésekre, ám az egész dráma nem ad egyértelm? feleletet. Nem is adhat. Remekm?vek; géniuszok és a természet sajátossága a talányosság... Nem beszélve arról, hogy a mindennapok kisebb-nagyobb d?ntéseit mindenkinek magának kell meghoznia.

„Într-o pres? care nu prea mai pune pre? pe reportaje, Liliana Nicolae persevereaz? cu inteligen?? ?i har. La radio ?i în Dilema veche, subiectele ?i cuvintele ei bine m?surate reconstituie lumea din frînturi, în toat? normalitatea ei. Ascultate sau citite, reportajele sale ne pun pe gînduri în fa?a Vie?ii pe care, gr?bi?i, uit?m uneori s-o contempl?m ori s-o în?elegem.“ – Mircea Vasilescu (Dilema veche)

A meg?zvegyült Szilvai professzornak az a terve, hogy a gyámsága alá tartozó unoka?ccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú k?zben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven vándorszínésznek áll, és meghódítja Mariska szívét. A professzor ellenzi a házasságot, éppen attól a férfit?l félti a lányt, akihez egyébként feleségül szeretné adni. Liliomfi pedig azt hiszi, hogy a nagybátyja hitvesének akarja Mariskát. A h? barát és színésztárs, Szellemfi segít Szilvai megtévesztésében, Liliomfinak adva ki magát. Egy másik - társadalmi kül?nbségek miatti - reménytelennek látszó szerelem (Gyuri, a pincér és Erzsi, a gazdag Kányai fogadós uram lánya) t?rténete ?sszefonódik Liliomfi és Mariska sorsával.

Demagóg, ?rült, gazember? Népvezér, próféta, mártír? E két véglet k?z?tt ingadozott Szálasi Ferenc megítélése kortársai szemében. Az utókor azonban k?zel sem ilyen megosztott személyét illet?en, Szálasi a 20. századi magyar t?rténelem talán legelutasítottabb alakja. K?tetünkben arra keressük a választ, miként vált azzá. Miért lépett egyáltalán a politika színpadára otthagyva ezzel a biztos karriert kínáló katonaságot? Milyen célok vezették? Mit gondolt és mit tett politikusként? Szálasi életútjának állomásairól számos egykori dokumentum vall, ami lehet?séget ad, hogy t?bb, olykor lényegesen eltér? néz?pontokból vizsgálhassuk ugyanazt az eseményt. K?nyvünkben megkíséreljük a sok esetben részrehajló – vagy éppen elfogult – kortársak írásai alapján áttekinteni Szálasi életútját: a katonáét, az ideológusét, a politikusét – gyermekkorától egészen haláláig. Végül pedig azt is bemutatjuk, miként viszonyul hozzá az utókor. A k?tetet életrajzi kronológia, válogatott bibliográfia, valamint térképek teszik teljessé. PAKSA RUDOLF 1981-ben született Ajkán, az ELTE-n doktorált t?rténelemb?l és 2009 októberét?l az MTA BTK T?rténettudományi Intézetének a munkatársa. ?rdekl?dési területe a modern kori magyar t?rténelem; kutatásai súlypontja a 19–20. századi historiográfia, a régi E?tv?s Collegium, valamint a Horthy-kori széls?jobboldali irányzatok.

Knjiga Me?uodnosi umjetni?kih svjetova dio je doktorske disertacije, a govori o simultanoj i sukcesivnoj umjetnosti kroz ilustracije Bhagavad Gite, u 18 poglavlja od kojih svako ima dvije verzije. Su?tina autori?inog interesa je prijenos misli i osje?aja iz drevnog indijskog epa, kroz likovne elemente, odnosno vizualizacija vremenske umjetnosti; poku?ala je interpretirati kroz kompoziciju, boju, liniju, kontrast, tre?u dimenziju, strukturu, teksturu, proporciju, ritam i dinamiku, filozofiju Bhagavad Gite, koja je posebna utoliko ?to je u Indiji filozofija jednako religija, i obrnuto. Spomenuta je i analogija izme?u vremenskih i prostornih umjetnosti, kao ?to je boja (valer), glazba (akord), te upravo kroz sinergiju zna?enja i zra?enja na ilustracijama mo?emo do?ivjeti da "?itamo sliku". ? Tatjana Burzanovi? je autorica, umjetnica, grafi?ka dizajnerica i dizajnerica interijera, profesor na Fakultetu za kulturu i turizam na predmetu Indijska kultura, te na Fakultetu za dizajn i multimediju na Univerzitetu Donja Gorica u Podgorici, Crna Gora. Diplomirala je na Akademiji likovnih umjetnosti u Sarajevu, a doktorat obranila na Fakultetu primenjenih umjetnosti u Beogradu. Svoje je radove izlagala na brojnim samostalnim i grupnim izlo?bama, te sudjelovala u umjetni?kim i pedago?kim kolonijama. Dobila je nekoliko nagrada za dizajn knjiga. Knjiga Me?uovisnost umjetni?kih svjetova?nagra?ena je na 11. sajmu knjiga u Podgorici za najbolje opremljeno umjetni?ko izdanje. Knjiga je u elektroni?kom izdanju dostupna i u engleskom prijevodu.

Gustáv Murín? k?nyvében a vad és zabolátlan kilencvenes évekbe kalauzolja el az olvasót, abba az id?be, amikor a volt szocialista államoknak azzal kellett szembesülniük, hogy a demokratizálódás bizony t?rvényszer?en magával hozza a komolyabb szervezett b?n?z?i csoportok megjelenését is. Az államapparátus fenekén tojáshéj, a b?n?z?k zsebében pedig a fegyver és a pénz. Kicsoda valójában Jozef Rohá?, a profi, akihez a legvéresebb merényletek k?t?dnek Szlovákiában és Magyarországon egyaránt? Mi k?ze van a magyar b?rt?nbüntetését t?lt? Eva Reze?ovának a kassai gengszterekhez? Hogyan t?nt el 114 vagonnyi olaj Pozsony és Budapest k?z?tt? Mi k?ti ?ssze Magyarországot az újkori t?rténelem legvéresebb maffialeszámolásával? Ki szervezte meg a szlovák k?ztársasági eln?k fiának elrablását? Ki ne emlékezne a vadkeletre? Ezek a csoportok nem ismertek határokat, így a szlovák és a magyar alvilág számos ponton és ügyben kapcsolódhatott egymáshoz. Ezekb?l a t?rténetekb?l kiderül, hogyan. T?rténetek, amelyek egyszer véget érnek. A b?n azonban marad, itt jár k?ztünk továbbra is.

T?bb mint harminc év nagy anyagi, és emberi áldozatokat k?vetel? fejlesztései és kísérletezései után a XIX. század végére kialakult a tengerek új ura, a kor legmodernebb technológiai vívmányait magában egyesít?, modern értelemben vett csatahajó. A hatalmas, félelmetes acélmonstrumok leny?g?zték a kortársakat. Ezek a hajók voltak az ?ket birtokló ország erejének és nagyhatalmi státuszának szimbólumai, a nemzeti büszkeség megtestesít?i. Bennük jutott kifejezésre megépíttet?iknek gazdasági fejlettsége, ipari teljesít?képessége, valamint a szándék, hogy a világ vezet? nagyhatalmainak sorába tartozzanak. Világszerte minden nagyobb haditengerészet ezek k?ré a páncélos óriások k?ré szervez?d?tt, melyek teljes fegyverzetben állva várták, hogy országuk érdekeinek védelmében rendeltetésüknek megfelel?en harcba szálljanak az ellenfél hasonló páncélosai ellen, s bizonyítsák létezésük értelmét, és a rájuk k?lt?tt hatalmas ?sszegek megtérülését. Talán az új id?k kezdetének szimbolikus jelzéseként fogható fel, hogy erre az alkalomra végül nem a világot uraló európai országok vizein, hanem messze keleten, egy felt?rekv?, és nem az európai kultúrk?rbe tartozó új nagyhatalom partjai k?zelében került sor.

It is believed that the scene of this tale, and most of the information necessary to understand its allusions, are rendered sufficiently obvious to the reader in the text itself, or in the accompanying notes. Still there is so much obscurity in the Indian traditions, and so much confusion in the Indian names, as to render some explanation useful. Few men exhibit greater diversity, or, if we may so express it, greater antithesis of character, than the native warrior of North America. In war, he is daring, boastful, cunning, ruthless, self-denying, and self-devoted; in peace, just, generous, hospitable, revengeful, superstitious, modest, and commonly chaste. These are qualities, it is true, which do not distinguish all alike; but they are so far the predominating traits of these remarkable people as to be characteristic. It is generally believed that the Aborigines of the American continent have an Asiatic origin. There are many physical as well as moral facts which corroborate this opinion, and some few that would seem to weigh against it. The color of the Indian, the writer believes, is peculiar to himself, and while his cheek-bones have a very striking indication of a Tartar origin, his eyes have not. Climate may have had great influence on the former, but it is difficult to see how it can have produced the substantial difference which exists in the latter. The imagery of the Indian, both in his poetry and in his oratory, is oriental; chastened, and perhaps improved, by the limited range of his practical knowledge. He draws his metaphors from the clouds, the seasons, the birds, the beasts, and the vegetable world. In this, perhaps, he does no more than any other energetic and imaginative race would do, being compelled to set bounds to fancy by experience; but the North American Indian clothes his ideas in a dress which is different from that of the African, and is oriental in itself. His language has the richness and sententious fullness of the Chinese. Philologists have said that there are but two or three languages, among all the numerous tribes which formerly occupied the country that now composes the United States. They ascribe the known difficulty one people have to understand another to corruptions and dialects. The writer remembers to have been present at an interview between two chiefs of the Great Prairies west of the Mississippi, and when an interpreter was in attendance who spoke both their languages. The warriors appeared to be on the most friendly terms, and seemingly conversed much together; yet, according to the account of the interpreter, each was absolutely ignorant of what the other said. They were of hostile tribes, brought together by the influence of the American government; and it is worthy of remark, that a common policy led them both to adopt the same subject. They mutually exhorted each other to be of use in the event of the chances of war throwing either of the parties into the hands of his enemies. Whatever may be the truth, as respects the root and the genius of the Indian tongues, it is quite certain they are now so distinct in their words as to possess most of the disadvantages of strange languages; hence much of the embarrassment that has arisen in learning their histories, and most of the uncertainty which exists in their traditions. Like nations of higher pretensions, the American Indian gives a very different account of his own tribe or race from that which is given by other people. He is much addicted to overestimating his own perfections, and to undervaluing those of his rival or his enemy; a trait which may possibly be thought corroborative of the Mosaic account of the creation. The whites have assisted greatly in rendering the traditions of the Aborigines more obscure by their own manner of corrupting names. Thus, the term used in the title of this book has undergone the changes of Mahicanni, Mohicans, and Mohegans; the latter being the word commonly used by the whites.

Читанка для учн?в старших клас?в середньо? школи в ус?х ?вропейських кра?нах. Книжку створено в рамках сп?льного проекту орган?зац?й та установ, що працюють разом у Платформ? ?вропейсько? пам'ят? та сумл?ння. Зб?рка м?стить 30 дивовижних ?стор?й людей з 16 ?вропейських кра?н, що зазнали тотал?таризму. Це розпов?д? про см?ливц?в, як? протистояли тотал?таризмов? та загинули, а також про тих, кому пощастило вижити. Ц? розпов?д? сповнен? надзвичайного суму через незм?рн? страждання, що ?х завдали фанатичн? орудар?, поборники та п?дсобники тотал?таризму таким же людям, як ? вони. Але водночас вони осп?вують любов до свободи, людську г?дн?сть, несхитн?сть, см?лив?сть, в?ру та в?ддан?сть головним людським ц?нностям.

["The Elements of Drawing" was written during the winter of 1856. The First Edition was published in 1857; the Second followed in the same year, with some additions and slight alterations. The Third Edition consisted of sixth thousand, 1859; seventh thousand, 1860; and eighth thousand, 1861.The work was partly reproduced in "Our Sketching Club," by the Rev. R. St. John Tyrwhitt, M.A., 1874; with new editions in 1875, 1882, and 1886.Mr. Ruskin meant, during his tenure of the Slade Professorship at Oxford, to recast his teaching, and to write a systematic manual for the use of his Drawing School, under the title of "The Laws of Fésole." Of this only vol. i. was completed, 1879; second edition, 1882. As, therefore, "The Elements of Drawing" has never been completely superseded, and as many readers of Mr. Ruskin's works have expressed a desire to possess the book in its old form, it is now reprinted as it stood in 1859.] ? THE SECOND EDITION.As one or two questions, asked of me since the publication of this work, have indicated points requiring elucidation, I have added a few short notes in the first Appendix. It is not, I think, desirable otherwise to modify the form or add to the matter of a book as it passes through successive editions; I have, therefore, only mended the wording of some obscure sentences; with which exception the text remains, and will remain, in its original form, which I had carefully considered. Should the public find the book useful, and call for further editions of it, such additional notes as may be necessary will be always placed in the first Appendix, where they can be at once referred to, in any library, by the possessors of the earlier editions; and I will take care they shall not be numerous.August 3, 1857. ? PREFACE? i. It may perhaps be thought, that in prefacing a manual of drawing, I ought to expatiate on the reasons why drawing should be learned; but those reasons appear to me so many and so weighty, that I cannot quickly state or enforce them. With the reader's permission, as this volume is too large already, I will waive all discussion respecting the importance of the subject, and touch only on those points which may appear questionable in the method of its treatment. ? ii. In the first place, the book is not calculated for the use of children under the age of twelve or fourteen. I do not think it advisable to engage a child in any but the most voluntary practice of art. If it has talent for drawing, it will be continually scrawling on what paper it can get; and should be allowed to scrawl at its own free will, due praise being given for every appearance of care, or truth, in its efforts. It should be allowed to amuse itself with cheap colors almost as soon as it has sense enough to wish for them. If it merely daubs the paper with shapeless stains, the color-box may be taken away till it knows better: but as soon as it begins painting red coats on soldiers, striped flags to ships, etc., it should have colors at command; and, without restraining its choice of subject in that imaginative and historical art, of a military tendency, which children delight in, (generally quite as valuable, by the way, as any historical art delighted in by their elders,) it should be gently led by the parents to try to draw, in such childish fashion as may be, the things it can see and likes,—birds, or butterflies, or flowers, or fruit. ? iii. In later years, the indulgence of using the color should only be granted as a reward, after it has shown care and progress in its drawings with pencil. A limited number of good and amusing prints should always be within a boy's reach: in these days of cheap illustration he can hardly possess a volume of nursery tales without good wood-cuts in it, and should be encouraged to copy what he likes best of this kind; but should be firmly restricted to a few prints and to a few books.

Брошура в стисл?й та популярн?й форм? розпов?да? про под?? Укра?нсько? революц?? 1917–1921 рок?в – процеси державного буд?вництва, творення укра?нсько? пол?тично? нац??, в?дродження укра?нсько? науки, осв?ти, культури та духовност?. Багато уваги прид?ля?ться л?дерам Укра?нсько? революц?? – Михайлу Грушевському, Володимиру Винниченку, Симону Петлюр?, Павлу Скоропадському, ?вгену Петрушевичу, Номану Челеб?дж?хану та ?н., як? розробляли ?? ?деолог?ю, формували порядок денний, вели за собою народ. Розкрива?ться ?нституц?йне буд?вництво, творення законодавчо?, виконавчо?, судово? г?лок влади, розбудова в?йська, дипломат??, ф?нансово? системи тощо. Фотокартки ? св?дчення сучасник?в в?дтворюють атмосферу того часу, проливають св?тло на життя ? побут звичайно? людини в умовах революц?йних потряс?нь.??Брошура п?дготовлена на основ? матер?ал?в ?нформац?йно-просв?тницько? кампан??, яку Укра?нський ?нститут нац?онально? пам’ят? проводить до 100-р?ччя Укра?нсько? революц?? 1917-1921 рок?в, в ход? яко? п?дготовлено низку фотодокументальних виставок, комплект?в лист?вок та ?нформац?йних матер?ал?в, дитячу наст?льну гру, спец?ал?зовану веб-стор?нку, присвячену под?ям Укра?нсько? революц?? 1917–1921 рок?в (www.UNR.memory.gov.ua).??

1920-ban a magyar t?rténelem egyik legsúlyosabb krízise érkezett el. Nem csupán a t?rténelmi Magyarország és hagyományos vezet? rétegei találtattak k?nny?nek: 1918 és 1919 forradalmaival együtt elbuktak a radikális reformokat szorgalmazó baloldali pártok is. K?zel hat év háborús pusztítás után gazdasági, szociális, külpolitikai és m?vel?dési problémák sokasága halmozódott fel. Ekkor született meg a fiatal értelmiség reform iránt elk?telezett részéb?l a magyar népi mozgalom. Az ? t?rténetükr?l szól ez a k?nyv. A magyar népi mozgalomról meglep?en keveset tud a jelenkor emlékezete, és ismereteink jó része is leginkább félreértésekb?l és el?ítéletekb?l táplálkozik. A népi mozgalom elitjéhez tartozók – Németh Lászlótól és Illyés Gyulától kezdve Veres Péteren és Kovács Imrén át egészen Bibó Istvánig – megpróbáltak választ találni a Trianon utáni Magyarország legéget?bb kérdéseire, méghozzá nem a hagyományos ideológiák mentén, hanem egy általuk ?harmadik útnak” nevezett eszmeiség jegyében. Papp István k?tete – amely harminc év óta az els? modern szemlélet? ?sszefoglalása a témának – els?sorban azt kívánja bemutatni, hogyan és miért született meg a népi mozgalom, illetve hogy legfontosabb tagjai milyen elgondolásokat fogalmaztak meg, és milyen reformokat láttak szükségesnek 1945 el?tt és után.

In issuing this second treatise on Crayon Portraiture, Liquid Water Colors and French Crystals, for the use of photographers and amateur artists, I do so with the hope and assurance that all the requirements in the way of instruction for making crayon portraits on photographic enlargements and for finishing photographs in color will be fully met. To these I have added complete instructions for free-hand crayons. This book embodies the results of a studio experience of twenty-four years spent in practical work, in teaching, and in overcoming the everyday difficulties encountered, not alone in my own work, but in that of my pupils as well. Hence the book has been prepared with special reference to the needs of the student. It presents a brief course of precepts, and requires on the part of the pupil only perseverance in order that he may achieve excellence. The mechanical principles are few, and have been laid down in a few words; and, as nearly all students have felt, in the earlier period of their art work, the necessity of some general rules to guide them in the composition and arrangement of color, I have given, without entering into any profound discussion of the subject, a few of its practical precepts, which, it is hoped, will prove helpful. While this book does not treat of art in a very broad way, yet I am convinced that those who follow its teachings will, through the work they accomplish, be soon led to a higher appreciation of art. Although this kind of work does not create, yet who will say that it will not have accomplished much if it shall prove to be the first step that shall lead some student to devote his or her life to the sacred calling of art? It has been said that artists rarely, if ever, write on art, because they have the impression that the public is too ill-informed to understand them—that is, to understand their ordinarily somewhat technical method of expression. If, therefore, in the following pages I may sometimes seem to take more space and time for an explanation than appears necessary, I hope the student will overlook it, as I seek to be thoroughly understood. My hope with reference to this work is that it may prove of actual value to the earnest student in helping him reach the excellence which is the common aim of all true artists. ? ?J. A. Barhydt. About Author: To many who know nothing about the art of crayon portraiture, the mastery of it not only seems very difficult, but almost unattainable. In fact, any work of art of whatever description, which in its execution is beyond the knowledge or comprehension of the spectator, is to him a thing of almost supernatural character. Of course, this is more decided when the subject portrayed carries our thoughts beyond the realms of visible things. But the making of crayon portraits is not within the reach alone of the trained artist who follows it as a profession. I claim that any one who can learn to write can learn to draw, and that any one who can learn to draw can learn to make crayon portraits. Making them over a photograph, that is, an enlargement, is a comparatively simple matter, as it does not require as much knowledge of drawing as do free-hand crayons. But you must not suppose that, because the photographic enlargement gives you the drawing in line and an indistinct impression of the form in light and shade, you are not required to draw at all in making a crayon portrait over such an enlargement. Some knowledge of drawing is necessary, though not a perfect knowledge. Many people err in supposing that only the exceptionally skilled can produce the human features in life-like form upon the crayon paper. While recognizing great differences in natural aptitude for drawing in different persons, just as those who use the pen differ widely in their skill, some being able to write with almost mechanical perfection of form, I still hold that any one who is able to draw at all can succeed in producing creditable crayons.. J. A. Barhydt.

DRAWING is the expression of an idea: “Art must come from within, and not from without. This fact has led some to assert that the study of nature is not essential to the student, and that careful training in the study of the representation of the actual appearance is mechanical and harmful. Such persons forget that all art ideas and sentiments must be based upon natural objects, and that a person who cannot represent truly what he sees will be entirely unable to express the simplest ideal conceptions so that others may appreciate them. Study of nature is, then, of the first and greatest importance to the art student.A drawing may be made in outline, in light and shade, or in color. The value of the drawing artistically does not depend upon the medium used, but upon the individuality of the draughtsman making it. The simplest pencil sketch may have much more merit than an elaborate colored drawing made by one who is unable to represent truly the facts of nature, or who sees, instead of the beauty and poetry, the ugliness and the imperfections of the subject. OBJECTS FOR STUDY:We hear a great deal now about the cultivation of the sense of beauty by the choice of drawing models. Many go so far as to say that nothing but the most beautiful forms should be given from the start, and, asserting that the cube, cylinder,and other type forms are not beautiful, they say that they should not be used, but that beautiful variations of these type forms should be provided. More definite information than this is rarely given. We are not told what natural objects are beautiful, and cheap enough to be provided, or how these objects of beauty are to be obtained, if they are not provided by the city. Such advice as to the use of beautiful models must be very pleasant and valuable to the drawing teacher, who so often fails to secure the money necessary to provide the cheap wooden models costing a few cents each ; and we do not wonder that special and regular teachers often regard this subject as one having no standards and no authorities. Much of all this commotion about beautiful objects of study is raised by those who, suffering from criticism, have in the desire to escape it plunged headlong from one set of mechanical rules for a series of lessons for the public schools, to another set less arbitrary in certain directions, but still mechanical, and if possible, more harmful than before, because attempting more.The average teacher can readily learn to discover at a glance whether or not the drawing of a cube represents the object as it might appear. She can do this even without seeing the model from the pupil's position; and the student can compare his drawing with the object and discover its errors more easily than he can in the drawing of a cast, a leaf, a figure,or any other object of beauty, in which the beauty depends upon lines which are subtile and which require a trained eye to see at all truly.