Anne Bishop, a New York Times bestseller ?fenomenális”* világa, a Mások sorozat második része, amelyben természetfeletti lények és emberek próbálnak együtt élni és egy n? már kezdi megváltoztatni a szabályokat… Meggie Corbyn elnyerte a Lakeside-i Udvarban lakó terra indigene lények bizalmát, de csak nehezen j?n rá, mit is jelent k?ztük élni. Alapesetben, ember lévén Meggie alig lehetne más, mint megt?rt préda, de vérpróféta, cassandra sangue képessége teljesen más helyzetet teremt. Két nagyon er?s hozzászokást eredményez? drog er?szakos cselekményeket váltott ki az emberek és Mások k?z?tt; mindkét fajból t?bben meghaltak a k?zeli városokban. ?gy amikor Meggie látomásában véres hó és fekete tollak jelennek meg, Simon Wolfgard – a Lakeside-i Udvar alakváltó vezet?je – elgondolkodik, vajon vérprófétájuk múltbeli támadást vagy j?v?beni eseményt látott. Ahogy a próféciamondás késztetése egyre gyakrabban gy?tri Meggie-t, a baj eléri az Udvart. A Mások és az a maroknyi ember, akik velük laknak, szükségszer?en együttm?k?dik, hogy megállítsák az embert, aki elszántan akarja visszaszerezni az ? vérprófétájukat… és felszámolják a veszélyt, amely mindannyiuk pusztulásával fenyeget.

- Megérdemlem én ezt - fordult hozzá a n. - Miért ne - kérdezett vissza a politikus. - Mi mégsem állunk egy oldalon - válaszolta a n, aki Nyugat-Európa egyik legdemokratikusabb és leggazdagabb államából érkezett, és a legcsekélyebb vonzalmat sem érezte a kommunista tanok és nézetek iránt. Külns feleletet kapott: - Barátok kztt ez nem számít.” Ez a fogalmazási mód még akkor is árulkodó, ha mgtte nem feltétlenül szinteséget kell keresni (bár teljességgel ezt sem lehet kizárni), hanem inkább taktikai szándékot. A politikusnak saját egészsége érdekében óriási szüksége volt az asszonyra. Betegsége évek óta kínozhatta, fájdalmainak megszüntetje a Svájcból érkezett asszony volt. Nem akarta elveszíteni gyógyítóját. Mit tesz az ember, ha egy koreai utazásról kiderül, hogy annak végcélja nem Szul, hanem Phenjan Mit tesz a világ elsszámú nyirokmasszázs-specialistája, ha kiérkezve szak-Koreába megérti, valójában nem azért utaztatták ide, hogy tanítson, hanem azért, hogy egy idsebb, beteg urat” gyógyítson. Mit tesz ebben a vadidegen krnyezetben és az Európától olyan távoli országban egy Svájcból érkezett hlgy, ha a helyi tévét bekapcsolva egyetlen pillanat alatt nyilvánvalóvá válik számára, hogy az azt megelz napokban nem mást kezelt, mint az ázsiai remetekirályság mindenható vezetjét, Kim Ir Szent Pontosan ebbe a helyzetbe került 1987-ben a Lausanne-ban él magyar származású Szilágyi Erzsébet, aki nem egyszeren belülrl látta a világ ell hermetikusan elzárt országot, hanem napi rendszerességgel másfél órán át kezelte a beteg és idsd diktátort. A terapeuta 1987-tl 1992-ig állt Kim Ir Szen alkalmazásában, aki gyógyulását ksznhette a svájci asszonynak, ezzel is cáfolva azt a kzkelet vélekedést, hogy utolsó éveiben elaggott és félreállított vezet lett volna az országalapító. A kezeléseket a tolmács segítségével végigbeszélgették, mély emberi kapcsolat alakult ki beteg és gyógyítója kztt. Szilágyi Erzsébet arról mesél ebben a knyvben: milyen embernek ismerte meg a mai napig rejtélyek vezte Kim Ir Szent. A svájci terapeuta olyan színfalak mgtt járt, és kapott olykor-olykor bepillantást az ott folyó eseményekbe, ahová rajta kívül egyetlen idegent sem engedtek be. Páratlan és egyedi, amit tud és látott. Phenjani élményeirl szóló beszámolója igazi világszenzáció - a mának is szóló tanulságokkal.

Л?д?я — центр всесв?ту с?м’? Л?. Довкола не? обертаються ус? мр??, спод?вання, слова ? вчинки. Мати наперед визначила ?? долю — свою блакитнооку д?вчинку вона бачить л?каркою, дорослою, упевненою в соб? ж?нкою. Купу? ?й книжки, допомага? робити домашн? завдання, береже, мов коштовний скарб, ? нав?ть не пуска? з дому. Батько мовчки потура? дружин?. ?нш? дво? д?тей ростуть у т?н? виплеканого батьками ?сонечка?. Та одного дня ?хня з?рка зника? назавжди. Чорна д?ра, що утворилася у душах батьк?в, затягу? вс?х, хто лишився... Чи наважаться р?дн?, опинившись на краю пр?рви, нарешт? сказати те, про що мовчали?

Lucky Santangelo még mindig a topon van, gy?ny?r?, híres, er?s, érett n?, a férje imádja. Lánya, Max Európában modellkedik, keresi az útját egy szerelmi csalódás után, de kiderül, hogy az olasz divatdiktátorok sem hordozzák a tenyerük?n csak azért, mert fiatal és szép. Fia, Bobby üzletemberként sikeres, inkább a háttérb?l irányítja klubjai életét – ennek ellenére valakinek nagyon szúrja a szemét, ugyanis kelepcébe csalják, és egy el sem k?vetett gyilkosságért b?rt?nbe kerül. Drog, szex, szerelem, gy?l?let, bosszú és halál – a nagyív?, szenvedéllyel átf?t?tt családregényben Lucky ismét kezébe veszi az irányítást. ?s bár tragédiák a gazdagokkal is megt?rténnek, Lucky megint bebizonyítja, hogy nem érdemes megszívatni egy Santangelót. ? ? 40 ország – 500 millió példány – ennyien rajonganak Jackie Collins regényeiért, amelyekben félelmetes pontossággal ?r?kítette meg az amerikai elit életét. A 2016-ban elhunyt Jackie Collins utolsó regénye méltó lezárása a Santangelo család t?rténetének. ?Nagyon szerettem régen Jackie Collins vagány h?sn?it, rendkívül ?rül?k, hogy Lucky az Erawannál tér vissza.” Fej?s ?va

The story begins on May 5, 1805, in one of the wildest and most abrupt portions of New Spain, which now forms the State of Coahuila, belonging to the Mexican Confederation. If the reader will have the kindness to take a glance at a numerous cavalcade, which is debouching from a canyon and scaling at a gallop the scarped side of a rather lofty hill, on the top of which stands an aldea, or village of Indios mansos, he will at the same time form the acquaintance of several of our principal characters, and the country in which the events recorded in this narrative occurred. This cavalcade was composed of fifteen individuals in all; ten of them were lancers, attired in that yellow uniform which procured them the nickname of tamarindos. These soldiers were execrated by the people, in consequence of their cruelty. They advanced in good order, commanded by a subaltern and an alférez—an old trooper who had grown gray in harness, who had long white moustachios and a disagreeable face. As he galloped on, he looked around him with the careless, wearied air of a man for whom the future reserves no hopes either of ambition, love, or fortune. About twenty paces from this little band, and just so far ahead that their remarks reached the soldiers' ears in a completely incomprehensible fashion, three persons, two men and a woman, were riding side by side.The first was a gentleman of about thirty years of age, of commanding stature; his harsh, haughty, and menacing features were rendered even more gloomy by a deep scar of a livid hue which commenced on his right temple and divided his face into two nearly equal parts. This man, who was dressed in the sumptuous costume of the Mexican campesinos, which he wore with far from common grace, was named Don Aníbal de Saldibar, and was considered the richest hacendero in the province.His companion, who kept slightly in the rear, doubtless through respect, was a civilized Indian, with a quick eye, aquiline nose, and a wide mouth lined with two rows of dazzling white teeth. His countenance indicated intelligence and bravery. He was short and robust, and the almost disproportioned development of his muscles gave an enormous width to his limbs. This individual must assuredly be endowed with extraordinary strength. His attire, not nearly so rich as that of the hacendero, displayed a certain pretension to elegance, which was an extraordinary thing in an Indian. This man's name was Pedro Sotavento, and he was majordomo to Don Aníbal.As we have said, the third person was a female. Although it was easy to see, through the juvenile grace of her movements and her taper waist, that she was still very young, she was so discreetly hidden behind gauze and muslin veils, in order to protect her from the burning heat of the sun which was then at its zenith, that it was impossible to distinguish her features. Long black locks escaped from beneath her broad-brimmed vicu?a hat, and fell in profusion on her pink and white shoulders, which were scarcely veiled by a China crape rebozo. At the moment when we approach these three persons they were conversing together with considerable animation."No," Don Aníbal said, with a frown, as he smote the pommel of his saddle, "it is not possible, I cannot believe in so much audacity on the part of these Indian brutes. You must have been deceived, Sotavento." The majordomo grinned knowingly, and buried his head between his shoulders with a motion which was habitual to him."You will see, mi amo," he replied, in a honeyed voice, "my information is positive." "What!" the hacendero continued with increased fury, "They would really attempt resistance! Why, they must be mad!""Not so much as you suppose, mi amo; the aldea is large and contains at least three thousand callis.""What matter? Suppose there were twice as many, is not one Spaniard as good as ten Indians?"

RUINS OF ANCIENT CITIES, WITH GENERAL AND PARTICULAR ACCOUNTS OF THEIR RISE, FALL, AND PRESENT CONDITION. - BY CHARLES BUCKE This Volume contain these cities;Messene, Mycen?, Miletus, Nauplia, Nemea, Nineveh, The Destruction of Sennacherib, Numantia, Olympia, Puteoli, Palmyra (Tadmor), Patr?, Pella, Pergamus, Persepolis, Petra (Wady Mousa), Phigalia, Plat?a, P?stum, Pompeii, Rama, Rome, Saguntum, Hannibal’s Speech to His Soldiers, Sais, Samaria, Sapphura, Sardis, Seleucia, Selinus, Or Selinuntum, Sicyon, Sidon, Smyrna, Spalatro, Stratonice, Susa, Sybaris, Syene, Syracuse, Thebes, Troja, And Other Cities of the Troas, Tyre, Veii Fallen, fallen, a silent heap; their heroes allSunk in their urns:—Behold the pride of pomp,The throne of nations fallen; obscured in dustEven yet majestical.—The solemn sceneElates the soul! ? ?{DYER} The reader is requested to observe, that, though the plan of this work is entirely his own, the compiler of it does not put it forth as in any way original in respect to language or description. It is, in fact, a much better book, than if it had been what is strictly called original, (which, indeed, must have involved an utter impossibility:) for it is a selection of some of the best materials the British Museum could furnish; sometimes worked up in his own language; and sometimes—and, indeed, very frequently—in that of others: the compiler having, at an humble distance and with unequal steps, followed the plan which M. Rollin proposed to himself, when he composed his celebrated history of ancient times.—"To adorn and enrich my own," says that celebrated writer, "I will be so ingenuous as to confess, that I do not scruple, nor am ashamed, to rifle whereever I come; and that I often do not cite the authors from whom I transcribe, because of the liberty I take to make some slight alterations. I have made the best use in my power of the solid reflections that occur in the Bishop of Meaux's Universal History, which is one of the most beautiful and most useful books in our language. I have also received great assistance from the learned Dean Prideaux's 'Connexion of the Old and New Testament,' in which he has traced and cleared up, in an admirable manner, the particulars relating to ancient history. I shall take the same liberty with whatever comes in my way, that may suit my design, and contribute to its perfection. I am very sensible, that it is not so much for a person's reputation to make use of other men's labours, and that it is in a manner renouncing the name and quality of author. But I am not over-fond of that title, and shall be extremely well pleased, and think myself very happy, if I can but deserve the name of a good compiler; and supply my readers with a tolerable history, who will not be over-solicitous to inquire what hand it comes from, provided they are but pleased with it."Having followed this example,—the compiler wishes he could say with equal effect,—he will be fully satisfied, should judicious readers feel inclined to concede, that he has shown some judgment in selecting his materials, and some taste in binding "the beads of the chain," that connects them together. He disclaims, in fact, (as, in the present instance, he is bound to do), all the "divine honours" of authorship; satisfied with those of a selecter, adapter, and compiler; and happy in the hope that he has here, by means of the superior writers, whose labours he has used, furnished his readers with an useful, accurate, and amusing work.? ? ? ? ? C. B.

Retteghet-e egy szül? jobban bármit?l, mint hogy elt?nik a gyereke? A houstoni Whitaker-Davalos házaspár számára ez a rémálom válik valósággá, amikor egy hajnalon Julie-t, a tizenhárom éves lányukat elviszi a házukból egy ismeretlen férfi. Az egyetlen szemtanú Julie húga, aki a félelemt?l dermedten lapult egy szekrény mélyén. Nyolc év elteltével, egy májusi kora estén becs?ngetnek a házba. A küsz?b?n egy fiatal n? áll, aki azt állítja magáról, hogy ? Julie. ?mde Anna Davalosban rettenetes gyanú ébred, amikor felfedezi, hogy néhány részlet hibádzik Julie t?rténetében...De akkor ki ez a n???s mit akar a családtól? A fiatal chicagói újságíró, Amy Gentry bemutatkozó thrillerét nagy siker fogadta, a k?nyv jogait 18 országban adták el. "Az év egyik legjobban várt thrillere." (New York Times) "A végén már a saját családod múltjában sem leszel biztos." (Entertainment Weekly) "T?kéletes fordulat a végén!" (Kirkus Reviews)

Folyamatosan áll a bál otthon? Gyermekünket reggelente képtelenség kiimádkozni az ágyból, majd id?ben útnak indítani az iskola felé? Este kizárólag hosszas fenyeget?zéssel és alkudozással vehet? rá, hogy nekilásson a leckének, mik?zben szinte lehetetlen elvonszolni a számítógép el?l? Ha valami nem úgy van, ahogy szeretné, r?gt?n dacolni kezd, nyafog, hisztizik, mire persze bennünk is felmegy a pumpa? Volt egyáltalán egy nyugodt napunk mostanában? Itt az ideje, hogy legyen! Susan Stiffelman, a neves pszichoterapeuta állítja: a kényszer csak ellenállást és konfliktusokat szül. A Gyereknevelés hatalmi harcok nélkül arra buzdít, hogy álljunk át gyermekünk oldalára. Hiszen végtére is egy csapat vagyunk! Legyünk higgadt, magabiztos hajóskapitányok k?z?s életünk tengerén, szélcsendben és viharban egyaránt! Ha er?s támaszként állunk csemeténk mellett a legválságosabb pillanatokban is, ha értékeljük egyedi tulajdonságait, ha képesek vagyunk a jelenben élni és ?rülni az együtt átélt pillanatoknak, hamarosan úgy fogjuk érezni: gyermekünket kicserélték. Csempésszük vissza a békét mindennapjainkba! Susan Stiffelman a kaliforniai Malibuban él? család-, házasság- és okleveles pszichoterapeuta, a The Huffington Post nagyra becsült szül?i életvezetési tanácsadója. ?tmutatásai a világ minden táján emberek életét változtatják meg.

Follis ?t kontinensen átível?, a legádázabb drogbárókról és terrorista hálózatokról szóló visszaemlékezése olyan, mint egy krimi. Mégis, minden szava igaz, minden t?rténetét dokumentálták. A narkoterrorizmus és a terrorista szervezetek együttm?k?désér?l szóló, els? és egyetlen bennfentes elbeszélés, A drog árnyékában mérf?ldk?nek számít, ami oldalról oldalra le fogja ny?g?zni. Egy számos kitüntetést magáénak mondható DEA-ügyn?k visszaemlékezése hihetetlen beépített ügyn?ki karrierjére, felfedve a kábítószer-csempészet és a terrorizmus ijeszt? ?sszefonódásait. Pontosan mi az a beépített munka? Rend?ri szemsz?gb?l a beépülés a terhel? vallomások kicsalásának s?tét m?vészete. Személyes és pszichológiai szempontból: elnyerni valaki bizalmát – azután manipulálni ezt a bizalmat. Egyszer?en fogalmazva: sakkjátszma a rosszal. Rávenni, hogy úgy lépjen, ahogy te szeretnéd – de anélkül, hogy ? tudna err?l.Edward Follis t?kélyre fejlesz-tette ezt a sakkjátszmát –? A drog árnyékában – a DEA k?telékében t?lt?tt huszonhét éve alatt. Kokaint vásárolt egy piros Corvette-et hajtva, t?bb millió dolláros üzletekr?l tárgyalt sugárhajtású magángépek fedélzetén, és színlelt kapcsolatokat alakított ki olyan emberekkel, akik nemcsak nemzetk?zi drogkeresked?k, de bizonyos esetekben az al-Kaida, a Hezbollah, a Ha-mász, a Shan United Army vagy a mexikói kartellsz?vetség magas rangú tagjai voltak.

– Van valami, amiért még mindig haragszol az elmúlt évekbl – néztem a szemébe, amikor megálltunk a kapunkban. – Nem. Nincs – szólt szintén, némi tprengés után. – Neked – Azt hiszem, nincs – ismertem be, és komolyan is gondoltam. – Viszont – tettem hozzá, amolyan "azért ne nyugodj meg" pillantással – nehogy azt hidd, hogy Benot nem jelentett nekem sokat. – Gondolom. De a te kitalált barátodat Jérome-nak hívták – emlékeztetett mosolyogva. – Részletkérdés – nevettem el magam, aztán a vállába fúrva az arcom, szorosan átleltem. – rülk, hogy az elmúlt négy évem minden egyes napja rólad szólt – suttogtam alig hallhatóan. Cortez kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni, majd hosszasan megcsókolt, engem pedig elnttt a forróság a hajnali hvsben. Azt hiszem, ezt végleg megbeszéltük.”

Egy nyomozó elk?lt?zik, egy fiú megnémul, rábukkannak egy ügyn?k holttestére, egy b?n?z? nagycsaládra vágyik. ?s mit tesz Hallie? ?lete legveszélyesebb kalandjába kezd. ??Kisiklottam a tragacsból, er?sen bevágtam az ajtaját. Alig t?ntek el a k?vetkez? kanyarban, mellettem termett Lastmann kocsija. ?rültem volna, ha Lastmann el?l utazik, de sajnálatomra a kapitány a hátsó ülésre vette be magát. Mellé ültem. ? Egész sokáig odavolt ? esett nekem, amint magamra csuktam az ajtót. ? Hadd halljam, sikeres volt a kalandja? ? kacsintott rám. ? Az ?rs?n elmondom, ami ?n?kre tartozik ? mondtam nyugalmat er?ltetve magamra. Lastmann, arcán kaján vigyorral, nyomult tovább: ? Minden részletr?l tudnom kell. ? Hát persze ? hagytam rá. Tekintete lejjebb siklott az elmaszatolt sminkemr?l, végigvándorolt gy?r?tt blúzomon és az elasztánnak k?sz?nhet?en makulátlanul feszes szoknyámon, amin a rend kedvéért imitt-amott azért éktelenkedett néhány folt. Amikor kiszúrta a k?télnyomokat a csuklómon és a combomon elken?d?tt vércsíkot, a d?bbenett?l szólni sem tudott. A beállt csendben végre békésen hátrad?lhettem. Bambán bámultam a mellettem elsuhanó házakat.”

Egy találkozás. Régi álmok. ?j emlékek. Nem mindennapiak.Két élet, ami egy ember emlékezetében keresztezi egymást.Már átélt j?v?beli pillanatok...még meg nem t?rtént emlékek...Te hinnél nekik?Mire gondolnál, ha álmodban néha másvalaki lennél? Más b?rben, más korban. Az ? hangulatait érzed, az ? csatáit vívod.?gy emlékszel minden részletre, mintha veled t?rtént volna.Kíváncsi lennél, hogy ki ?, és miért éppen te látod?Mit tennél, ha egy nap ráj?nnél, hogy már majdnem az egész életét leélted? Kivéve a végét. Ha véget ért egyáltalán...

Underground* *The author of the diary and the diary itself are, of course, imaginary. Nevertheless it is clear that such persons as the writer of these notes not only may, but positively must, exist in our society, when we consider the circumstances in the midst of which our society is formed. I have tried to expose to the view of the public more distinctly than is commonly done, one of the characters of the recent past. He is one of the representatives of a generation still living. In this fragment, entitled "Underground," this person introduces himself and his views, and, as it were, tries to explain the causes owing to which he has made his appearance and was bound to make his appearance in our midst. In the second fragment there are added the actual notes of this person concerning certain events in his life.--AUTHOR'S NOTE. II am a sick man.... I am a spiteful man. I am an unattractive man. I believe my liver is diseased. However, I know nothing at all about my disease, and do not know for certain what ails me. I don't consult a doctor for it, and never have, though I have a respect for medicine and doctors. Besides, I am extremely superstitious, sufficiently so to respect medicine, anyway (I am well-educated enough not to be superstitious, but I am superstitious). No, I refuse to consult a doctor from spite. That you probably will not understand. Well, I understand it, though. Of course, I can't explain who it is precisely that I am mortifying in this case by my spite: I am perfectly well aware that I cannot "pay out" the doctors by not consulting them; I know better than anyone that by all this I am only injuring myself and no one else. But still, if I don't consult a doctor it is from spite. My liver is bad, well--let it get worse! I have been going on like that for a long time--twenty years. Now I am forty. I used to be in the government service, but am no longer. I was a spiteful official. I was rude and took pleasure in being so. I did not take bribes, you see, so I was bound to find a recompense in that, at least. (A poor jest, but I will not scratch it out. I wrote it thinking it would sound very witty; but now that I have seen myself that I only wanted to show off in a despicable way, I will not scratch it out on purpose!) When petitioners used to come for information to the table at which I sat, I used to grind my teeth at them, and felt intense enjoyment when I succeeded in making anybody unhappy. I almost did succeed. For the most part they were all timid people--of course, they were petitioners. But of the uppish ones there was one officer in particular I could not endure. He simply would not be humble, and clanked his sword in a disgusting way. I carried on a feud with him for eighteen months over that sword. At last I got the better of him. He left off clanking it. That happened in my youth, though. But do you know, gentlemen, what was the chief point about my spite? Why, the whole point, the real sting of it lay in the fact that continually, even in the moment of the acutest spleen, I was inwardly conscious with shame that I was not only not a spiteful but not even an embittered man, that I was simply scaring sparrows at random and amusing myself by it. I might foam at the mouth, but bring me a doll to play with, give me a cup of tea with sugar in it, and maybe I should be appeased. I might even be genuinely touched, though probably I should grind my teeth at myself afterwards and lie awake at night with shame for months after. That was my way.

Dracula is an 1897 novel by Irish author Bram Stoker, featuring as its primary antagonist the vampire Count Dracula. Dracula has been attributed to many literary genres including vampire literature, horror fiction, the gothic novel and invasion literature. Structurally it is an epistolary novel, that is, told as a series of diary entries and letters. Literary critics have examined many themes in the novel, such as the role of women in Victorian culture, conventional and conservative sexuality, immigration, colonialism, postcolonialism and folklore. Although Stoker did not invent the vampire, the novel's influence on the popularity of vampires has been singularly responsible for many theatrical and film interpretations throughout the 20th and 21st centuries.

F?szerepl?nk Kópé, egy erdei manó, aki kirándulók fogságábae sik, majd az erd?b?l egy f?városi lakótelepre kerül. A manó megsz?kik a rabságból, és meghúzódik egy limlommal zsúfolter kélyen. Nem esik kétségbe, hanem kényelmes kuckót alakít ki a kacatok k?z?tt. Kópé az épület el?tt magasodó akácfán k?zlekedik az erkélyek k?z?tt. ?gy talál egy barátot, Dórit, aki egyedül él az anyukájával, és soha nem járt erd?ben. A manó mesélni kezd az otthonáról, az odvas t?lgyrol, a barátairól. A mesékhez Dóri rajzokat készít. A rideg lakótelepen nem ismerik egymást az emberek, és éppen Kópé kalandozása, kíváncsisága hozza ?ket ?szsze. Dóri megismerkedik Olga nénivel, akit?l kertész kedni tanul,virágokat nevel az erkélyen, másoktól cicát kap. A k?nyvben az izgalmas kalandokat, mint például amikor Kópét majdnem elüti egy autó, vagy amikor lepottyan egyik erkélyrol a másikra, mulatságos részek gazdagítják. Az erdei él?világ valóságh? bemutatása keveredik a fantáziavilágbeli lények, tündérek és manók jellemzésével. Megtudhatjuk például, milyen is egy manó esküv?! Ajánlott korosztály: 5 és 10 év k?z?tt.

Milyen jól ismereda barátaidat? Négy barátn?. ?t levél. Egy titok. Joni, Trina, Deb és Eden. Az iskola els? napjától fogva barátok. Ahogy ?k mondják: a legjobbbarátn?k, mind?r?kre. Most már harmincasok, és k?zbeszólt a való élet: férj, gyerekek, munka.Joninak azonban támad egy ?tlete, amely segít felfrissíteni a kapcsolatukat.Mindegyikük ír egy-egy névtelen levelet, így osztja meg a barátn?ivel, mit?rténik valójában az életében. ?m ahogy el?t?rnek a vallomások, Joni kezdi elveszíteni a hitét t?bbévtizedes barátságukban. Düh. Vádaskodás. Vágyakozás. Csalás. Aztán talál még egy levelet. Egy ?t?diket, amelyet sosem kellett volnaelolvasnia. Olyan nagy titkot tartalmaz, hogy az írója meg akarta semmisíteni.?s Joni most azon t?n?dik, vajon igazán ismerte a barátait? A népszer? írón?, Liane Moriarty húgának botrányos, átt?r? világsikert hozóregénye megragad es nem enged el, elgondolkodtató, intrikákkal és titkokkalteli olvasmány.

Bár a Trollfoci-adminok ezúttal sem fedik fel arcukat, azért a k?nyvb?l fény derül egy sor más rejtélyre. Például, hogy miként vált egy poénnak induló Facebook-oldal napjaink magyar labdarúgásának legnagyobb hatású - és létszámú - szurkolói k?z?sségévé. Vagy hogy mit gondolnak az elmúlt harminc évr?l azok, akik miatt nem járnak meccsre a családok. Aki eddig nem k?vette a Trollfoci munkásságát, az választ kaphat olyan kínzó kérdésre, mint hogy mit csinálnak az ismer?sei, amikor tipszmiksz?nek, devecseringelnek netán liptákingolnak. Az olvasók által gy?jt?tt Mennyei t?rténetek a megyei bajnokságok hamis igazolásokkal, felesekkel és futballra alkalmatlan pályákkal teli világának állítanak méltó emléket. Van itt minden: kommentátori bakik, óda az MB1-hez, megmondóemberek - még maguk az érintettek, azaz a játékosok is megszólalnak. S?t: megtudjuk, melyik admin rúgta le egyszer Torghelle Sándort. Páros lábbal - ahogy egy vérbeli trollhoz illik, a BDSRSTNT! *Ajánlás ,,Nem érdekel" - Bajner Bálint ,,Asszem, mindenféleképpen ajánlom" - Lipcsei Péter ,,Utoljára a Biblia megjelenését vártam ennyire!" - Dombi Tibor ,,Takarodjál megvenni, vagy levágom a fejed!" - Urbán Flórián ,,Remélem, hamarosan megjelenik románul is" - Guzmics Richárd ,,Nem megyek haza elolvasni!" - Huszti Szabolcs ,,Senki sem kérte, hogy megírjátok!" - Pintér Attila ,,Az ?ngólomat leszámítva jó k?nyv..." - Devecseri Szilárd ,,Vi vill báj disz búúk. D? búúk is better then frí penaltíz!" - José Gomes ,,T?kéletes olvasmány egy fázós estén!" - Ricardo Moniz ,,Kétmillió okot mondok, hogy elolvasd..." - Csányi Sándor *Egy t?kéletes trollvilágban így ajánlanának ?k.

He stood watching while George Atkinson spun around, dark eyes flashing, hair tousled. There was a two days' growth of beard darkening Atkinson's face. "Why, George," Loveral said, swiftly examining the litter of metal and wood which was spread over a table behind Atkinson. There was a home-made hammer in Atkinson's hand. "What have we here, George?""Something for you," Atkinson said, tightening his fingers about the handle of the hammer.Loveral grinned his famous Loveral grin. "That's fine. What could it be?" "None of your damned business.""George," Loveral said, his smile still white but his eyes narrow and quick.The woman was behind them. Her voice screeched. "George, I told you. Why didn't you listen, George? You should have listened to me. You—" Loveral held up a hand, still watching Atkinson. "Now tell me, George, what is it you're making for me?"Atkinson raised the hammer slightly.Loveral stood very still. "That's a nice hammer, George."Atkinson's eyes were black beneath his thick brows."You made that, didn't you?" Loveral asked."Yes, I made that," Atkinson said. "I made that and I made something else. Another minute and I'll have that finished, too." "George," said Loveral, stepping quietly forward, "I don't like to say this, of course. You've been one of our very best members. But nobody works here, George. We can't allow that. You know the rules." "I know the rules, all right.""Well, then," Loveral said, extending his hand toward the hammer, "we'll just destroy this and whatever else you might have been making. We'll just forget it ever happened. We'll get along real fine that way, George. We'll just be such good friends.""We'll just go to hell," said Atkinson, snatching his hammer away. Loveral's smile disappeared. "I'll tell you, George. I have to mean business with this. You know the reasons. If we allow anybody to work here, then there's going to be trouble. That isn't our plan. We're here to grow within ourselves and expand culturally. Not to commercialize a beautiful world like Dream Planet."

Bárdos András évtizedeken át az egyik legismertebb és legfoglalkoztatottabb televíziós riporter volt Magyarországon. Dolgozott a Magyar Televízióban, az RTL Klubon és a TV2-n is, vezetett két minisztereln?k-jel?lti vitát. A Rádió Krónika-m?sorai, Napk?zi, Naptévé, RTL-Híradó, Akták, Tények, Jó estét Magyarország - t?bb ezer interjút készített a k?zélet szerpl?ivel, politikusokkal. 1995 óta tanít a Színház- és Filmm?vészeti Egyetemen, t?bbek k?z?tt kommunikációt is.?Sokat tud a hazugságról, pályája során hallott eleget. Pamela Meyer hazugságról, a hazugság felismerésér?l szóló k?nyvéhez írt el?szavában arról írt, mi t?rténne, ha csak egyetlen napig igazat mondanánk. Ez az e-füzet Bárdos irónikus, mégis halálosan komoly el?szavát tartalmazza a Verj át, ha tudsz cím? k?nyvh?z.

Nem hagyományos a családod? Persze, hogy nem! Például olyan n? vagy, aki egyedül neveli a gyerekét? Akkor 680 000 f?s tábor-ba tartozol itthon. Vagy új partnered egyúttal új gyerekeket is je-lent? Sok százezer családdal osztoztok a nehéz helyzeten. Egy valami viszont biztosan ?sszek?t titeket: azt akarjátok, hogy a gyerekeknek a legjobb legyen. Nigel Latta kiváló családpszichológus mindig csak a lényeget mondja, ennyire egyszer? világsikerének titka. Válás? Gyerekelhelyezés? Nehezen kezelhet? exek? Alakuló új családformák? Ez a k?nyv azokon a nevelési gondjaidon segít, amelyekre eddig nem találtál megoldást. Két szül?, három gyerek, negyven év házasság? Hol van már a régi családmodell? A tények szerint az emberek t?bbsége ma nem így él se külf?ld?n, se Magyarországon. Végre egy tudósi megalapozottsággal írt, praktikus és álszentsé-gekt?l mentes nevelési tanácsadó a modern szül?k számára.

Az egészségügyi szakemberek fontos feladata a kliensekkel folytatott beszélgetés. A diagnózis felállításán túl a terápia megbeszélése, valamint a megel?zésr?l szóló tájékoztatás is hozzájárul a hatékony gyógyításhoz. A korszer?, bizonyíték-alapú gyógyításban az egészségügyi szakember-kliens diskurzusok tanulmányozása megkerülhetetlen részét képezik az egészségtudományi kutatásoknak, hiszen a róluk készített részletes, módszeres és mélységi elemzések kiegészítik a statisztikai tényeken alapuló megk?zelítéseket. A k?nyv egészségügyi szakemberek és hallgatók-orvosok, ápolók, szülészn?k, gyógytornászok, dietetikusok- számára nyújt áttekint? képet a kvalitatív elemzések fajtáiról, módszereir?l és technikáiról, hogy segítséget nyújtson a kutatások megválasztásában, kidolgozásában és publikálásában. A szerz? mind a kézi, mind a számítógépes adatfeldolgozási módszereket példákon keresztül mutatja be, valamint a kül?nb?z? diskurzus-elemzési módszereket magyar k?zleményekb?l vett szemelvények segítségével illusztrálja. A glosszárium jelent?s segítséget nyújt a filozófiai és nyelvészeti kifejezések megértésében. A k?nyv használható kutatásmódszertani segédk?nyvként, de ?nállóan, egy kurzus részeként is alkalmazható.